Fenyegetés

Mi, újságírók gyakorta kapunk obszcén hangú, mocskolódó üzeneteket, olykor életveszélyes fenyegetéseket. Nem növelik komfortérzetünket, de különösebb jelentőséget sem tulajdonítunk nekik. Amelyik kutya ugat, az nem harap, tartja a mondás, vannak elborult elméjű emberek, akiknek kielégülést okoz, ha ocsmány üzeneteket küldözgetnek, ellenben azon agyalágyultak, akik valóban valamilyen merényletre készülnek, nyilván csendben maradnak. Nem kétséges, ha a sajtó robotosait rendszeresen fenyegetik, akkor a fontosabb szerepet játszó politikusok sem maradhatnak ki a jóból, eszement honfitársaink tőlük sem sajnálják az acsargó agressziót. Szerencsére politikusok elleni vagy politikai indíttatású tettleges erőszakosságra csak ritkán kerül sor (bár egy is sok), de a megtörtént esetekből már tipologizálni lehet az efféle cselekményeket. Van tehát jobboldaliakat és baloldaliakat érő, politikai töltésű verbális és tettleges fenyegetés, agresszió. A kettő között ég és föld a különbség. Ha jobboldali személyt, közösséget, objektumot fenyegetnek, bántalmaznak, rongálnak meg, robbantanak fel, az komolytalan, nevetséges esemény, csak arra jó, hogy gúnyolódjék rajta a balliberális sajtó. S amennyiben hihetünk a nevezett médiatermékeknek, akkor az is egyértelmű, hogy az elkövetők többnyire maguk is jobboldaliak, hiszen nekik áll érdekükben a zavarkeltés, a szánalom ébresztése maguk iránt, s más egyéb manipulatív furfangok sorozata. Objektív, tárgyilagos, szakmailag korrekt sugalmazások szerint 1998-ban T. J. lakásánál T. J., illetve az általa felbérelt ügynök robbantott, hasonlóképpen Sz. J. otthonát Sz. J., illetve bérrobbantója döntötte halomba, míg a Fidesz székházánál maga a Fidesz végezte a rombolást. Cui prodest? – tették fel a kérdést a tájékoztatás elkötelezettjei, s mindig találtak elmélyült elemzőt, akik kimutatták, a jobboldal elleni támadások kizárólag a jobboldal érdekeit szolgálják. Más alkalmakkal a merénylet személyi sérülésekkel járt, ezért az önmerénylet szóba sem jöhetett, olyankor az ügyet elbagatellizálták, a politikai motívumokat letagadták. Néhanapján egyenesen Orbán Viktor likvidálásáról esett szó, virtuálisan bérgyilkost fogadtak ellene, olyankor azt apróbb szakmai bakinak minősítették, olyannak, ami nem igazán ízléses, de még belefér a véleménynyilvánítás szabadságába. A kereszténység egyetemes kiirtásának igényét pedig csak a túlzott alkoholfogyasztás számlájára írták. Összegezve: a jobboldaliak elleni atrocitások nem egyebek, mint alantas jobboldali provokációk vagy a liberális szabadságjogok megnyilvánulásai.
Ezzel szemben a baloldalt érő fenyegetések veszélyeztetik a demokráciát, megbolygatják a nehezen kialakított belső rendet és nyugalmat, akadályozzák a tervszerű, békés, szebb jövő kibontakozását, aláaknázzák a nemzet egységesítésén munkálkodó erőfeszítéseket, jelzik az antiszemita, rasszista, hungarista, posztfasiszta erők aktivizálódását, balkanizálják az országot, a művelt Nyugaton ismeretlen jelenségként, teherként nehezednek uniós csatlakozásunk elé. A nagy port kavart tettleges erőszakosságok többsége ugyan nem történt meg (Hanákné ütlegelése, egy zsidó fiú megverése a Bajcsy-Zsilinszky úton), de megtörténhetett volna, s ennyi éppen elég. A jobboldal puszta léte fenyegeti a népboldogítókat, hülye leveleket írni, ostoba telefonüzeneteket, e-maileket közvetíteni felesleges tevékenység. Rettegnek ők maguktól is. Mindenesetre a fenyegetőzés minden formáját, így az utóbbi napokban elharapódzott, MSZP-s és SZDSZ-es politikusok, médiaszemélyiségek elleni félelemkeltő akciósorozatot is mélységesen elítéljük. Nem a kirekesztés szándékával mondjuk, de ne az elmeháborodottak határozzák meg az aktuális közéleti témákat.