Gyurcsányi szemfényvesztés

Ha nem éppen magas állami tisztséget látna el, azt mondhatnám: haláli pofa ez a Gyurcsány Ferenc, a szemfényvesztés magasiskolájában tanít, misztikus egyéniség, aki a hűséges sajtó segítségével bármit elhitet. Így azonban mégsem illő egy miniszterről beszélni, no meg hál’ istennek, rokonságban sem vagyunk. Valamennyien emlékezhetünk rá, hogy sportminiszteri kinevezése után súlyemelőbajnokokat megszégyenítő lendülettel emelgette azokat a téglákat, amelyekből hivatalosan vagyona származik. Aztán hamarosan kiderült, az összeügyeskedett milliárdokban nem a téglának van igazi súlya, sokkal inkább a rafinált anyósválasztásnak és persze a régi kapcsolatoknak köszönhető őszödi villának, parlamenti klubnak s még ki tudja, mi mindennek.
A miniszter úr a napokban hasonló varázslatot mutatott be: Zágrábban járt is, meg nem is. Előbb sajtószolgálatán keresztül elhíresztelte, hogy ég a vágytól, hogy részt vehessen a női kézilabdázók világbajnoki döntőjén – ezt zengte a rádió, a tévé, utóbbi még a közvetítés alatt is –: miként tízezer honfitársunk, maga is személyesen tiszteli meg a finálét, hogy tekintélyével emelje a magyar csapat presztízsét; aztán szép csendben távol maradt. Arra sem vette a fáradságot, hogy kimentse magát a nyilvánosság előtt.
Amikor kiderült, hogy nem a nagy tömegben veszett nyoma a miniszter úrnak, hanem egyszerűen el sem indult Zágrábba, egy laza magyarázattal elintézte a dolgot. Arra hivatkozott, hogy a kajak-kenusok évadzáró ünnepségére is meghívót kapott, s harminc aranyérem mégiscsak több, mint egy érem, aminek a színe még bizonytalan is.
Persze ezt már nem kürtölte világgá sajtószolgálatán keresztül, hanem csupán egy szűk és zárt körben vallotta be.
Szegény miniszter úrral nyilván a postás babrált ki, megkésve vasárnap délelőtt juttatta csak el a kajakosok meghívóját, így ő az utolsó pillanatig úgy készülődött a napra, hogy Zágrábban fog szurkolni tízezernyi honfitársunkkal. Csak hát a postás meg a harminc arany közbeszólt. Másra gondolni sem tudok, mert különben miért kellett volna híresztelni, hogy részt vesz a döntőn, miért kell azóta is hallgatni a távolmaradásról, s mi más késztethette volna a váratlan programváltoztatásra?
Ki van zárva, hogy hiúsága állhatna a háttérben. A miniszter úr nem olyan ember, nem rátarti, ő él-hal a sportért, az élő sport izgalmáért, azért is nevezték ki erre a posztra, mert gyerekkori ambícióit, évtizedes tapasztalatait válthatja valóra, s különben is, amire egy ország figyel, azon ő is rajta tartja a szemét. Az tehát fel sem merülhet, hogy távolmaradásában szerepet játszhatott volna Orbán Viktor korábbi miniszterelnök zágrábi megjelenése, akinek a protokoll szerint előkelőbb hely jár a díszpáholyban, mint neki. Botor, aki ily ostobaságra gondol.
Azóta a minisztériumban persze nyilván fejek hullottak a porba, hiszen mégiscsak tűrhetetlen, hogy nem értesül időben pontosan a nagyérdemű, merre is jár a miniszter úr, s mi az a halaszthatatlan esemény, ami elvonja a figyelmét arról, ami egy országot izgalomban tart.
Most már tudjuk, a harminc arany.