Nyelveken szólhatnak

Az Afganisztán alkotmányozó nemzetgyűlésén elfogadott kompromisszum után az ország Közép-Ázsia Svájca lehet – legalábbis papíron.
Akik egységes „afgán nemzetet” emlegettek (ebbe nemcsak a pastunokat, hanem az ország minden polgárát beleértve), attól tartottak, hogy a föderalizmus (a nemzetiségi területek autonómiája) vagy a parlamenti rendszer az ország további széttöredezéséhez vezethet. Kétségtelen, hogy jelenleg erős központi hatalomra van szükség ahhoz, hogy megszüntethessék az országban uralkodó kaotikus állapotokat. És az új alkotmány bebizonyította, hogy az erős központi hatalom és a nemzetiségi nyelvek hivatalossá tétele nem mond ellent egymásnak, legalábbis az elvek szintjén nem.
A harmadik cikkelyben „Afganisztán népei” között nevesítették a legkisebb nemzetiségeket is: a pastunok mellett megjelentek a tádzsikok, hazarák, üzbégek, türkmének, beludzsok, pasaiak, nurisztániak, pamíri népek, arabok, kirgizek, kizilbasok, gudzsárok, brahuik és más nemzetiségek is.
Megegyeztek abban is, hogy a nemzeti egység, a centralizáció erősítése érdekében a himnusz pastu nyelvű legyen, de utaljon a vallásra és a fent felsorolt nemzetiségekre. Ugyancsak az egységet kívánják erősíteni azzal, hogy a nemzet atyja címet adományozták Zahir sahnak, a volt királynak.
Január negyedikére, a tanácskozás utolsó napjára a hivatalos nyelv(ek) kérdésének eldöntése maradt. Az alkotmánytervezet rendelkezett ugyan Afganisztán összes nemzetiségének szabad nyelvhasználatáról, de – akárcsak az 1978-as forradalmi tanácsi dekrétumok – csak általános kulturális jogokat említett, nyitva hagyta a leglényegeebb kérdést: a törvény előtti egyenlő nyelvhasználatét. Ezért az üzbégek és a türkmének nyelvük – vagy legalább az üzbég – hivatalossá nyilvánítását kérték. (A türk népek – üzbégek, türkmének, kirgizek, kazahok, karakalpakok, kizilbasok, haladzsok, ujgurok, szalárok stb. – arányát Afganisztánban 11–15 százaléknyira becsülik.) A pastunok viszont azzal érveltek, hogy ez esetben e jogot más nemzetiségeknek is biztosítani kell, de az ehhez szükséges infrastruktúra nem áll rendelkezésre azokon a területeken, ahol jelentős számban élnek vagy többséget alkotnak. Egyes nemzetiségeknél még az írásbeliség sem alakult ki, és nincsenek tisztviselők, pedagógusok, nyelvtanárok, hatósági tolmácsok. A szabályozás nélkül viszont kultúrájuk elsorvad – érveltek az üzbég küldöttek. A megegyezést az is nehezítette, hogy a Hindukustól északra egyik nemzetiség sem él tömbben.
Végül a pastu (akárcsak az 1964-es alkotmányban) nemzeti és hivatalos nyelv maradt. A dari mellett azonban további kisebbségi nyelveket jelöltek meg hivatalosként – üzbég, türkmén, pasai, beludzs, nurisztáni – ott, ahol ezeket beszélik. Elvileg mindenki helyesli a döntést, ám hangsúlyozzák a dokumentumok fordításának, a nyelvi infrastruktúra kiépítésének gazdasági és technikai nehézségeit.
A küldöttek arra a javaslatra is áldásukat adták, hogy a széthúzást, a központi hatalom gyengítését megelőzendő tilos etnikai, nyelvi vagy regionális alapon pártot alapítani.