Az etológusokat nemcsak az érdekli, hogy valamit hogyan csinál egy állat vagy éppen az ember, hanem az is, hogy miért. Az etológia evolúciós tudomány. Az evolúció vizsgálata nem más, mint az élő vagy a már kihalt fajok történetének felderítése. Darwin nagy vonalakban tisztázta az állatfajok és az ember keletkezéstörténetének kapcsolatát, és neki köszönhetjük a felismerést, hogy ha az ember alapvető viselkedésformáinak biológiai magyarázatát keressük, nemcsak az ember, hanem az állatok viselkedéstörténetét is fel kell derítenünk.
Az ember evolúciós útja mintegy 7 millió éve vált el a csimpánzokkal közös őstől, a bonobók pedig 2,5 millió éve szakadtak ki a csimpánzok leszármazási sorából. A csimpánzkölyök külsőleg is hasonlít valamennyire egy rossz emberkölyökre, de a csimpánzok és az ember génjei között a hasonlóság sokkal nagyobb, majdnem 98,9 százalék. A csimpánz éppúgy társas lény, mint az ember: egy csimpánzcsapat 40–50 egyedből áll. A csapat életét döntő módon a hímek és kisebb-nagyobb létszámú szövetségeik irányítják. Az anyák gondoskodnak kölykeikről, még idősebb korukban is védelmezik őket. A táplálkozásban igen mohók, nem osztják meg egymással a táplálékukat, ha nincs elég, összevesznek rajta. Azt azért eltűrik, hogy társaik a zsákmányból egy-egy darabot lecsípjenek. Az etológusok ezt más állatfajokkal összehasonlítva békés, szociális viselkedésnek tekintik.
A csimpánzok értelmes állatok, még nyelvtanítási kísérleteket is végeztek velük. Sikerült száz–százötven jelet is megtanítani nekik, ezeket értelmesen használják, de valódi nyelvet nem tudnak elsajátítani. A természetben többféle eszközt használnak: kőből vagy fából készült kalapáccsal és üllővel törik fel a pálmadiót, botot készítenek a termeszek halászatához, a leveleket esernyőként vagy vécépapírnak használják.
A bonobókból mindössze néhány ezer él Közép-Afrika erdeiben. Ők kevésbé agresszívek, mint a csimpánzok, és úgy tűnik, hogy nem a hímek szövetsége, hanem az idősebb nőstények uralják a csoportjaikat. A bonobók nőstényei az év nagy részében hajlandók párosodni, náluk a szexuális tevékenységnek nemcsak a reprodukció a célja, hanem a stressz oldása is. A hímek konfliktusait a nőstények úgy oldják meg, hogy felkínálkoznak, ezzel elterelik figyelmüket.
Az emberi faj genetikai állománya mintegy 130–150 ezer éve kialakult, és azóta sem változott lényegesen. Egy kérdésre válaszolva Csányi professzor elmondta, hogy ha egy százezer év előtti csecsemőt egy mai család örökbe fogadna, ugyanolyan embert nevelhetne belőle, mint akárki másból. És egy mai csecsemőből is rendes ősember válhatna.
Viselkedésbeli tulajdonságaink egymást is befolyásolva nyilvánulnak meg, ezért emberi viselkedési együttesről, humán viselkedési komplexumról beszélünk, amelynek három fő összetevője van. Az első az, hogy az embernek erősen csökkent a csoporton belüli agressziója, az idegen csoportok tagjaival szembeni agresszió ellenben szinte változatlan maradt. Az agresszió mérséklődése lehetővé tette a táplálékmegosztást, a csoport iránti hűséget és az együttműködés fejlettebb formájának, a kiegészítő együttműködésnek a megjelenését. A másik, hogy az embercsoport képes tagjainak érzelmeit, viselkedését összehangolni. A harmadik a konstrukciós tevékenység: a kommunikációt szolgáló nyelv, az eszközök használata, valamint az akciók és a szociális viszonyok konstrukciója.
Az ember és az emberszabású majmok között az egyik legfontosabb különbség, hogy változott az egyed viszonya a csoportjához. Az ősi embercsoportok úgy 100–150 egyedből álltak, a csoport tagjai rendszeres kapcsolatban álltak egymással, és személyesen ismerték egymást. Szoros és zárt szerkezetet alkottak, védték területük határait, de a területet nem kizárólag személyes céljaikra használták, hanem az egész csoport javára. Előfordult páros tevékenység, kialakultak családi és munkacsoportok.
Az együtt tevékenykedő csoportok azért jöhettek létre, mert az ember erősen vonzódik fajtársaihoz, és csökkent a táplálékelosztással és a szexualitással kapcsolatos agressziója. Hajlamosak vagyunk a táplálékmegosztásra, együttműködünk a táplálékszerzésben, és képesek vagyunk a feladatot részekre osztani. És csak mi tudjuk a feladatokat előre elképzelni és megtervezni.
A csoporton belüli agresszió csökkenése nem járt együtt a csoportok közötti agresszió mérséklődésével. Az ember idegengyűlöletének biológiai összetevői nem sokban különböznek a csimpánzokéitól. Idegenek elleni akciókra a modern ember is könnyen kapható, elég a balkáni háborúk borzalmaira gondolnunk.
A szoros csoportszerkezet kialakulásának másik feltétele a szexuális rivalizáció csökkenése volt, mert ez állandó konfliktusok forrása lenne, megakadályozná a munkamegosztást, a vadászó hím alcsoportok ideiglenes távollétét. Az ember is egész évben hajlandó párosodni, ez kiegészül a poligámia visszaszorulásával, a monogámia és a párkötődés kialakulásával, amelyet a szexualitás funkciójának változása tett lehetővé. Az emberi szexualitás az utódok létrehozásán kívül örömszerző és párkapcsolatot erősítő funkciót is felvett. Kialakult a párok kötődése: a szexualitás erősíti a párkapcsolatot, létrehozza azt a hosszabb-rövidebb ideig tartó monogám viszonyt, amely minimalizálja a szexuális versengést.
Az anya és gyermeke közötti kötődés nagyon erős az emberszabású majmoknál is, de ha az anya elveszti a kölykét, nem tud helyette egy másikat gondozni, és a kölyök sem fogad el valaki mást pótanyaként. Az embernél ez nem így van: a gyermek is, az anya is helyettesíthető.
Az eddig említettekhez társult egy sor olyan tulajdonság, amelyek arra szolgálnak, hogy összehangolják a csoport tagjainak aktivitását. Ilyen például az empátia, a beleérzés képessége, amely – a kutyát kivéve – az állatoknál ismeretlen. Ezzel az érzelmeket, a szomorúságot, az örömet, a kalandvágyat vagy az óvatosságot lehet szinkronizálni. Az imitációs készség az a tulajdonságunk, hogy megfigyelt magatartás-mintázatokat jutalom vagy serkentés nélkül hajlandóak vagyunk utánozni. Az emberéhez fogható imitáció az állatoknál ismeretlen. A másolás, a tanítás, a fegyelmezés a viselkedési szinkronizációt szolgálja. Talán legfontosabb szinkronizálóképességünk a szabálykövetés: az a készség, hogy könnyen elfogadunk egy szabályrendszert, közösségi normákat, törvényeket, jogszabályokat. Autóvezetésre a csimpánz is megtanítható, de a közlekedési szabályok követésére nem. Erre csak az embert teszi képessé biológiai alapon álló szabálykövető tulajdonsága.
Az új emberi tulajdonságok harmadik csoportjába olyan látszólag különböző tulajdonságok tartoznak, mint a nyelvhasználat, a tárgykészítés és -használat, valamint az absztrakt gondolkodás. Ezek visszavezethetők egyfajta nyitott konstrukciós képességre, amely az ember előtt csak kezdetleges formákban létezett.
Csányi Vilmos hangsúlyozta: az állati kommunikáció belső állapotok összehangolására szolgáló, információátadás szempontjából zárt rendszernek tekinthető fiziológiai szabályozó mechanizmus. Az előadó egy pantomimművész segítségével illusztrálta, hogy az ember nyelv és beszéd nélkül is számtalan dolgot képes közölni a társaival. A legbonyolultabb kommunikációs eszköz, a nyelv azonban gondolatok cseréjére is alkalmas, amelylyel megjeleníthető jelen, múlt, jövő, szándék és elképzelés. Általa absztrakt realitás jön létre, amelyben az objektumok tulajdonságait a nyelv használója adja.
Az eszközkészítést, főként a szerszámok használatát és készítését sokáig úgy tekintették, mint felsőbbrendűségünk egyetlen és lényeges bizonyítékát. Egy összeírás nyolcvan eszközhasználó állatfajt sorol fel, azonban mindegyikük csak valamilyen konkrét célra használ eszközt, és e képessége genetikailag adott, a tanulás csak kismértékben finomítja.
Az emberi tárgyhasználat és -készítés a nyelvhasználattal és az absztrakt gondolkodással azonos csoportba tartozó konstrukciós tevékenység, amelynek segítségével a tárgyaknak új, elgondolt formákat és tulajdonságokat adunk, működésüket logikai szabályrendszerekhez igazítjuk. Konstrukciós készségünk szociális konstrukciók kialakításában is megnyilvánul. Az embercsoportok szerkezete, a csoportok életét meghatározó szabályok, normák mind az emberi konstrukciós tevékenység eredményei.
Az ember új biológiai tulajdonságait az egyén és a csoport közötti viszony szempontjából vizsgálva megállapítható, hogy lényegében négy döntő változás történt. Az első, hogy az ember elfogadja, kritika nélkül követi a csoport kulturális eszméit, mítoszait, vallását, ideológiáját, identitást kifejező kultúráját. A második, hogy az ember képes a csoportjához tartozókkal közös akciókra, kiegészítő kooperációra. A harmadik, hogy a kulturális eszmék és a kulturálisan vezérelt akciók egyetlen konstrukciós folyamat alkotói. A negyedik változás, hogy az ember hajlandó a csoport érdekében egyéni és genetikai érdekeivel esetleg ellentétben álló magatartásra, azaz önfeláldozásra képes.
E változások a humán viselkedéskomplexum egyes összetevőinek kölcsönhatásaként jelennek meg, lényegében rendszerszervező, kultúrakialakítási képességnek felelnek meg.
A kultúrára való készség olyan sikeres biológiai tulajdonság, hogy fajunk meghódította az egész bolygót. A különböző nyelvű, kultúrájú csoportok nem tudnak eltávolodni egymástól, békével vagy háborúsággal, de egymás mellett élnek. A csoportok közti egyezségek törzseket, törzsi szövetségeket, az újabb korokban államokat hoznak létre, amelyekben a csoportkultúrák gyakran keverednek, megtanulják egymás nyelvét, ellesik egymás szokásait.
A kultúrák keveredése a tennivalók módját, a fontos tabukat, az ehető és ehetetlen ételeket, szokásokat, tündéreket, démonokat, isteneket, az ideákat is összekeverte. Ebből sok jó is származott, ám ismeretlen kihívással kellett szembenéznie mind az egyénnek, mind a csoportnak. Melyik eszme jó, és melyik rossz? Hogyan legjobb vetni és aratni? Milyen istenek vannak, és hogyan kell velük bánni? Megjelent a jó és a rossz. Az egyénnek döntenie kellett – és erre nem készített fel bennünket az evolúció.
A csoporthoz fűződő biológiai kötődéseink oly erősek, hogy azokat mindenképpen ki kell elégítenünk – legalább a kötődés elképzelésével. Ezért kötődünk akár egy pszeudocsoporthoz is. Az ötven–száz ember által kialakított nyelv és kultúra minden eleme ismert és közös, a tradíció pedig fontos megőrző struktúrája volt a tudásnak. A csoportkultúra akkor működött jól, ha választ adott ilyen kérdésekre: Kik vagyunk? Honnan jöttünk? Hová megyünk? A mítoszokba foglalt válaszok beválása nem attól függött, hogy objektíve mennyire feleltek meg a valóságnak vagy a csoport felett álló „igazságnak”, hanem attól, hogy hordozott-e kellő érzelmi töltetet és hogy a szocializáció folyamán elsajátította-e a következő nemzedék. E biológiai képességünk azonban csak a régi csoportkultúrákban működött optimálisan.
A csoportmítoszok elfogadását néhány biológiai alapú emberi tulajdonság is segíti. Ilyen az indoktrinálhatóság, az a tulajdonság, hogy az elfogadott közös elvek és a közös moralitás a lehető legegyszerűbb konstrukciók formájában jelennek meg, amelyek segítségével a csoport leggyengébb képességű tagjai is áttekinthetik a közös kultúrát. A közös moralitás, a mítosz nem logikai, hanem érzelmi struktúra.
A mai megatársadalmakban már nem születünk bele egy eleve adott kultúrába, egyidejűleg számos csoport lazán kötődő tagjai vagyunk. Melyik csoport elveit, moralitását tekintjük kötelezőnek? Melyikhez leszünk hűségesek? Kétszáz emberhez lehet szocializálódni, százmillióhoz vagy egymilliárdhoz azonban nem. Ha kötődni nem tudunk, lehet olyan szabályokat követni, amelyek arra vonatkoznak, hogy hova is tartozunk, de ebből hiányzik néhány fontos biológiai motiváció. A csoportkultúrákban meg sem kellett fogalmazni a szabályokat, mintegy beleivódtak mindenkibe. Az ideák alapján szerveződött nemzetek, vallások, államok működéséhez nem elegendő a szabályok felismerésének és követésének képessége, ezért megszületnek a törvények, az eszmék, amelyek a természetes szabályok helyére lépve akár sok százmillió ember tevékenységét is egységbe szervezik.
A kulturális evolúció biológiai mechanizmusokkal szabályozott, emberméretű csoportokat a megapopulációban felváltották a különféle szerveződések: törzsek, nemzetek, államok, államszövetségek, végül a globális társadalmat szervező eszmék. Eközben a természetes csoportok redukálódtak: a nemzetségből nagycsalád, a nagycsaládból család lett, és legújabban feltűntek az egyszemélyes, egytagú csoportok, például a szinglik. Az egyszemélyes csoportkultúra egyetlen résztvevővel, hiedelmei – az óriási kínálatból válogatva – egyéniek. A konstrukció maga az egyszemélyes csoport, amelynek minden érzelmi kapcsolata, érdeke, hűsége önmagára irányul, a külső csoportokkal csupán egyezkedni hajlandó. Ez távol van a biológiailag optimálistól, hiányzik belőle a hűség, a szolidaritás, a tradíció és számos fontos elem, amely a természetes kultúrákat jellemzi – mondta Csányi professzor.
Az egyszemélyes csoportok némelyike sikeres, esetleg még érzelmileg is kiegyensúlyozott, a többség azonban elégedetlen, pszichés problémákkal küzd. Ez az oka és magyarázata a depressziós neurózisok, a drogfogyasztás terjedésének, a média által kínált mérhetetlen bárgyúságok elfogadásának is.
A megapopulációkban a média egyik funkciója, hogy folyamatosan felkínálja a pszeudocsoportokat, amelyek kielégítik azt a biológiai igényünket, hogy egy jól ismert csoport tagjai legyünk. A szappanoperák, a valóságshow-k szereplői is pszeudocsoportok. A politikai vezetők pszeudocsoportja azt sugallja, hogy mi is ott vagyunk a döntéshozók között, s azt a látszatot keltik, hogy tudományos, prediktív modellek alapján döntenek. Viszont rendre kiderül, hogy az eseményeket napokra sem látják előre, a jövő kiszámíthatatlan. A környezetvédelmi, energiagazdálkodási és egyéb problémák elemzése azt mutatja, hogy évtizedekre előretekintő politikai döntésekre lenne szükség.
A média pszeudocsoport-teremtő tevékenysége pedig tetézi, mert elfedi a bajt.
A fenti szöveg a december 6-án elhangzott előadás rövidített, szerkesztett változata.
Az előadás megtekinthető december 13-án (szombaton) a Duna Televízión 10.50-től, december 14-én 13.20-tól az MTV-n, valamint 22.00 órától az M 2-en.
A Mindentudás Egyetemének következő előadása december 15-én 19.30-kor kezdődik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem informatikai épületének B28-as előadójában (Budapest XI., Magyar Tudósok körútja 2/B).
Az előadások teljes szövegét a hozzászólásokkal és a vitával együtt a www.mindentudas.hu weblapon találják meg az érdeklődők.
