Egymilliárd ember él a föld e titokzatos szegletében, egyesek hihetetlen gazdagságban hajszolják az élvezeteket, a többség azonban a legnagyobb nyomorúságban szenved. A buddhista filozófia arra tanít, hogy pillanatnyi helyzetét mindenki átmenetként értékelje, úton a tökéletesség felé, a brahmanizmus ugyanakkor reményt kelt a szegény emberben, hogy legközelebbi életében akár szent tehénként is megszülethet. India mesés kultúrája mellett gazdasági tevékenységével és korszerű politikai berendezkedésével is felhívja magára a figyelmet. Lakosainak számát tekintve a világon a legnagyobb. Ilyen embertömeget nem könnyű demokratikus módszerekkel egyben tartani, rávenni őket a szabad választásokon való részvételre, összehangolni munkájukat. Ebben van segítségére az indiaiaknak az évezredes kasztrendszer, amely születése pillanatában megmondja mindenkinek, hol van a helye a világi társadalomban. Bár hivatalosan ez a kevésbé demokratikus szisztéma már nincs érvényben, a Gandhi– Nehru-féle forradalom nem tudta elsöpörni az évezredek hagyományát. Nagy vonalakban annyi változott, hogy az angolok megtiltották a Káli istennőnek bemutatott emberáldozatokat, és nem engedték a meghalt férj halotti máglyáján megégetni az elhunyt feleségét. Azóta ezek a szokások jószerivel teljesen kihaltak.
Ha gazdaságilag sikerülne megerősödnie, India elfoglalhatná a világban az őt megillető helyet. A jelenlegi gazdaság sokkal inkább hasonlít a nyugat-európai vagy közel-keleti kis országokéhoz, mint az India-méretű gigászok gyakorlatához. Az ipari termelés viszonylag csekély, a lakosság nagy része máig a földművelésből él. Sokkal fontosabb szelete a gazdaságnak az információtechnológia (it) fejlesztése, amely terén India kiemelkedőt alkotott az elmúlt évtizedben. Világszerte keresettek a szubkontinens it-szakemberei, a helyi cégek pedig nagy sikereket könyvelhettek el a globális versenyfutásban; India, hasonlóan Magyarországhoz, Izraelhez vagy Szlovéniához, tudásalapú társadalmat kíván létrehozni. Abból szeretne profitálni, amit az indiai szürkeállomány kitermel. Ellentétben más, hasonló terveket dédelgető országokkal, amelyek a nyersanyaghiány vagy az ipari kapacitás alacsony volta miatt választották ezt az utat, India a hatalmas szegénység következtében kényszerült ebbe a helyzetbe. Az emberek egynegyedének ugyanis még annyi pénze sincs, hogy megfelelő táplálékot vegyen magának. Ilyen elképesztő viszonyok mellett az ország nehezen tudná kihasználni ipari lehetőségeit, az alacsony hatékonyságú gazdaság épphogy eltartja magát, fejlesztésekre már nem jut pénz. A magas színvonalú oktatás azonban sokkal többet tud nyújtani az országnak, s az egymilliárd ember közül igen sokan fogékonynak is mutatkoznak az új vívmányok továbbfejlesztésére – így hoszszú távon az országnak is jövedelmező befektetés az oktatás.
Az óriási vagyoni különbségek mellett ugyancsak látványos a legmodernebb számítástechnikai fejlesztések és a szinte kőkorszaki mezőgazdasági technológiák egymás mellett élése. Egyes elmaradott vidékeken az asszonyok máig két lapos kő között őrlik a gabonát, ugyanakkor India rendelkezik azzal, amivel nem sokan rajta kívül: nukleáris fegyverrel. Erre pedig elsősorban a Pakisztánnal fél évszázada tartó háborúskodása miatt van szüksége. A két szomszédvár a függetlenség kivívása és Pakisztán születése, 1947 óta háborúzik, elsősorban a terméketlen, ám presztízsokokból rendkívül fontos Kasmír és Dzsammu tartományokért. Bár a vérontás végeláthatatlannak tűnik, fél évszázad sem volt elég ahhoz, hogy bármelyikük megszerezze magának az áhított földdarabot, azt mégis sikerült elérnie a két államnak, hogy csúcsra fejlesztették hadiiparukat. Vajon, ha a két ország békés fejlesztéseket hajtott volna végre, akkor hol tartana India gazdasága? Elképzelhető, hogy szerencsés esetben most Kína hegemóniája helyett India uralmát félné Dél- és Kelet-Ázsia. Így viszont India marad, ami mindig is volt: rejtélyes, misztikus és koldusszegény.
Persze a szubkontinens igyekszik kihasználni a tengernyi lakosából, geopolitikai helyzetéből és nukleáris fegyverzetéből adódó előnyöket. A világ több országában évek óta napirenden van a második világháború végének állapotát tükröző ENSZ Biztonsági Tanácsának reformja. Míg az egykori Németország-ellenes szövetség tagjai közül az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia és Oroszország állandó tagja a legfőbb döntéshozó szervnek (Kína egészíti ki az ötöst), az elmúlt fél évszázadban megerősödött és békés útra lépett Németország vagy Japán nem kerülhet be az „elitklubba”. India pedig regionális nagyhatalomként igényt tartana az állandó tagságra, s ebben a törekvésében sokan támogatják is. Nem vitás, ha Újdelhi megkapná az őt valóban megillető helyet, nagyot nőne a presztízse a világban, s talán újra régi fényében tündökölhetne a brit korona egykori ékköve. A csillogást még fényesebbé tehetné, ha valóra válna a nagy álom: 2008-ra indiai űrhajó indulna a Hold felé. A kétarcúság ellenére Indiának minden adottsága megvan ahhoz, hogy a világ vezető államai közé tartozzon. Bár van atomfegyvere, és holdexpedíciót tervez, a lakosság nagy része éhezik. Úgy tűnik, Indiának fontosabb a külcsín, mint a belbecs.
origo.hu
Szánthó Miklós levelet írt David Pressman távozó nagykövet-aktivistának
