Bélapátfalva, cisztercita apátság

Egerből északra, Szilvásvárad felé úton vagy vasúton utazva a Bükk hegység nyugati ormának rémisztő sebei vonják magukra a figyelmünket. A bélapátfalvi cementgyár mészkőszükségletét évtizedekig innen, az eredetileg 816 méter magas Bélkő alatti bányából fejtették ki. A hegyet jó százméternyi mélységben lépcsősen lefaragták, drótkötélpályán a gyárba szállították, hogy onnan millió tonna számra beépítsék például Eger, Ózd, Miskolc panelvárosainak kötőanyagaként. A cementgyár pár esztendeje bezárt, épületeit lebontották, csak a szörnyű harapott sebhelyek emlékeztetnek egy korszakra.
A település felől alig venni észre a sziklák lábánál lévő templomot, amelyet 1232 májusának első napján alapított Kilit egri püspök. Ekkor már kilenc évtizede voltak hazánkban a franciaországi eredetű cisztercita szerzetesek. 1142, a Tolna megyei cikádori (bátaszéki) első apátságuk alapítása óta, de főleg az 1180-as évektől öt–tíz évenként épültek rendházaik szerte az országban, Szentgotthárdtól Zircen, Pilisszentkereszten és Pásztón át a távoli, erdélyi Kercig.
A ciszterciták III. Béla királysága (1172– 1196) idején élték hazai virágkorukat. Az uralkodó mindkét neje francia volt, a szerzetesrend az otthoni kiváltságokat élvezte, és bőkezű adományokban részesült. A király – Chatillon Annától származó – fia, II. András (1205–1235) idején alapított bélháromkúti apátság azonban csak unokája, IV. Béla (1235–1270) uralkodása alatt épült fel. Az alapítás után kilenc évvel, 1241 tavaszán a mongol invázió félbeszakította az építkezést, amely akkor a homlokfalak felhúzásánál tartott. A munkálatokat ezután egy másik építőműhely folytatta, s írott adatok szerint 1246-tól éltek a fehér barátok a klastromban.
A háromhajós, keletelt szentélyű templom alaprajza – szabályosan szerkesztett kereszthajója által – latin kereszt alakú. Klasszikus bazilikaszerkezetű: a főhajóba az alacsonyabb mellékhajók fölötti ablakokon át jut be a fény. A gondosan faragott kövekből épült, kváderhálós falakon egyszerű, román stílusú ablakok nyílnak, csupán a nyugati oldal főkapuján látható csekély ornamentális dísz. E torony nélküli főhomlokzat különleges szépségét az adja, hogy az építők soronként váltakozva alkalmaztak szürkésfehér és vörös színű kőanyagot, ami dekoratív hatást kölcsönöz a tükörsima falnak. Itt látható az épület legszebb éke is, a szerzetesrend francia eredetére emlékeztető pompás gótikus rózsaablak. Az ünnepélyes hangulatú, ám dísztelen belső térben csak a négyszögletű pillérek fejezetein fedezhetünk fel egyszerű növénymintás faragásokat.
Az Árpád-korban az Eger-patak völgye a Bél nemzetség birtoka volt. A Bükk lábánál hármas forráskút mellett kijelölt helyen, idilli tájban létesült apátság ezért viseli a középkor óta a háromkúti (Trium fontium) nevet. A Boldogságos Szűz tiszteletére felszentelt templomhoz délről csatlakozott a kolostor épületegyüttese, ennek feltárt alapjait láthatjuk. A XV. századig tartó virágzás után a magyarországi ciszterciták életében nehéz idők következtek: birtokaikat elidegenítették, rendházaik elnéptelenedtek. Bélháromkút 1495-ben Bakócz Tamás egri püspöké lett, majd a református hitre tért Perényi Péter foglalta el. A zavaros évszázadok után, 1696 és 1720 közt már csak romjairól szólnak az írások. 1732-től Erdődy gróf egri érsek építtette újjá; szakszerű rekonstrukciója az 1930-as években – Lux Kálmán építész vezetésével – kezdődött el, majd 1953 és 1966 között megtörtént a műemléki helyreállítása. A közeli kőfejtés befejeztéig a robbantások miatt folytonos veszélyben volt hazánk egyetlen épségben megmaradt középkori cisztercita apátsága, de ma már a béke csendje uralkodik a megsebzett tájon.