A Bánffy-vár

Nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy vagy a tatárjárás előtt, vagy közvetlenül utána épült fel Alsólendva területén a később Bánffy-vár néven ismert erődítmény – írja Göncz László történész. „A középkori lendvai vár építése, jellegének, formájának alakulása szorosan összefügg a történelmi Zala vármegye és a Dunántúl egyik legtekintélyesebb főúri családjának, az alsólendvai vagy líndvai Bánffy-családnak a történetével. A Bánffy-család a Hahold nemzetségből jött létre, és az alsólendvai Bánffy nevet a XIV. század közepétől használták. Maga a Bánffy név nagy valószínűséggel a bánnak a fia szóösszetételből, illetve annak összefüggéséből keletkezett, mivel az egyre nagyobb tekintélyre szert tevő család a horvát bán tisztét is több ízben betöltötte.”
A vár történelmében rendkívül fontos szerepe volt a reformációnak. A XVI. században a Bánffy-család áttért a lutheránus vallásra. Abban az időszakban a főúri család több neves, az új vallást támogató és népszerűsítő tollforgatót és tanítót hívott meg a várba, aminek következményeként Alsólendva a környék egyik jelentős szellemi központjává vált.
„A vár védelmi szempontból majd csak Kanizsa török kézre kerülése után, tehát 1600 után került jelentősebb helyzetbe, vált a régió védelmi rendszerének fontosabb részévé. Török becsapások természetesen korábban is voltak. Az 1600 utáni években azonban néhány alkalommal több száz, sőt több ezer főt számláló török csapat is portyázott a környéken, és néhányszor a hódítók kitűzték célul a lendvai vár elfoglalását is. A tervük azonban egyszer sem sikerült. A legnagyobb csatára ismereteink szerint 1603 októberében került sor, amikor – ugyan óriási veszteségek árán – a mintegy 850 várvédő sikeresen megvédte a várat és a környék népét a mintegy hatezer főt számláló török csapattal szemben.
A lendvai vár és a város történetében nagy csapásnak számított az 1644. esztendő, amikor meghalt Bánffy Kristóf, és vele kihalt az alsólendvai Bánffy-család. A vár és az uradalom későbbi urai már nem fordítottak rá nagyobb figyelmet.”
A bécsi udvar 1712-ben elrendelte, hogy I. Lipót császár iránti tiszteletből és hálából L alakba építsék át ezt a várat is, amely akkor állítólag romos állapotban volt. Az építkezés lezajlott, és akkor kapta mostani alakját a várkastély. Lentről, a városból és az ide vezető utakról csak a homlokzatát lehet látni. Én felmentem a szőlőhegyre, onnan fényképeztem az L alakzat belső felét és a tájat: a Muravidéket, amelyről ezt írja a költő: „bármilyen szél fúj / itt sosem fázunk / a holtakkal is / víg dalokat dudorászunk.”