MI A MAGYAR?

Kramer János György Henrik munkája (Viennae, 1739): „Medicina castrensis etc. (…) hazánk klímáját egészségügyi szempontból nem tartja előnyösnek, mert sok folyója és kiöntése van, centruma mélyen fekszik, és nyáron át olyan erővel veri a napnak fénye, hogy a mezítelen test felületét egy negyedóra alatt, forró víz módjára megpörköli és hólyagot húz rajta. A sík területeken kevés a víz, s ami van, az is rossz ízű, zavaros. A tej nem elég zsíros, a hús kevésbé ízes, mint a külföldön. A hegyi bor túl erős, és egy év alatt annyira megnemesedik, hogy mindennapi ivását csak kevesen bírják meg. Az állati járványos bajok gyakran megismétlődnek, és rendszerint Németországba is átcsapnak.
Azt mondják, hogy a magyarországi éghajlatot legkevésbé tűrik a külföldiek: spanyolok, olaszok, franciák, németek; kevésbé árt a töröknek, mint a keresztényeknek. A németeknek és a törököknek magyar, oláh vagy szerb nőkkel nemzett gyermekei tapasztalat szerint sokáig élnek. A magyarok, szerbek, cigányok, de legkivált az oláhok igen szaporák és hosszú életűek; Kramer maga ismert egy 190 éves karánsebesi oláht, egy még mindig elég erőteljes 130 éves szerbet Versec és Újpalánka közt, ki életében hétszer nősült, továbbá két Temesvár környéki testvért, kik közül az egyik 110, a másik 112 éves volt. Ezt a hosszúéletűséget elsősorban annak tulajdonítja, hogy a görög szertartású lakók majd mind vegetáriánusok, a meleg évszakban (majdnem kilenc hónapig) semmi húst nem esznek, a Dunából vagy más folyókból isznak, savanyú káposztával és savanyú levessel élnek, melyet búzakorpából erjesztéssel készítenek és schlitzeriz-nek hívnak. A déli meleget mindnyájan gondosan kerülik, s úgy, mint a spanyolok és olaszok, a hűvösebb helyeket keresik, a meleg ételt is inkább este és reggel, mint délben fogyasztják.
A parasztok is jégvermeket készítenek, s ott hűtik le italukat, sőt magukat is a nagy melegben. Az oláhok, cigányok és rácok nem kedvelik a marhahúst, helyette inkább ürühúst eszenk vagy szalonnát pörzsölnek. A magyarok több marhahúst esznek, melyet vagy nyársra húzva sütnek, vagy pedig néhány órán át füstölnek, kiszárítanak; de mégsem oly erősek, egészségesek és hosszú életűek, mint a rácok; talán azért, mert ezek majdnem egész éven át hideg vízben fürödnek, sőt apró gyermekeiket is születésüktől fogva, még erős télen át is, hideg vízbe mártogatják.
Magyarország egészségügyét ártalmasan befolyásolja a lapályos részek fa- és erdőhiánya; ajánlja, hogy az emelkedettebb és szárazabb területeken bükk- és gesztenyefát, a mélyebben fekvő s nedvesebb helyeken pedig fűzfát ültessenek. (…)
Kramer egy addig ismeretlen és csodás hatású salétromos gyógyszerről (temperans nitrosum) értekezik, melynek negyedfontjáért 100 tallért is szívesen megadna. Ezt a medicinát a Csallóközben, a Duna aranytartalmú homokjából (kivált ott, ahol a Vág beléömlik) állítják elő. (…) Weszprémi szerint valószínűleg afféle reklámszer, melyet az ő idejében német szélhámosok philosophisches goldsalz néven jó pénzért szerte árultak. További magyarországi gyógyszerekről szólnak még Kramer következő értekezései: (…) Varangyos békából készített amulettek csodás hatása pestis ellen. Már az 1712. évi dögvész alkalmával, ezer és ezer esetben megfigyelte ezt a virtus antiloimicá-t, s a harminc évvel később pusztító nagy magyarországi járvány alkalmával is tapasztalta, hogy a varangyok porából készített cataplasmák „magnetikus úton” magukba szívják a pestis mérgét. Az amuletteket rendszerint finom gyapotszövetbe (patyolatba) zárva árulták, a nagyobbakért 1-2 forintot is megadtak.
Dr. Magyary-Kossa Gyula: Értekezések a magyar orvostörténelem köréből, IV. kötet, adattár 1700-tól 1800-ig (1941)