Traubi

Értesítőt kaptam minap a Traubisoda balatonvilágosi leányvállalatától. Újévi csókoltatás, miegyéb volt a mellékelt naptárban, majd a záradékban ezt olvashattam: „A kékkel jelölt tóraünnepeken egységeinket zárva tartjuk. A zölddel jelölt ünnepnapokon egységeink nyitva tartanak.” Nem vagyok állandó templomba járó, de itt fennakadt a szaruhártyám. Miért kell izraelita vallást keverni a balatonvilágosi Traubisodába? Haverjaim a megmondhatói, értem a viccet, de ez a balatonvilágosi kisiparos költözzön el tőlem minél messzebbre! (Vlagyivosztokot javaslom neki. Vagy Murmanszkot.) Nem mondtam még, világéletemben nem ittam Traubisodát, a szőr is fölállna a hátamon, ha ezzel molesztálnának. Amúgy a természet ajándékaként hirdeti termékét a jeles termelő, az emlékezetes üdítőitalok gyártója. Ítélje meg őt a Jóisten.
Egyetlen kérésem: engem a balatonvilágosi Traubisoda-gyár ne csókoltasson semmilyen minőségben, ettől határozottan visszakoznék.
A Traubisodához körülbelül annyi köze van a gyártó Berkowitznak, mint igáslónak az operabérlethez. Helyesebb lenne, ha szájzárat helyezne az ábrázatára. (Heves örvendezés a páholyban.) Nehogy már a nagymutter keverje bele a tejeskávédba a csapott kanál arzént (ciánkálit).
Postafordultával én is üdvözlöm a balatonvilágosi Traubi-termelőket, de azt nem fogják lábon kihordani. Mert ahogy az író is megmondta: „A kő marad. A kő marad.”