Hamid Karzai elnök haragjában dekrétumban tiltotta meg a hadurak jelölését a nagytanácsba, ám meghátrálásra kényszerült. Az elnök által jelölhető ötven küldött közé be kellett neveznie az összes afgán hadurat és konzervatív mudzsahid vezetőt, így nagy kihívóját, Burhanuddin Rabbanit is, aki a Karzaira szabott erős elnöki rendszer ellenében befolyásosabb parlamentet vagy miniszterelnöki posztot akar, míg például az északi területek ura, Dosztum tábornok a föderatív rendszer híve. Természetesen a nagytanácsban Dosztum is ott lesz, mert egyszerűen kinevezte magát küldöttnek.
Mivel minden rezsimet túlélt, és minden vereséget követően képes volt ismét visszatérni nemcsak a csatamezőkre, de a politikai küzdőtérre is, nagy túlélőnek és köpönyegforgatónak is nevezik. „Nomen est omen” – neve azt jelenti, „mindenki barátja”, s valóban volt már szinte mindenki szövetségese.
Dosztum tábornokkal pár hete Taskentben volt szerencsém találkozni, ahol személyében először nyilatkozott a magyar sajtónak olyan afgán mudzsahid vezető, akit az utóbbi időben elterjedt divatos szóval hadúrnak szokás nevezni.
A széles vállú, mackós mozgású, szögletes arcú, középkorú Dosztum férfias, üzbég-törökös vonásai és tömött bajsza kunsági parasztemberre emlékeztetnek. Huncut szeme körül állandóan nevetősre rendeződnek a ráncok. Mozdulataiból, beszédéből látszik, hogy iskolába nemigen járt, egyenes, célratörő és nem szégyellős, nem veti meg az élet örömeit sem.
A Mazari-Sarif környéki súlyos harcok miatt a minapi teheráni tanácskozásnak – ahol találkoztunk – csupán a zárófogadására érkezett meg. Egyenesen a büféasztalhoz csörtetett, több fordulóban jól megrakta a tányérját hússal, és kés-villa mellőzésével, elégedetten cuppogva, csámcsogva nekilátott az evésnek.
Dosztum tábornok kedélyes, szívélyes, nagyvonalú ember. Széles mosollyal öleli át a régi ismerőst, és egy csontkovács-terápiával felér, ahogy barátian ropogtatja a lapockákat. Vendégéről rögtön megjegyzi, milyen vékonybélű, és máris puszta kézzel nagy kupacokban pakolja a tányérjára a kebabdarabokat. Az asztal közepéről elragadja a nagy tálat az összes minyonnal, és egy középkori lovag széles mozdulatával nyújtja át.
Dosztum 1992-ben, Nadzsibullah elnök bukása után és a mudzsahid hatalomátvételt, az ország dezintegrációját követően az északi tíz tartomány ura lett, valóságos kiskirály, akinek nemcsak repülőjáratai, tankjai, hadserege volt, hanem pénzt is veretett a saját képével. „Országa” szekularizált miniállam volt, női munkavállalókkal, ahol a Nadzsibullah-rezsim számos tisztviselője, hadseregének sok tisztje nyert alkalmazást. A nyugati hatalmak, Oroszország és a törökök egyaránt egyetértettek abban, hogy megakadályozzák az iszlám fundamentalizmus közép-ázsiai terjedését.
„Mi nem ismerjük el a seriát, az iszlám jogrendet, világi államot akarunk – mondja Dosztum. – Amikor a tálibok eltiltották a nőket a munkától, az én országrészemben nemcsak az iskolák és a helyi egyetem volt tele női tanerővel, a kórházak női orvosokkal, de még a helyi bíróságon is női bírák ítélkeztek, sőt női tisztjeim is voltak.”
Dosztum sohasem volt vallásos mudzsahid, mondják, igen kedveli a vodkát, a nőket, hírhedtek voltak a szovjet tanácsadókkal közös tivornyái. Az ellenségeivel szemben tanúsított kegyetlenségét és kétkulacsos politikáját tekintve azonban nem sokban különbözik vetélytársaitól.
Abdul Rásid Dosztum self-made man, az afganisztáni vérzivataros évtizedek tipikus terméke. 1954-ben született az észak-afganisztáni Dzsózdzsán tartományban, egyszerű falusi üzbég család fiaként. Nagy szerencséjére az ötosztályos falusi elemi iskola elvégzését követően Afganisztánban igen ritka módon iparvidékre került, a sibargani földgázmezőkre, ahol némiképp kikupálódott a munkások között. Az északi földgázmezőt szovjet segítséggel aknázták ki, feltehetően ott ismerkedett meg szovjet tanácsadókkal – nemcsak műszakiakkal. Később földijeiből valóságos rablóbandát alakított, akik a szovjetek elleni dzsihád nevében terrorizálták a lakosságot.
Nadzsibullah elnök 1986-os hatalomra kerülését követően meghirdette a nemzeti megbékélés politikáját; ennek jegyében 1988-ban a pastun törzsi határőrség helyett felfegyverezte a nemzetiségi milíciákat, és legalább kirakatpolitikai szinten maga mellé akart állítani mudzsahid csoportokat is.
Ekkor jött el Dosztum ideje.
Nadzsibullah, a szovjetek által támogatott rezsim feje tábornoki rangot ígért neki és azt, hogy a kegyetlenségéről híres milíciáját sorolja be a reguláris hadseregbe. Dosztum feltétele az volt, hogy ő lehessen nemcsak az északi régió fővárosának, hanem a környező négy tartománynak a korlátlan ura is. Ekkoriban vált milíciájából félkatonai-félpolitikai szervezet Dzsombes-i Milli (Nemzeti Mozgalom) néven.
Ez a szövetség azonban ideiglenesnek bizonyult. 1992-ben szövetkezett Nadzsibullah megdöntésére, bár az üzbég–tádzsik történelmi ellentéthez híven igen bizalmatlan volt új szövetségeseivel szemben is: a Nadzsibullahot követő tádzsik Rabbani elnök Dzsamiat-i Iszlami szervezetével és Maszud katonai erejével, a Sura-i Nizarral szemben. Ez a barátság is kérészéletűnek bizonyult tehát: 1994. január 1-jén, amikor a pastun Gulbuddin Hekmatjar fegyveres harcot kezdett Maszudék ellen, Dosztum Hekmatjar mellé állt. Ezekben a harcokban vált romhalmazzá a hajdan kozmopolita afgán főváros. 1995-ben azonban Dosztum ismét csatlakozott Maszudhoz és a fundamentalistákhoz, Rabbanihoz, a síita hazara Hezb-i Vahdathoz, és létrehozták az Északi Szövetség névű tálibellenes szövetséget.
Ugyanakkor Dosztum képviselője, Maulavi Turkesztani mindvégig jelen volt Iszlámábádban, és tárgyalásokat folytatott a tálibokkal. Amikor a tálibok elfoglalták a nyugati Herát városát, és Iszmail Khan hadúr Iránba menekült, Dosztum küldött szerelőket a zsákmányolt repülők és tankok karbantartására.
Az is beszédes, hogy Maszud annyira gyűlölte Dosztumot, hogy 1996 szeptemberében, amikor erői a tálib előrenyomulásnak engedve kiürítették Kabult, nem volt hajlandó a repülőparkot elröptetni Dosztumhoz Mazarba, inkább otthagyta a táliboknak. „Inkább a mozlim fivéreké legyen, mint az elvtársaké” – jelentette ki.
Dosztum csapatai először az északi pastun enklávék lakossága ellen követtek el iszonyatos kegyetlenségeket, majd összefogva a hazarákkal Ata Mohamed, a Sura-i Nizar északi parancsnokának tádzsik erői ellen fordultak.
Azt híresztelik róla, hogy amikor csapatai 1992-ben elfoglalták a repülőtérhez közeli, szovjetek által épített lakótelepet, a fiatal nők az ablakokon ugrottak ki, nehogy martalócai kezére kerüljenek.
Ugyanígy fosztogattak, erőszakoskodtak Dosztum katonái a tálibok – amerikai segédlettel történt – kiűzését követően a pastunok északi falvaiban, ahol egyben etnikai tisztogatást is végeztek. Ugyanakkor Kunduzt elfoglalva Dosztum lehetővé tette, hogy mintegy ötezer tálib harcos, köztük idegenek is elhagyják a várost, és külföldre távozzanak.
A mazari-kalai Dzsangi erődbe szállított tálib foglyokat viszont bestiális kegyetlenséggel koncolták fel egy kiprovokált lázadás ürügyén. A sibargani börtönben őrzött tálib foglyok éheztetésével, kínzásával pedig az emberjogi szervezetek is foglalkoztak.
Azt is mondják, Dosztumnak, akárcsak annak idején a bokharai emírnek, még kullancsverme is van…
„A kullancsverem ma már a múzeum része – biztosít a tábornok. – Nézze, a háború az háború. Mindenesetre Kabul nyugati része hever romokban, ahova az én embereim a lábukat sem tették be. A lefejezett, szurokba mártott nyakú hullákkal sem az én katonáim táncoltak. A heráti citadellára sem én tűzettem ki karókon külföldi nők levágott fejét. Az ilyesmiről kérdezze inkább a Hezb-i Vahdat parancsnokait vagy Iszmail Khant.”
Aztán a tálibok kiűzését, a 2001. decemberi bonni konferenciát követően Dosztum megsértődött, mert szervezete nem kapta meg egyik kulcstárcát sem. Először a kül-, majd a hadügyet szerette volna, de ez nagy vetélytársáé, Fahim tábornoké lett. Azért is megsértődött, mert az Északi Szövetség által az üzbégeknek juttatott, kevésbé jelentős tárcák közül egyiket sem az ő embere kapta. Mi több, ellenlábasai jutottak pozíciókba, így Alam Razm tábornok, aki 1997-ben Malik tábornokkal együtt ellene fordult, és a tálibok segítségével kiűzte őt Mazari-Sarifből. Ekkor ki is jelentette, hogy nem ismeri el az új ideiglenes kormányt. Ezt követően hadügyminiszter-helyettessé nevezték ki, Karzai miniszterelnök ezáltal próbálta ellensúlyozni a pandzsíri tádzsikok befolyását a fegyveres erőkben, valamint ezzel biztosította, hogy Dosztum ne lázadjon fel a kormánya ellen.
Miniszterhelyettesi, sőt a 2002. június 19. után, az ideiglenes loja dzsirga megalakulását követően kapott államelnök-helyettesi kinevezése azonban lényegében formális maradt. Dosztum alig tartózkodik Kabulban, inkább északon maradt a saját feudumán, amely jelenleg Balk, Dzsózdzsán, Farjáb, Szári-Pul és Szamangán tartományból áll. Saját zsebére szedi a vámokat és adókat, nem juttat belőlük a központi kormányzatnak.
„Ez sem igaz. Huszonötmillió dollárt már az idén befizettem” – válaszol a felvetésre magabiztosan.
Iszmail Khan és a legnagyobb túlélő
Dániából hazatérve
A titkár
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!