Figyá! Figyá! – érkezik a közös józsefvárosi–kínai nyelvű figyelmeztetés, s már ott is a tolikocsi a sarkamban, hogy alig tudok az utolsó pillanatban félreugrani. De jobb ez így, különben ki tudja, meddig ácsorognék a karácsonyi hungarikumként kínált, ünnepi ritmusban villódzó, kalocsai csípős paprikát formázó sorégőre meredve. S ez csak a kezdet! Két pulttal odébb a legdivatosabb francia parfümöket mérik kihagyhatatlanul jó áron, míg a bódésor elején garanciamentes, ám kártyafüggetlen mobiltelefonok várják új tulajdonosaikat. A hangosból értelmezhetetlen információhalmaz harsog, amely azonban alig tudja elnyomni a mindenhonnan előcincogó Jingle Bells-egyveleget. Az egyemberes sikátorokban kétirányú forgalom kavarog, nézelődni nincs sok idő, mert másodpercek alatt türelmetlen sorok alakulnak ki, így a többség csak a fejét kapkodva sodródik tova az elsőre eredetinek tűnő, másodikra viszont gyatra bóvlinak bizonyuló ruhaneművel teletömött pavilonok között. És egyre csak árad a nép, pedig már delet ütött az óra; jönnek gyalog és villamossal, biciklivel és autóval, vidékről pedig hatalmas buszokkal, egynapos fővárosi társasutazásuk tetőpontjaként.
Ilyen tehát a józsefvárosi kínai piac, amikor a végét járja. Februárban ugyanis elköltözik a Négy tigris – ez a bazár hivatalos neve –, igaz, ha hinni lehet a nemrégiben felröppent híreknek, csupán az utca túlsó oldaláig tart majd a nagy menetelés.
Néhány hete azonban még nem lehetett tudni, hogy mi lesz Magyarország legnagyobb kínai kereskedésének sorsa. Akkoriban jelentette be a Magyar Államvasutak vezetése, hogy nem hosszabbítják meg a józsefvárosi piac bérlőjével a jövő év február végén lejáró szerződést. A MÁV elképzelése szerint a józsefvárosi és a fővárosi önkormányzattal közösen készítik el a 26 hektáros terület rendezési tervét, meghatározva, hogy mely ágazatban tevékenykedő befektetőkkel kezdjenek tárgyalásokat. A döntés egyébként nem csak a piacozókat érinti, mivel a jövőben a józsefvárosi pályaudvarra érkező elővárosi személyforgalmat átirányítják a Keleti pályaudvarra.
A 3700 pavilon tovaköltöző bérlőinek azonban még ekkora távolságot sem kell megtenniük, bár az üzemeltetők arra is számítanak, hogy a Józsefvárosból kiszorulók megtelepszenek az ötezer négyzetméteres rákospalotai piacon is. A szemközti oldalra való áthurcolkodás híre egyébként annak ellenére makacsul tartja magát, hogy november végén Csécsei Béla, a kerület polgármestere kijelentette: a bérlők nem települhetnek át a gyártelepre, mert a rehabilitációra váró épületegyüttesben önkormányzati rendelet tiltja az újabb kereskedelmi tevékenység megkezdését.
Mindenesetre a Kőbányai út túlfelén lévő Ganz-Mávag területén már mostanság is pezsgő kereskedelmi élet zajlik, bár egyelőre leginkább a kínai nagykereskedelmi vállalkozások uralják a terepet. A kiskereskedők pedig az ipari csarnokokba szorultak, ahol meglehetősen sanyarú körülmények között kínálják portékáikat. A felhozatal egyébként ugyanaz, mint a nagy piacon: ál-Nike, ál-Adidas, zokni, gatya, pulóver és mindenféle – ceruzaelemmel táplált – karácsonyi ketyere. Az értékesítés a „földszinten” történik, a készletet azonban a kizárólag létrán megközelíthető, néhány köbméteres bádogdobozok rejtik. Így, míg a kültériek hétköznapjait a fél vállon egyensúlyozott bálák hurcolása tölti ki, addig a bentiek életét az állandó függőleges mozgás határozza meg.
Az árubőség azonban kint és bent is egyaránt döbbenetes, bár adódik a kérdés, hogy vajon miként kerülhetett az országba a 260 ezer négyzetméternyi területet szinte csurig megtöltő importcucc. Ilyesmivel azonban nem illik foglalkozni, mert már Hegyi Gyula szocialista képviselő is megmondta: „Dühödt szélsőjobboldaliakat leszámítva senki nem feszegeti azt a kérdést, hogy a plazák és amerikai stílusú gyorséttermek sikeres vetélytársaként miért virágzik másfelől a kínai piac és büfé is.” Dühödt szélsőjobboldaliságomat erőnek erejével elfojtva további Hegyi-gondolatokat idézek föl: „Ennél is nagyobb jelentősége van a kínai piacoknak, amelyek a lakosság széles rétegei számára az egyetlen lehetőséget jelentik arra, hogy új ruhát, cipőt, sportfelszerelést vásároljanak maguk és családjuk számára. Ezért a kínai piacnak társadalompolitikai, hagyományosabb szóval közellátási feladata is van.” E magvas gondolatokat ízlelgetve visszatérek a bezárásra ítélt oldalra, hogy tüzetesebben szemügyre vegyem, miként teljesíti közellátási feladatait a Négy tigris személyzete.
Ami elsőre föltűnik, hogy a piac az utóbbi években őszintébbé vált. Amikor néhány éve egy közröhejbe fulladó munkaügyi razzián körbejártam a pavilonokat, sportfelszerelésben még az Adiads, háztartási eszközben a Neli, híradástechnikában pedig a Sany volt a sláger. Manapság azonban nincs trükközés, az „eredeti” műbőr edzőcipőkön hibátlan helyesírással virít a német és amerikai márkajelzés, s a vietnami dzsunkákon összeeszkábált álsztereó rádiós magnók is büszkén viselik a Sony nevet.
És a civilizációs hadszíntéren is változások történtek, mert vagy a kínaiak tanultak meg magyarul, vagy a honi alkalmazottak sajátították el a kínai nyelvet, mindenesetre most már egyik felet se érteni igazán. Ugyanakkor öröm látni, hogy a keresztény-európai identitású árumozgatók között szép számmal akad, aki boszorkányos ügyességgel kezeli az evőpálcikát.
Ebédidő lévén, valahogy lelassul a piac. Mint ha a vásárlók is tiszteletben tartanák a talán negyedórányi pihenőt, csak akkor kezdik föltúrni a ruhahalmokat, ha valamelyik darab valóban fölkeltette az érdeklődésüket. A kereskedők így kedélyes diskurzusba merülhetnek, a magyar bugyiárus például nyugodtan elmesélheti ázsiai szomszédjának, hogy reggel egy hölgy az iránt érdeklődött, van-e gyermekméretű melltartó. 50 B? – kérdez viszsza a kínai zokniárus, széles mosollyal jelezve, hogy a hülyeség abszolút nemzetközi kategória. Átellenben viszont a Mikulás a téma, pontosabban a Mikulás hiánya, mert az üzlet távol-keleti tulajdonosa sehogy nem érti, hogy milyen apropóból kellett volna a gyermekeit december 6-án megajándékoznia. A sapkaárus viszont megelégelve a kétszendvicsnyire nyúló szünetet, „Marika nem ham-ham!” fordulattal ösztökéli munkára a tarka mezőségi szoknyát viselő, a hideg miatt kendőbe burkolózó idősebb alkalmazottját.
Nekem viszont harsány sziát köszön, és arcán széles vigyorral mutat a kézzel írt táblára: Egy 1000, sok 800.
Hasonló őszinte mosollyal intek nemet, mivel sem egy, sem sok originál New York-os fejfedőre nincs szükségem. Különben is belefáradtam a minden egyes méterért folytatandó, test test elleni küzdelembe. A villamosra épphogy fölférek, de így legalább két tömött batyu közé mozdíthatatlanul beszorulva végiglapozhatom az újságot. Érdekes hír a kis színesek között: Kína a Holdra készül. Mi meg Európába.
origo.hu
Tényleg 50 fokos hőségre számíthatunk? – a szakértő válaszolt
