Erőltessük-e azt, ami nem megy?

Végül is a nyúl nem jött elő a kalapból, Berlusconi művészete sem volt elég ahhoz, hogy az érdekelteket kompromisszumra késztesse, pedig legalább négy különböző javaslatot tett le eléjük. A maga szempontjából mindenkinek igaza van. Lengyelország (és Spanyolország) nem akar olyan Európai Uniót, amelyben nem tudja érdekeit kellően megvédeni, Németország pedig nem hajlandó olyan uniót finanszírozni, amelybe nincs elég beleszólása. Valójában nem a vitatkozó országokkal vagy vezetőikkel, magával az alkotmánnyal van a baj: olyan szoros együttműködést feltételez, amilyenre Európa egyszerűen nincs felkészülve.
Mint a konvent elnökségének egyik tagja, Gisela Stuart megjegyezte: „a retorika és a valóság közötti szakadék túl nagy. Túl sok ember van Európában, aki nagyon nehezen tud választ adni arra a kérdésre, hogy mi is az Európai Unió célja.” Ezt támasztja alá, hogy most először az Eurobarométer azt jelzi, az unió elfogadottsága ötven százalék alá csökkent.
Európának határozott balszerencséje, hogy amikor megnyílt a lehetőség a kontinens egyesítésére, meglehetősen szerény képességű vezetők állnak az egyes országok élén, akik sokkal inkább a saját újraválasztásukkal vannak elfoglalva, mintsem azzal, hogy vonzó perspektívát dolgozzanak ki Európa népeinek. Hiányzik egy De Gaulle, Churchill vagy egy Adenauer, akinek meglenne a tekintélye és egyben az elképzelése is arról, hogyan, milyen célok eléréséért működhetnének együtt a kontinens népei. Ehelyett a konferencia kudarcát mindenki a maga politikai ellenfeleinek támadására használja fel. Prodi például Berlusconit okolta a kudarcért, bár később, amikor az Európai Parlament legutóbbi ülésén a szocialisták nekiestek az olasz elnökségnek, kénytelen volt védelmébe venni. Vannak, akik Chiracot hibáztatják, mert annyira fontos volt neki a nizzai csúcs sikere, hogy kikényszerített egy végül is elfogadhatatlannak bizonyuló szavazási rendszert. Megint mások Spanyolországot és Lengyelországot kárhoztatják merevségükért. Hat ország – a legnagyobb befizetők – levelet írtak a bizottság elnökének, Prodinak, hogy a nemsokára tárgyalásra kerülő 2007–13-as költségvetésben a nemzeti hozzájárulást, a GNI-t 1,27 százalékról egy százalékra csökkentsék, ami természetesen elsősorban a leginkább támogatott országokat, közöttük Spanyolországot és Lengyelországot sújtaná.
Az alkotmány körüli vita azonban nem hátráltatja az unió bővítését, ami az elfogadott menetrend szerint halad előre, és új alkotmány hiányában a már meglévő intézmények keretei között fog működni. Ezek az egyezmények nem sokban különböznek a tervezett alkotmánytól, hiszen az alkotmány – a megindító preambulumtól, a szavazási rendszertől és a második fejezet jókívánságaitól (alapvető jogok chartája) eltekintve – a régi egyezmények szövegét vette át.