Hazánk lakásállományának egynegyede társasházi öröklakás; körülbelül 1–1,1 millióról van szó. Budapesten az öröklakások átlagára 15–20 millió forint. A vidéki városokban sem sokkal kevesebb. De egyetlen olyan települése sincs az országnak, ahol egy 40 négyzetméteres öröklakáshoz kétmillió forint alatt hozzá lehetne jutni. Mindez azt a látszatot kelti, mintha minden társasház-tulajdonos milliomos lenne. Csakhogy ez a vagyonka, ezek a milliók nem mobilizálhatók, vagyis nem milliomosokról, hanem gyakran igen szegény emberekről van szó, akiknek az állandóan emelkedő gázárak, villanyárak s a ház felújítási költségei a lakásuk fenntartását rendkívül megterhelik.
A pénztelenség, a gazdasági szükségszerűség kényszerítette ki a trianoni Magyarországon az első, 1924. évi társasházi törvényt mint a közös tulajdon egy sajátos formáját. Az első világháborút követően az elcsatolt területekről, főleg Erdélyből, ezrével menekültek, „jöttek ki” csonka Magyarországba az idegen hatalom által elbocsátott vagy ott szerepet vállalni nem kívánó értelmiségiek, köztisztviselők, pedagógusok, közalkalmazottak. A menekültek egy része az első időkben, lakások híján, a nagyobb városok pályaudvarain, vagonokban húzta meg magát. Rövid időn belül meg kellett teremteni az olcsó, de végül is önálló lakhatási lehetőségüket. Ez a kényszer szülte a társasházi közös tulajdont, ahol az egyes lakások külön telekkönyvi betétet képeztek, a lépcsőház, pince, tető, felmenő falak stb. közös tulajdonban maradtak, s ezért felépítésük, fenntartásuk költsége megoszlott az egyes tulajdonosok között. Ilyen elgondolások alapján jöttek létre a fővárosban és vidéken is a nevükben is elcsatolt területekre utaló társasházak, Erdély-udvar, Bethlen-udvar, Rákóczi-házak stb.
Az 1924. évi társasházi törvény mindössze 12 paragrafusból állt, s 53 évig volt hatályban: a volt kereskedelmi törvény és a tisztességtelen verseny elleni törvény mellett a leghosszabb életű törvények egyike. Az 1960-as években főleg Budapesten, de más városban is óriási volt a lakásínség (gondoljunk csak ebben az időben egy tanács lakásügyi osztályának előszobájára), s nagy tömegek kényszerültek arra, hogy maguk oldják meg lakásproblémájukat. A telkek ugyanakkor már olyan drágák voltak, hogy önálló telken építkezni csak igen kevesen tudtak, így ismét a pénzhiány és szükség miatt egymás után alakultak a társasházi lakásközösségek. Közösen vettek meg egy-egy telket, amelyre akár több házat is felépítettek. Ez az igen nagy mennyiségű társasház a tulajdonviszonyoknak olyan ütközéseit és kérdéseit vetette fel, amelyekre az eredeti, mindössze 12 paragrafusból álló 1924. évi törvény nem adott megoldást; így 1977-ben egy új törvényerejű rendelet most már 24 paragrafusban igyekezett megoldani a társasházak lakóinak közös gondjait.
Időközben a Rákosi-érában államosított lakásállomány teljesen lepusztult, és rendbehozatalát, további fenntartását az állam egyszerűen nem vállalta, hanem a csődtömeget képező lakásállományt a szerencsétlen lakók nyakába varrta, akik az addigi bérlakásokat megvásárolták, nem vitásan igen alacsony áron, mert rettegtek a lakbéremeléstől. Így ezek a korábbi állami bérházak társasházakká alakultak át. 1997-re egy európai mércével mérten is nagyarányú társasháztulajdon alakult ki Magyarországon, amely, mint vázoltuk, nem szerves fejlődés folytán, hanem kényszer hatására jött létre. Míg azonban az elő világháborút követő társasházprogram egy helyzet megoldását célozta, a 80-as évek lakásprivatizációja az államnak a felelősségtől való megszabadulását, az állampolgár cserbenhagyását, illetve képtelen helyzetbe taszítását jelentette. A helyzet abból adódott, hogy az állam, majd a helyébe lépő önkormányzatok felületesen, jogszabálysértő módon hajtották végre a lakások elidegenítését. A társasházi alapító okiratok – egy-egy társasház tulajdonosainak egymás közötti szerződéseinek – elkészítése nem előzte meg a lakásadásvételt, így a tulajdonosok egymással szemben is kiszolgáltatott helyzetbe kerültek.
Az 1997. évi törvény, ami már 45 paragrafusból állt, a kényszer hatására létrejött társasház tulajdoni anomáliáit volt hivatva rendezni a megváltozott társadalmi és gazdasági viszonyok között. Az 1997. évi törvény meg kívánt ugyan felelni a vele szemben támasztott követelményeknek, ám már megalkotásakor is több hiányosságára hívták fel a figyelmet a szakemberek.
Egy társasháztörvény-módosításnak vagy egy új társasházi törvénynek ezeket a hibákat kellett volna kiküszöbölnie. A kormány által benyújtott új társasház-törvénytervezet (amely már 64 paragrafusból áll) azonban nem oldja meg a társasházban élő tulajdonosokat érintő napi, idegeket felőrlő kellemetlenségeket s együttélési nehézségeket, hanem azokat a jogszabály szövegének felületes megfogalmazásaival még tovább mélyíti. Például nem rendezi vagy nem megfelelő módon rendezi a tulajdonosok elővásárlási jogát, ezek mikéntjét, a felújítások, tatarozások módját, megszegőjének szankcióit, a közös költség viselésének hatásos kikényszerítését, a társasház perképességét, az intézőbizottság, a közös képviselők felelősségének szankcióit stb.
Ennek következtében a parlamenti vita során a 64. paragrafushoz 291 módosító javaslatot nyújtottak be a képviselők, vagyis több mint 4 módosító javaslat esett 1-1 paragrafusra, amely önmagába véve is rémisztő, bár nem példa nélküli az elmúlt másfél évben. Mindez nem fordulhatott volna elő, vagyis lehetetlen lett volna ilyen hibás tervezetet beterjeszteni, ha a kormány eleget tesz a jogalkotási törvény azon előírásának, mely szerint egy törvénytervezetnél vizsgálni kell, hogy az adott törvény rendezi-e azokat a társadalmi viszonyokat, amelyekre vonatkozik, másrészt, hogy a törvénytervezet elékészítésénél ki kell kérni az érdekelt társadalmi szervezetek véleményét.
Az 1997. évi törvényt a beterjesztő Igazságügyi Minisztérium véleményeztette a legérdekeltebbel, a Társasházi Képviselők Országos Szövetségével, de az új, a Belügyminisztérium által előterjesztett 2003. évi tervezetet nem véleményeztették a fenti illetékes szervezettel, így annak csak a parlamenti vita során jutott tudomására újsághírekből, hogy a társasházak jogviszonyainak szabályozására új törvény születik. A parlamenti vita idején s azt követően a társasház-tulajdonosok és a közös képviselők számtalan fórumon támasztották alá érveikkel és követelték a tervezet visszavonását vagy legalább jobbítását a benyújtott 253 módosító javaslat figyelembevételével.
E módosításokat azonban a kormány lesöpörte, a parlament kormánytöbbsége pedig ezek nélkül fogadta el azt a csúfságot, ami az elkövetkezendő években társasházi törvény címen fog bekerülni a jogszabálygyűjteményekbe, megnehezítve és ellehetetlenítve több mint egymillió társasházi öröklakásban lakó közel hárommillió állampolgár életét.
A szerző országgyűlési képviselő (Fidesz – Magyar Polgári Szövetség)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!