1937. Kevermes. „A magyar királyi Honvédelmi Miniszter… sz. rendeletére hivatkozva értesítem százados urat, hogy az 1914–1918. évi világháború alatt teljesített szolgálatait a háborús szolgálatokat elbíráló bizottság »igen jó«-nak állapította meg. Ezen háborús értékelést minősítési táblázatába bevezették.”
1920. I. 31. Budapest. Igazolás „az 1919. évi 52. sz. RK… közrendelet… alapján B. D. főhadnagy úr részére, kinek a forradalmi mozgalmak keletkezése óta tanúsított magatartása »igazolt«.”
1919. V. 14. Balassagyarmat. „B. D. a Vörös Hadsereg katonája, nevezettnek lakása, ruházata, felszerelése, élelmi cikkei el nem requirálhatók. Családja a Magyar Tanácsköztársaságnak f.évi… rendelete értelmében a forradalmi Kormányzótanács rendelkezése folytán vásárlásokra soron kívül jogosult.”
1919. V. Szűgy. „B. D. volt főhadnagy vöröskatona állomáshelyét 12 órára elhagyhatja.”
1921. Sátoraljaújhely. „B. D. főhadnagy megdicsérése. B. D. … aki a zászlóalj felállítása óta közel két évig volt segédtiszt, a tegnapi napon ezen beosztásából távozott. Nevezett nehéz időkben is szolgálatát mindig a legnagyobb pontossággal látta el, és tapintatos modorával mindenkor a helyes kapcsolatot képezte a parancsnoka és a tisztikar között.”
1923. Szombathely. Napiparancs-kivonat: „… B. D. főhadnagy itteni szolgálattétele alatt egész egyéniségét, párosulva gazdag háborús tapasztalataival és szaktudásával, latba vetette, hogy a mai nehéz viszonyok mellett derék, katonás fellépésű és ügyes harcosokat neveljen. Kitartással, szorgalommal és erős akaraterejével ezt el is érte. Ezért nehéz szívvel látom szakaszának éléről távozni; további útján kísérje őt alárendeltjeinek hálája, és az az érzés hassa át, hogy szelleme újoncaiban tovább élni fog.”
1926. Budapest. „B. D. … magyar állampolgársága fenntartására irányuló elhatározását 1922. február 22. napján az 1921. évi XXXIII tvc. (trianoni békeszerződés) rendelkezéseinek megfelelően bejelentette. E bejelentés alapján magyar állampolgár.”
Telnek az évek, Danyó bácsi és felesége, Duli néni (nagyanyám húga) végigköltözik az országot, B. D. szorgalmasan, tisztességesen dolgozik. Évente kitüntetés, dicséret, effélék. Hivatásos katonaként emelkedik a ranglétrán:
1932. „B. D. százados Urat… dicséretben részesítem.”
1937. Győr. „B. D. … mint század pk. és fegyvertiszt kiváló rátermettséggel és szorgalommal segítette elő ezredünk fejlődését. Nehéz viszonyok között lankadatlan akarattal dolgozott … meleg szívvel, katonás pontossággal nevelte alárendeltjeit…”
1939. Győr. „B. D. őrnagy… Nevezettől különösen érzékenyen búcsúzom, mert benne a példás, szerény, nagy áttekintéssel, valamint kiváló harcászati tudással rendelkező törzstisztet ösmertem meg… mindannyiunk előtt a katona mintaképéül szolgál. Vitéz Bakay Zsigmond.”
1942. Orosháza. „Igazolvány. A Felvidék visszacsatolásának emlékére alapított emlékérem viselésének jogosultságára B. D. alezredes részére.”
1943. „… A német vezetés a hadosztályunk elmúlt harcai alatt tanúsított bátor és vitéz magatartásáért 1943. II. 10-én az alábbi kitüntetéseket adományozta.” Több név között: B. D. Német vaskereszt II. osztálya.
Javában dúl a háború. B. D. mint hadtápos ezredes a dél-alföldi–erdélyi harcok színterén lehetett. Felesége leveleket ír fűhöz-fához, végre válasz jön, amelyből kihámozható, hogy utoljára az Arad körüli harcokban látta egy bajtársa 1944 végén.
Egy 1945 szeptemberében kelt jegyzőkönyvben B. L. városi főjegyző, volt karpaszományos őrmester elmondja: „B. D. ezredessel Mezőtúr városában a városházán lévő hadifogolytáborban voltam együtt 1944. november első napjaiban… innen Románia felé vitték a foglyokat, az egyik szállítmány Foksániba ment.” B. D. tehát szovjet hadifogoly lett, ezt követően sokáig semmi hír róla.
Az első információ 1946. I. 10-én érkezik egy hadifogoly társától, akit mint altisztet hazaengedtek. „Ezredes úr a lehetőségekhez mérten jól van, egészséges, remélem, nem tart már sokáig, és bízom benne, hogy nemsokára haza fog jönni.”
Az első lap: B. D. hadifogoly, SSSR. Moszkva, Vöröskereszt Pf. 110/1. „Az a remény éltet, hogy már hírt kaptál felőlem… Az idő kitavaszodott, s így könnyebben viselhető most már ez a keserű élet. Ölel és csókol forró szeretettel Danyód. 1946. V. 7.”
Az év során még tizenkét lap érkezik, mind Moszkvából (már nem Vöröskereszt). Havi egy lap, 25 szót írhat, a cenzúra nyilvánvaló, érezhetően csak jót közölhet, felesége lapjait csak néha kapja kézhez, mert folyamatosan panaszkodik, hogy semmi hír otthonról, noha Duli néni hetente ír.
1946. IX. „Jól vagyok, egészséges, borzalmasan vágyom haza, átléptem az 50. esztendőt… még dolgoznék pár évet, aztán talán másképp rendeznénk be az életet.”
1946. XI. „Olvastam egy hadifogolyújságban, hogy már 12 ezer hadifogoly hazament. Vajon mi mikor fogunk?… Keserves lesz itt átélni a telet megint, ez lesz a harmadik… és a hadifogoly-karácsonyt. Sokat álmodom Orosházáról meg rólatok.”
1946. XII. „Mindenkinek kellemes karácsonyt és boldog új évet kívánok… Tamással majd együtt bolondozunk, ha hazajutok.”
1947. I. „Fél éve semmi hír tőletek. Naponta vágok fát a körletnek és vizet hordok. A többiek dolgozni járnak. Csak az foglalkoztat, hogy ez évben hazamegyünk-e? Sok volt ezt kibírni.”
1947. II. „Édes Kicsim! Végre valami hír felőletek… Azt nem írod, miből élsz, ha hazamegyek, mi vár rám… öreg ember lettem, az életet újra kezdeni sem erőm, sem kedvem nincs, elég harc volt ez idáig. Gonddal, bajjal élek, de még bírom.” (Az első jelzés, hogy fizikailag nincs rendben, de lelkileg is nehezen bírja.)
1947. III. „Sok kétség és remény között élek… Igen kegyetlen telünk van. Ismerősökről semmit nem tudok. Kik vannak otthon, kik lehetnek fogságban?… A béke aláírása lendít valamit szomorú sorsunkon?” (Írásképe láthatóan romlik.)
1947. IV. „Végre hírt kaptam… ez kicsit megnyugtatott… Istenem, Tamás már egész nagyfiú lehet… Viszonylag jól vagyok, csak állandóan éhes. A szabadulás napja nem akar ránk virradni, kétségbeesve várom…”
Itthon, Gyarmaton felesége, Duli néni mélyen depressziós, egész nap zokog, magában gubbaszt, levelet most már tényleg nem ír, a család többi tagja ír helyette is.
1947. VII. Más lágerbe került, csak egy szám és SSSR. (Később derült ki, hogy valahol Kijev mellett.)
„Köszönöm az évfordulóra írt levelet, köszönöm, hogy 25 évet kibírtál mellettem… nagyon egyedül vagyok… mikor mehetek már végre haza??”
1947. IX. „Még mindig itt … nyakunkon a tél.”
1947. X. Egy hazatért hadifogolytársa ír, biztatja feleségét: „remélem, még az év során hazajöhet”.
1947. XII. „Megint itt a karácsony, immár a negyedik” (CCCP Lager 7062/4).
1948. I. „Most már tele lehet írni a lapot… csak az furcsa, hogy már nincs is mit írni… olyan egyhangú itt ez az egyre keserűbb élet… és nem jön a szabadulás.”
1948. VI. „Micsoda változás! Háromhavonta írhatunk egy levelet. Megint hazament egy csoport, én maradtam. Mondják: a nagyság átka. Hisz, ha legalább tényleg nagy lettem volna!… Végre meleg van, azt hittem, gyümölcsérésre hazaérek… Írod, hogy mindenünk elveszett, engem nem érdekel. Csak már otthon lehetnék…”
Havonta érkezik egy lap, háromhavonta a lap helyett egy hosszú levél. Néha van sportrendezvény, filmvetítés. Immár vegyes a társaság, sok a német főtiszt.
1948. XII. „Örömmel vettem a hírt, valamivel jobban vagy… a három lapot is köszönöm, hidd el, ez tartja csak bennünk az erőt… Lassan nem számolom a karácsonyt… jól vagyok, de sok furunkulus gyötör…”
1949. I. 20. Egy hazatért bajtársa ír feleségének. „1948. decemberben hagytam el a kijevi tábort, ez alkalommal három napig Bankó ezredes úrral voltam együtt. Ezredes úr egészségi állapota kielégítő, hangulata is bizakodóbb valamivel… Már a legtöbb ezredes hazatért, remélhetőleg Ő is nemsokára itthon lesz… Most a kenyérgyárban dolgozik egy kis pluszért. Az a tapasztalat, hogy az ezredeseket a központ bocsátja el név szerint…”
1949. I. 25. „Édes Kicsim! … Mi még nagy keservesen itt telelünk… nem vagyok teljesen jól, a szervezet minden ellenálló képességét elvesztette, alig várom a tavaszt, hogy ismét összeszedjem magam, ne kelljen a hideggel küzdeni…”
1949. III. „Most kaptam meg 1947 karácsonyára írt lapodat, egyébként posta nem jön… pedig most várjuk a legjobban… most már talán tényleg ránk kerül a sor és hazamehetünk… az orvosok többször kerülgetnek (nem olvasható) és több orvosságot kell szednem… na majd otthon rendbe jön minden…”
1949. IV. „Édes Kicsim! Új lágerbe kerültem, ahogyan a címből kiderül. Ez egy olyan hadifogoly-üdülő… az orvosok szerint sárgaságot kaptam, egyébként elég jól érzem magam, az elhelyezés sokkal jobb, mint volt. Elhagytam a szemüvegem, ez nagyon zavar… na majd otthon, mert most már nagyon reménykedem…”
1949. V. „Nem vagyok teljesen jól, 58 kiló. Sokat fekszem és néha kimegyek a dróton belüli friss levegőre… talán már soha nem kerülök haza…”
1949. VII. Annyira romlott a szemem, hogy alig tudok írni… lassan már megszokottá válik, hogy hadifogolyrangban vagyok…”
1949. VIII. Újabb láger: CCCP Lager 7280/3099. „… Nem is tudom, hogy fogok az új kerékvágásba kerülni… ez az öt esztendő egészen mássá formálta a szervezetet és az embereket…”
1949. X. „Rossz lehet Neked olyan hosszú ideig most teljesen egyedül, habár azt hiszem, hogy ez is idejétmúlt dolog… Ismét csak negyedévenként fogok írni, ez a parancs… felmentettek a munka alól… Csókol és ölel forró szeretettel Danyód.”
Ez az utolsó lapja.
1949. XII. 21. Dr. Tófalvi János orvos alezredes lapja B. D. sógorának, apámnak: „Utoljára Székelyföldön beszélhettem veled… Jó lenne, ha értesítenéd Bankónét, hogy saját belátása szerint intézze további sorsát, senki segítségére ne várjon… ha hazakerülök egyszer, feltétlenül felkereslek… Kérlek, add át üdvözletemet özv. Bankó Dánielnénak…”
1949. IX. 1. Központi Illetményhivatal honvédelmi osztálya, Budapest: „Az 1949. évi… valamint a 191. számában megjelent… PM-rendelet alapján értesítem, hogy hadifogságban lévő férje után a … rendelet alapján járó élelmezési illetmény folyósítását szeptember 15-ével megszüntettem… Egyben értesítem, hogy az ellátás folyósítását 1949. okt. 31-ig a honvédelmi minisztertől kell kérnie a… törzsszámra hivatkozva. Csatolandó iratok…” (Szám szerint 10 darab, melyből kettő egyértelműen nem teljesíthető.)
1949. X. 13. „Honvédelmi Miniszter Bajtársnak, Budapest.
Alulírott azzal a kéréssel fordulok H. M. Bajtárshoz… hogy férjem, B. D. hadifogoly ezredes után, aki 1944. november hó 2-án a Szovjet Unióba távozott, élelmezési illetményemet részemre továbbra is folyósítani szíveskedjék… Kérésem támogatására csatolom, illetve felhozom az alábbiakat: Férjem, B. D. a dicső emlékű Magyar Vörös Hadseregben mint főhadnagy szolgálatot teljesített, az erről szóló hiteles másolatot mellékelem. Csatolom vele együtt szolgált Bajtársainak »nyilatkozat«-ait, mely alapján férjem jobboldali tevékenységet nem folytatott, pártnak tagja nem volt, népellenes tevékenységet nem folytatott, és ilyenre parancsot nem adott. Teljesen egyedül állok, s betegségem folytán nagy százalékban munka- és keresetképtelen vagyok, s az élet fenntartásához szükséges legkisebb javakkal sem rendelkezem. … Ismételten kérem a H. M. Bajtársat, hogy mint nincstelen, elhagyott asszonynak a nevezett illetmény további folyósítását továbbra is engedélyezni szíveskedjen. S z a b a d s á g ! B. D.-né, Balassagyarmat”
A politikai tisztázásra vonatkozó szövegrészek kötelezőek voltak, B. D. feleségének le kellett azokat írnia!! Ám a HM-től nem kapott engedélyt, újabb kérelmekre volt szükség. Végül 1949-ben Dobi Istvánnak, a minisztertanács elnökének az irodája hosszú levelet írt, melyben felsorolták, hogy kik kaphatnak élelmezési illetményt. Ennek 2. pontja végén a következő szöveg áll:
„Eltűnt és fel nem található … valamint holttá nem nyilvánított alkalmazott hozzátartozója a XYZ/23 pont, paragrafus stb. alapján csak akkor tarthat igényt, ha bizonyítani tudja, hogy az említett alkalmazott nem távozott nyugatra, továbbá, ha az alkalmazott eltűnését megelőző magatartása »igazolt«-nak mondható.” (!)
Az öt év alatt küldött lágerlapok, a hazatért bajtársak nyilatkozata nem volt elég. Így hát elkezdődött a holttá nyilvánítási eljárás kálváriája, főként azután, hogy B. D. volt fogolytársa is megerősítette az ezredes halálát. A kissé morbid procedúra röpke hat évet vett igénybe, így azután 1955 márciusában Bankó Dániel volt hivatásos ezredest holttá nyilvánították. Akkor viszont már nem segély járt, hanem özvegyi nyugdíj.
1955. III. 29. Országos Nyugdíjintézet Bp., Guszev u. 10–12., ellenőrzési csoport. „A Béke és Szabadság szerkesztőségéhez küldött levelére közöljük, hogy intézetünk jogelődjétől férje után csupán az akkori rendelkezéseknek megfelelően élelmezési illetményben részesült, mivel férje hadifogságban volt. Férje utáni esetleges özvegyi nyugdíj megállapítása iránti kérelmével szíveskedjék a Honvédelmi Minisztérium pénzügyi csoportfőnökségéhez fordulni.”
Ezt követően már viharsebességgel zajlik minden: még 1955 őszén Duli néni megkapja első özvegyi nyugdíját: évi 200, azaz kétszáz forintot. (Az első pénz, amelyet 1949 óta látott.) A horribilis összeget az 1958. évi 40. sz. törvényerejű rendelet alapján 1959. január 1-jétől huszonöt százalékkal emelték, így már 1959. október 28-án meg is érkezett az értesítés az emelésről.
A fenti procedúrákhoz szükséges leveleket, beadványokat, nyilatkozatokat, igazolásokat, erkölcsi bizonyítványokat stb. természetesen a feleség, Duli néni képtelen lett volna beszerezni, megírni, megszervezni. Őt 1951 óta a koholt vádak alapján egyetemi katedrájáról, akadémikusi posztjáról eltávolított és büntetésből a balassagyarmati ideg-elme osztályra száműzött, világhírű Sántha Kálmán professzor kezeli:
„A beteget 1951. ősz óta ismerem, azóta ismételten jelentkezett kezelés végett. Panaszai 1946-ig nyúlnak vissza. Eleinte pszichoneurotikus tünetek jelentkeztek, majd fokozatosan egyre kínzóbb félelmek és gátlások fejlődtek ki. Nem mert az utcára kimenni, emberkerülő lett. Kényszeres-szorongásos tüneteihez fokozódó depresszió társult… Vizsgálat alatt feltűnő a félénkség, nagyfokú gátlás, látható szorongás, annak ellenére, hogy már sokszor fordult meg vizsgálaton… Mindezek a beteget rendszeres munkára alkalmatlanná teszik.”
A Szovjetunióból a mai napig nem érkezett értesítés B. D. halála tényéről, okáról s főleg arról, hol kaparták el a hadifogoly ezredest. Felesége még hosszú évekig levelezgetett, választ soha nem kapott; aztán feladta.
Az eddig leírtak csak rövid, válogatott részletek, a teljes anyag összsúlya 0,73 kg.
A legutolsó kis cetli egy (arcátlan?) meghívó: „Özv. Bankó Dánielné, Balassagyarmat. Magyar–Szovjet Művelődési Társaság. Látogatási jegy.
I. 195? okt. 15. Markos György (Budapest): Tervgazdálkodás Magyarországon és a Szovjetunióban.
II. nov. 5. Szimonidesz Lajos (Budapest): Vallás és egyház a Szovjetunióban.
III. dec. 3. Lenkei Lajos (Budapest): A szovjet irodalom.
Az előadások kezdte este 7 óra.”
A feleség lelki békéjét igazán már soha nem nyerte vissza, élete végéig velünk élt. Két fiamat rajongásig imádta, talán meg nem született gyermekei helyett is. Sokat olvasott és mesélt nekik. Aztán az Alzheimer-kór kitörölte az összes emléket, olvasmányt, mindent. A természet e nemes gesztusát azt hiszem, kiérdemelte. Úgy halt meg 1981-ben, mintha semmi nem történt volna.
origo.hu
Ez a KRESZ-szabály sokaknál kiverte a biztosítékot
