Mennyibe kerül az otthon melege?

Hiába a magas metántartalom, a földgáz legmarkánsabb, meghatározó eleme mindig, de legalább is beláthatatlan ideig a politika lesz. Ha voltak még valakinek illúziói afelől, hogy hosszú ideig, játszi könnyedséggel képes lesz havonta kifizetni a gázszámláját, az októberi árrendelet szertefoszlatta ezt az ábrándot. Tágabb szemszögből nézve a kormány októberi döntésének nem az volt a leglényegesebb eleme, hogy októbertől és januártól is drágul a földgáz: az üzenet lényege az, hogy a Medgyessy-kabinet „elengedte” az energiahordozó árát, azaz ezáltal fokozatosan piaci alapúvá válik. Ez azt jelenti, hogy a fogyasztók számára mostantól elkezdődött a visszaszámlálás, amelynek végső stádiuma a piaci alapon képzett gázár lesz.
A kormányzati kommunikáció folyamatosan arról szól, hogy a lakosság számára kompenzációs alapot hoztak létre (amelyet tulajdonképpen a Mol Rt. fizet a hazai kitermelésből származó földgáz bányajáradékából), ám azt egyetlen kormányszerv sem hangoztatja, hogy az alap nem végtelenített, azaz előbb-utóbb kiürül, s így a fogyasztóknak azt a tényleges összeget kell kifizetniük, amelyet a gázszolgáltató számukra havonta kiszámláz.
A torz árrendszer egy torz energiapolitika következménye, amelynek okai az 1960-as évektől eredeztethetők. Ekkorra datálható ugyanis a hajdúszoboszlói térségben lévő földgáz feltárása, amelynek nyomán ezen energiahordozó szerepe folyamatosan nőtt Magyarországon. Egy évtizedre rá, hogy Hajdúszoboszló térségében elkezdődött a földgáz kitermelése, az ország földgázigénye már 15 százalékot tett ki a teljes energiaigényből. Ebben nagy szerepet játszott a teljes mértékben elhibázott hazai energiapolitika, amely népszerűsítette, mondhatni mániákusan „gázosított” az ország legeldugottabb településein is mindaddig, amíg a földgázigény szintje negyvenszázalékosra nem nőtt. Ám amíg e kétségtelenül komfortos energiahordozóhoz hozzájutott a lakosság, az állam tetemes összegeket fordított a szükséges infrastruktúra kiépítésére, amelynek az árát a lakosság soha nem volt képes megtéríteni. De nemcsak az infrastrukturális beruházások költségét kellett – némi lakossági önerő bevonásával – átvállalnia az államnak, hanem a gáz árának, azaz a havi számláknak a jó részét is, amelyeknek a valós üzleti alapon számított végösszegét szintén képtelen lett volna kifizetni a fogyasztó.

Márpedig a hazai gázfelhasználók száma évente nyolcvanezerrel nőtt. Az erőszakos program végül teljesen torz energiapiacot eredményezett. A nagyjából négymillió magyar háztartásból legalább hárommillióra tehető azon családok száma, akik használják a földgázt. E tekintetben a világ élmezőnyébe tartozunk, csak Hollandia előz meg bennünket; az a Hollandia, amely nettó gázexportőr, azaz nemhogy ellátja nagyszámú felhasználóit, hanem még a külpiacon is tetemes mennyiségű földgázt értékesít. Ezt a rangos helyezést a földgázellátottságban piaci alapon soha nem érhette volna el Magyarország, ehhez az erőszakos politikai nyomás kellett, illetve az a lojális pénzügyi kormányzás, amely átvállalta a politikai szándék finanszírozásának feladatát.
Így alakulhatott ki az a torz árrendszer, amely még a kukoricacsuhé elégetésében sem tette érdekeltté a lakosságot. Hiszen a mesterségesen alacsonyan tartott földgázár miatt még az erdei településeken is olcsóbb volt gázzal fűteni, mint fával. Környezetvédelmi szempontból természetesen vitathatatlan, hogy számos erdő ennek a torz árrendszernek köszönheti még ma is az életét, viszont a politikát nem a környezetvédelem, hanem az általános elégedettség vezérelte, amikor a leglehetetlenebb helyeken is hozzáférhetővé tette a földgázt, s azt olcsóbban „mérte” minden más tüzelőanyagnál, energiahordozónál. Holott az teljesen világos volt, hogy a pártállami utasításra kiépülő energiaellátásnak ez a szegmense hosszú távon tarthatatlan lesz. Nemcsak amiatt, hogy a hazai termelés mellett rendkívül nagy arányú importra is kényszerül az ország, hanem a különféle energiahordozók előállításának költségei miatt is. Ez év elején még mindig ott tartottunk, hogy egy egységnyi hőenergia előállításához szükséges tűzifa kitermelési költsége duplája az ugyanannyi egységnyi energia előállításához szükséges földgáz vételárának. Az árviszony torzulását érzékeltetheti az a tény, hogy még egy erdei, erdő közeli településen is jobban megérte földgázzal fűteni, mint fával. A földgáz molekuláinak többségét pedig döntően egy 5300 kilométer hosszú, nagynyomású földgázvezetéken szállítják az országba, tárolórendszerben halmozzák, míg kisebb vezetékrendszereken eljuttatják az adott településekre, ahol mindezek után még mindig kifizetődőbb ezt az energiahordozót alkalmazni a háztartásokban, mint a tűzifát, a brikettet, a kokszot.…
A helyzetet csak súlyosbította a Szovjetunió széthullása, valamint a hazánk s az egykori Szovjetunió által megkötött „baráti” földgázszállítási szerződés piacosítása. A Magyarországra beszállított földgáz eladója, az orosz monstrumcég, a Gazprom ugyanis piaci alapon működik, profitmaximalizálásra törekszik, s csak annyiban érdekli a céget vásárlóinak anyagi ereje, amíg a vevők fizetőképesek.
A Gazprom jogilag nem, de gyakorlatilag monopolszolgáltatója Magyarországnak. Az Országgyűlés korábban, a gáztörvény megalkotásának idején kimondta, hogy diverzifikálni kell Magyarország gázbeszerzését, azaz többirányúsítani az importot, ami a jog szerint meg is valósult, a jelenlegi nagykereskedő Mol Rt.-nek ma fél tucat cég szállít gázt. Viszont hogyan lehetne gyakorlati értelemben komolyan értelmezni a diverzifikáció kérdéskörét, ha szinte egész Európa az oroszországi gázexporttól függ?
Magyarország éves szinten nagyjából tízmilliárd köbméter földgázt importál, és a teljes, összesen tizenhárommilliárd köbméteres igény maradékát hazai kitermelésből állítja elő a Mol Rt. a hazai kitermelés szintje azonban csökken, a valaha még hellyel-közzel egyensúlyban lévő import és kitermelési arány folyamatosan torzul a növekvő földgázigény miatt. A földgáz legnagyobb felvevője paradox módon nem az ipar, hanem a lakosság és a kommunális fogyasztók. Egy frissen készült felmérés szerint e fogyasztói kör éves szinten hozzávetőleg 5,65 milliárd köbméter földgázt használ el, a második legnagyobb fogyasztói kör az ipar 3,3 milliárd köbméterrel, a villamosenergia- és hőtermelő egységek földgázfelhasználása 3,2 milliárd, s hétszázmillió az említett fogyasztó körökben nem számon tartott intézmények, egységek.
A torz árrendszer nem csupán önmagában terheli a lakosságot. a nyomott gázárszint miatt ugyanis az elmúlt időszakban nem, vagy alig jutott pénz a földgázhálózati infrastruktúra karbantartására. Természetesen a szolgáltató a szolgáltatás biztonsága érdekében végrehajtotta a legszükségesebb és elodázhatatlan karbantartási munkákat, viszont fejlesztésre, korszerűsítésre, kapacitásbővítésre már nem igazán fordíthatott forrást. Ezek a beruházások még váratnak magukra, s előbb-utóbb kénytelen lesz végrehajtani azokat a szolgáltató (legyen az a Mol, vagy más olyan társaság, amely – ha a Mol úgy dönt – megvásárolja a gázüzletágat a cégtől), amelynek az árát a piaci törvények szerint a fogyasztókra hárítja. A szállítóvezetékek több mint fele 15 évnél idősebb, egynegyede már negyedszázada működik, 15 százalékának az életkora pedig a 30 évet is meghaladta. Ez jelzi, hogy a Molnak halaszthatatlanul fejlesztenie és korszerűsítenie kell. Ám ezzel egy időben a kapacitásnövekedést is biztosítania kell a társaságnak, a statisztikai kimutatások szerint ugyanis az ország földgázigénye a jövőben tovább növekszik, ám a tárolói és szállítókapacitások már ma kritikussá teszik a földgázellátást rendkívüli hideg idő esetén. Mint ismertté váltak az elmúlt, rendkívül hideg télen az ellátási kapacitás számai, elmondható, hogy Magyarországon egy téli nap csúcsigénye hozzávetőlegesen hétszerese egy melegebb nyári napon mért földgáz-csúcsigénynek. Az elmúlt télen volt olyan nap, amikor 87 millió köbméterre ugrott az igény, s ezt csak úgy tudta biztosítani a Mol Rt., hogy időszakosan kizárta a földgázellátásból azokat az úgynevezett „időszakos és kiegyenlítő” fogyasztókat, amelyekkel szemben erre szerződés jogosította fel. Ezzel a lépéssel a magyar földgázszolgáltató napi hétmillió köbméter földgázt takarított meg, amelynek révén a szállítórendszerek csúcsrajáratásával éppen hogy csak biztosítani tudta a fogyasztásból szerződés által ki nem zárható fogyasztói kört. Ez azt jelenti, hogyha egyetlen fogyasztóját sem zárta volna ki a Mol Rt. az elmúlt téli időszakban, úgy a hideg napokon napi 94 millió köbméter földgázt kellett volna biztosítania az ország számára, amelyet nem tudott volna teljesíteni. A jelenleg igénybe vehető, úgynevezett forrásoldali maximum ugyanis legfeljebb 93 millió köbméter naponta. Ez úgy oszlik meg, hogy tízmillió köbméter származik hazai kitermelésből, csővezetéken legfeljebb 40,5 millió köbméter földgáz érkezhet importból az országba, s a hazai tárolókból (amennyiben színültig töltötte korábban a Mol) legfeljebb napi 42-43 millió köbmétert lehet „kicsapolni”.
Ezen adatok igazolják, hogy az elkövetkező időszakban komoly kapacitásbővítést is végre kell hajtania a társaságnak, amennyiben garantálni kívánja az ország biztonságos földgázellátását. Ez a fejlesztés ugrásszerű kapacitás-növekedést jelent, amelyre nem lett volna szükség, ha a kezdetektől piaci alapon, a tényleges keresleti igényeknek megfelelően alakult volna a hazai gázpiac helyzete. Ez esetben ugyanis megfelelő, azaz piaci árképzéssel élhetett volna a földgázszolgáltató, amely ár folyamatosan tartalmazhatta volna a karbantartási és kapacitásbővítési szükségletek fedezetigényét is. Igaz ugyan, hogy ez esetben sokkalta kisebb lenne azon lakossági fogyasztói kör, amely élt volna az egyik legkomfortosabb energiahordozó adta lehetőségekkel, viszont azon fogyasztók köre is kisebb lenne, amely már ma is alig, a későbbiekben pedig egyáltalán nem lesz képes előteremteni havonta azt az összeget, amelyből könnyebben-nehezebben, de képes lesz megtéríteni a teljesen piaci alapúvá tett földgáz árát.

A lakossági energiahordozók árai hasznos hőre vetítve
az alábbiak (2003. januári adatok):

Tüzelőolaj 8,50 Ft/MJ
Nappali áram 7,20 Ft/MJ
Pb. palackos 7,12 Ft/MJ
Pb. tartályos 5,09 Ft/MJ
Brikett 3,67 Ft/MJ
Éjszakai áram 3,34 Ft/MJ
Koksz 3,15 Ft/MJ
Tűzifa 2,59 Ft/MJ
Lengyel szén 2,24 Ft/MJ