MI A MAGYAR?

K O R K É P

Azáp nevű gyalogság idegen elemből alakult. Az azápokat mindig a meghódított népből toborozták a törökök, s ezeket a saját nemzeti ruhájukban járatták. A magyarországi azáp gyalogság például talpig magyar ruhát viselt, s a magyar katonaságtól megkülönböztetni sem lehetett.
Bóza, magyar sör. Búzából, kölesből s a XVIII. századtól kezdve kukoricából is főzték. A bóza szó kun jövevényszó, de valószínűleg újrakölcsönöztük az oszmánoktól, akik ezt az italt a szomszédos balkáni területeken, ahol ma is ismerik, mindenütt elterjesztették.
Csízió. A naptár régi magyar neve, amely eredetét onnan vette, hogy amíg a mai naptár alakja nem jutott használatba, a legfontosabb napokat hónapok szerint latin versekbe szedték, amelyet a kezdő szavakból Cizio Janusnak neveztek. (…)
Dysenteria Pannonica, súlyos vérhas, amely a XVI. századi „magyar betegség”-hez hasonlóan a külföldiek előtt a magyarországi rossz levegő eredménye, de tulajdonképpen az akkori rossz higiénia következménye volt.
Falu botja kifejezést a múlt századokban jelképesen használták, azon szolgálat helyett, amelynek eszköze volt. Ez lehetett pásztorkodás (a falu marháinak őrizete), de jelenthette az ősi szolgálatot, a strázsálást is, mely szolgálatok sorrend szerint mindig azon falulakost illeték, akinek a falu botját átadták.
Fakószekér néven a teljesen fából készült szekeret értették, amelynek kereke eredetileg egyetlen fadarabból készült. Ma már csak Erdély eldugott vidékein látható.
Isten fillér. A középkorban a foglalót nem számították be a vételárba, és így azt el kellett költeni; vagy valamely jótékony célra fordították, vagy pedig az adásvételnél jelen levőket vendégelték meg. Ez a szokás hozta létre az Isten fillér (denarius Dei) és az áldomás (marcipatus) intézményét.
Jobbágyok házassági kényszere. A vajdahunyadi uradalom 1681. évi urbáriumában találjuk azon utasítást, hogy ha valamely legény házassága idejét nemcsak elérte, de túl is haladta, reá kell erőltetni, sőt tömlöccel is kényszeríteni a házasságra, „hogy istenes házasságok által terjedjenek”.
Koldulólevél. Török hódoltság kori szokás szerint az „adott szóra” kibocsátott rab, egy ismert nevű végvári kapitánytól kapott bizonyságlevele, amely igazolta, hogy igaz úton jár, és a kiváltására szükséges pénzt akarja összekoldulni. A végbeli szokástörvény szerint a koldulólevéllel járó embert bántani, kifosztani vagy elfogni becstelen dolog volt.
Kuruc (cruciatus), eredetileg a szent kereszt védelmére, a pogányok ellen küzdő vitézt jelentette, így nevezték a XVI. században Dózsa György parasztkatonáit is. (…) Ez időtől fogva a kuruc alatt lázadót, fölkelőt értettek, mely értelemben főleg a XVII. század második fele óta állandósult, midőn a megtámadott alkotmány és az üldözött protestáns vallás érdekében felkelő magyarok magukat kurucoknak nevezték, szemben a dinasztia érdekeit védő labancokkal.
Olejkárok, Turóc megye XIX. századi lakóinak azon része, akik egész Európát bejárták füvekből és gyökerekből való kotyvasztékaikkal, Hollandiától Olaszországig, s a XIX. században több államból kirekesztve, itthon árulják háziszereikez, s gyakran tekintélyes vagyonra tesznek szert.
Paraszt deákok. A XVI. századi kisebb iskolák az egyházi dolgokban és az éneken kívül csak az írás és olvasás mesterségére tanították a gyermekeket. Mikor az ilyenek kikerültek az iskolából, paraszt deákoknak hívták őket, mert latinul nem tudtak.
Telekérintő jog (Grundruhr) értelmében, a középkorban a föld tulajdonosát illette mindaz a tárgy, ami tengelytörés vagy más baleset következtében a földre esett.

Zsámbéki László: Magyar művelődéstörténeti kislexikon (1937)