Bush szigorú, Powell engedékeny

Nem okozott meglepetést George Bush amerikai elnök év eleji beszéde, amelyben leszögezte: az Iránnak nyújtott segély nem jelenti a viszony megváltozását, hiszen az ország továbbra sem demokratikus és nukleáris fegyvereket fejleszt.
Csak akkor lehetséges a kétoldalú kapcsolatok javítása, ha Teherán beszünteti fegyverprogramját, együttműködik a nemzetközi terrorizmus elleni harcban, és meghallja a demokráciát követelők hangját. Bush újságírói kérdésekre válaszolt azzal kapcsolatban, hogy Kamal Harazi iráni külügyminiszter pozitív lépésnek minősítette az országa elleni amerikai pénzügyi szankciók kilencvennapos, átmeneti feloldását. Washington azért függesztette fel a szankciókat, hogy a Bám városát elpusztító földrengés után megkönnyítse az amerikai segélyek eljutását Iránba. Bush hangot adott elvárásának, hogy a teheráni kormány adja ki az al-Kaida terrorhálózat Iránban őrizetbe vett tagjait azoknak az országoknak, ahonnan a terroristák származnak. Hangoztatta, hogy az iráni vezetésnek ellenőrizhető módon fel kell számolnia atomfegyverprogramját, valamint meg kell hallania azok hangját, akik az országban szabadságot követelnek. Bush kemény nyilatkozatával egy időben ugyanakkor világossá vált, hogy magas rangú amerikai delegáció utazik a katasztrófa sújtotta Iránba.
Colin Powell külügyminiszter elnökénél jóval derűlátóbbnak mutatkozott az újév alkalmából publikált cikkeiben. A Foreign Affairs diplomáciai folyóirat hasábjain például leszögezte, hogy az amerikai kormány külpolitikáját az Irak elleni invázió ellenére „nem a megelőző csapás stratégiája határozza meg”. Kifejtette: a megelőző csapás elvét kizárólag az olyan, „nem államoktól érkező” fenyegetések esetében lehet alkalmazni, amilyet a terroristacsoportok jelentenek. A megelőző csapás doktrínáját éppen Bush jelentette be egy évvel a New York és Washington elleni terrortámadások után.
Powell ugyanakkor elismerte, hogy Bush elnök mandátumának első három éve alatt az amerikai kormány követett el külpolitikai hibákat, de – tette hozzá – mindig az amerikai nép jól felfogott érdekeit igyekezett szolgálni, s ami céljait és elveit illeti, azokban nem volt hiba.
***
Merre tovább, Amerika?
Colin Powell külügyminiszter újévi cikkei és George Bush elnök nyilatkozata nem hagynak kétséget afelől, hogy lényegében változatlan marad az amerikai külpolitika irányultsága. Mint szokásos, a texasi cowboy-elnök keményen és egyszerűen fogalmaz, míg az értelmes Powell igyekszik mindezt a nemzetközi diplomáciai közösség és a közvélemény számára értelmezhető és elfogadhatóbb módon előadni. A két hozzáállás csak látszólag mond ellent egymásnak, a politika végrehajtása közben nem dominálnak az ellentétek.
Amikor Powell egy év késéssel magyarázza a megelőző csapásokra vonatkozó elnöki kinyilatkoztatást, akkor azt nem azért teszi, mert a jövőben Amerika lemond erről az eszközről, hanem azért, mert a stratégiai tervek 2004-ben nem igényelnek ilyen akciót.
Terveinek végrehajtása közepette az amerikai kormányzat mindazonáltal tartózkodik majd a jelentősebb diplomáciai kockázatvállalástól, hiszen Bush elnök újraválasztási kampányában nincs szüksége külpolitikai fiaskóra. Valószínűleg ezért mutat a felszínen enyhülést a transzatlanti kapcsolat, amelynek súlyos – már-már feloldhatatlannak tűnő – ellentmondásaira az iraki háború mutatott rá. A nemzetközi közösséggel szemben Washington ugyanezért nem fogja túlfeszíteni a húrt, mint azt tette az óévben. Noha diplomáciai kérdések csak rendkívül kis mértékben vannak befolyással az amerikai választási kampányra, az Európa vezető hatalmaival megromlott kapcsolatoknak gazdasági következményei is voltak, aminek a hatásai begyűrűzhetnek a választói magatartásig éppúgy, mint a republikánusok nagytőkés hátországába.
Sokan előre jelezték ugyan, de az iraki akciónak éppen az átmeneti óvatosság miatt bizonyosan nem lesz folytatása – a váratlan tényezőkkel nem számolva. Érintetlen marad hát a szíriai és az iráni rezsim is, annak ellenére, hogy a washingtoni neokonzervatív frakció már feni rájuk a fogait. Ha a palesztin intifáda és a folyamatos, aránytalan izraeli akciók nem eszkalálódnak Damaszkusz irányába – amire vonatkozóan 2003 szolgált bizonyos jelzésekkel –, akkor ez az előrejelzés igaznak bizonyulhat.
Váratlan fejlemény lehet egy újabb, súlyos következményekkel járó terrorakció bekövetkezte az amerikai szárazföldön, jelentősebb centrumok ellen. Hasonlóképpen, ha Észak-Korea blöffjei egyszer igaznak bizonyulnak, és a kilátástalansága lépésre sarkallja a rezsimet, az Egyesült Államok előre nem tervezett lépésekre kényszerülhet. Jóval kisebb kockázati tényezőt jelent számára – legalábbis egyelőre – a kínai–tajvani konfliktus, melyet a két fél egyidejű megfeddésével és bátorításával könnyedén kézben tarthat.
A tavalyi lépések következményei mindazonáltal tovább kísértenek, és ezeknek a szálaknak az elvarrása jelenti a legnagyobb kihívást úgy Powell, mint Bush számára. A külügyminiszternek kísérletet kell tennie a megtépett nimbusz nemzetközi helyreállítására, az elnöknek pedig csitítania kell az Irakból hazatérő koporsók miatt zúgolódó szavazókat.