Miként lehetne javítani az olasz–magyar kapcsolatokon az európai uniós csatlakozás közvetlen közelében? Hiszen olyan országról van szó, amellyel szinte egyedülállóan az európai államok közül, a történelem során alig voltak konfliktusaink.
– A két nép között valóban mindig erős volt a vonzás, s ez a szimpátia csak az első világháború idején tört meg rövid időre, s akkor is jellemző volt, amikor a két ország politikája eltávolodott a második világháború utáni kommunizmus évtizedeiben. Az emberek akkor is figyelték egymást, s kölcsönös volt egymás kultúrájának megbecsülése, a hivatalos kultúrpolitika direktívái ellenére is. Számos területen, így a kultúrában, a tudományos életben kiváló a kapcsolat, ám gondot jelentenek a két ország oktatásában végbemenő tendenciák. Olaszországban az új egyetemi törvények nem kedveznek az úgynevezett kis nyelvek tanításának. Félő, hogy meg fog csappanni az érdeklődés a magyar nyelv iránt, mert a nagy nyelvek iránt sokkal nagyobb a kereslet. Magyarországon ez szerencsére még nem ilyen erős fejlemény, de már itt is elértük azt a szintet, ahonnan már nehéz tovább növelni az olasz szakos hallgatók létszámát. Amiben viszont előre kellene lépnünk, az a középfokú olasz nyelvoktatás. Az a cél, hogy minél többen tudjanak kellő, tárgyalóképes színvonalon beszélni olaszul, mert az uniós csatlakozás idején ennek a jelentősége ugrásszerűen meg fog növekedni. Az oktatási törvényeket olyan módon kellene tehát módosítani, hogy bátorítsanak mindenkit a kis nyelvek elsajátítására.
– Érdekes, amit mond, mivel másról sem lehet hallani évek óta, mint az angol nyelv fontosságáról, s mögötte szinte a német is másodlagosnak számít hovatovább.
– Ez a szemlélet komoly veszélyeket hordoz, mivel végzetes egyoldalúságra buzdít. A jövő ugyanis az lesz, hogy mindenki tud majd az anyanyelvén kívül angolul, s megkérdezik tőle: beszél-e idegen nyelvet is? Másrészt az Európai Unió kiegyenlítettebb hatalmi központokat hoz létre. Már most látszik, hogy három-négy erős kisugárzási centrum lesz: a német, az angol, a francia és az olasz. Ebben az új közös világban az angol egyre inkább eszperantóvá válik, amely a közlekedő nyelv szerepét tölti be.
– Ezek szerint az unióban az egységesedés mellett a különbözőségek is felerősödhetnek?
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy a létrejövő kulturális központok megosztják azt az idegen nyelvi szempontból egyszínű világot, amelybe a hidegháború idején a világ szükségszerűen belement. Nem győzöm hangsúlyozni: az EU-ban nem lesz elegendő csupán az angol nyelv. Szerintem ráadásul sokkal hatékonyabban tudnak majd érvényesülni a magyar politikusok, polgárok, ha képesek lesznek mondjuk a spanyolokkal spanyolul, a portugálokkal portugálul vagy az olaszokkal olaszul beszélni, de ugyanezt elmondhatnám a svédekről vagy bármely más nemzetről is. Érdemes tanulni a szomszédainktól: a románok erre már régóta figyelnek. Nekünk is ezt az utat kell követnünk, törvényi szabályozással is érdekeltté tennünk az iskolákat, diákokat, hogy kialakuljon egy olyan széles népréteg, amely az élet bármely területén tud használni az angolon kívül még egy nyelvet.
– Való igaz, sokunknak személyes tapasztalata, mennyire más, ha valaki külföldön az ottaniak nyelvén szólal meg, s ha ez egy üzleti tárgyalás alkalmával történik, könnyen megjósolható a pozitív hozadék.
– Ez így van, s ezért a jövő generációi el fognak bennünket ítélni, ha elmulasztjuk a most nyíló esélyeket. Természetesen arra is szükség lenne, hogy a magyar kultúra és tudomány értékeit, a magyar történelmet is megismertessük és megkedveltessük a többi EU-tagállamban. Erre már történtek kísérletek, én például még 2002-ben minisztériumi pályázatot nyertem a Magyar írott és tárgyi emlékek Itáliában címmel. A tudományos feldolgozás azóta is zajlik, hiszen talán kevesen tudják, hogy a magyar történelem bizonyos fejezeteiről több ismeretet lehet szerezni például a Vatikánban, mint Magyarországon. Ismernek tehát bennünket, a történelmünket, ezt a tudást azonban fel kell frissíteni, aktualizálni.
– Manapság azt látni, hogy nemzetközi kapcsolataink szinte áttekinthetetlenül sok csatornán futnak, s nem kivétel ez alól a magyar kulturális és tudományos élet sem. Nem gátolja-e ez majd az uniós kapcsolatainkat?
– Sajnálatos módon ez hátráltató tényező, ezért is akartuk az előző kormányzati ciklusban egyetlen védőernyő alá helyezni a magyar kulturális, tudományos kapcsolatokat. Az a furcsa helyzet állt elő ugyanis, hogy tizenöt-húsz különféle csatornán keresztül finanszírozzák a nemzetközi együttműködéseket, a külföldi intézeteken kezdve a folyóiratokon, társaságokon, külföldi lektorokon keresztül. Az egységesítés szándéka állt a Balassi Bálint Intézet létrehozatala mögött, amelynek vezetőjével, Ujváry Gáborral együtt dolgoztuk ki az egységes és áttekinthető szervezés koncepcióját. Szerettük volna kiküszöbölni a fölösleges párhuzamosságokat, összehozni a fallal elválasztott szakembereket, intézményeket, ám erre már nem jutott idő. Pedig meggyőződésem, hogy a kulturális kapcsolatoknak sokkal nagyobb jelentősége lesz, mint eddig. Ugyanis az egységesített EU-szabályrendszer erre nem terjed ki. Ráadásul a gazdasági szféra is egyre inkább igényli az országok kultúrájának megjelenítését, hiszen a nemzeti termékek iránt fokozza a keresletet. Az ország gazdaságának érdeke is tehát a kulturális, tudományos fejlesztés és expanzió.
– A jelenlegi kormányzat nem kíván az önök által megkezdett úton haladni?
– Hiller István kulturális miniszter deklarálta, hogy egyetért a nemzetközi kulturális, tudományos, oktatási megjelenésünk belső koordinációjával, ám kérdés, hogy meg tudja-e valósítani. A kulturális és az oktatási tárcák ugyanis a jelek szerint nemigen akarnak együttműködni ebben.
– Pedig főként a kulturális miniszter nem fukarkodik az összefogásról szóló szavakkal, de Magyar Bálint oktatási miniszter is mindig hangsúlyozza a széles perspektívákat.
– Igen, csakhogy az ígéreteken, nagy ívű programnyilatkozatokon kívül semmi sem történik. Ami pedig megesik, azt jobb lenne sürgősen kiküszöbölni. A kulturális tárca 2003-ban egy egész éves szünetet tartott a pályázatokban, a felsőoktatási törvény tervezett módosítása pedig egészen elképesztő, EU-idegen elemeket tartalmaz. Ez utóbbi szerint az egyetemek, főiskolák közhasznú társaságokká alakulnának, amelyeket a kormányzat által kinevezett tisztségviselőkből álló tanácsok vezetnének. Hihetetlenül hangzik, de igaz: az egyetem vezetőivel és a tanács tagjaival szemben még a felsőfokú végzettség sem lenne követelmény. Az egyetemi oktatók, tanárok közalkalmazotti jogviszonya megszűnne, velük csupán bármikor felbontható szerződéses jogviszonyt létesítenének az egyetemi kht.-k vezetői.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
