Tisztelt Szerkesztőség!

A Medgyessy-éra félidei mérlege
2006-ra előállhat az eddigi legkedvezőbb lehetőség a jobboldal fölényes győzelmére

Nehéz időket élünk. Az országgyűlési választásokkal indult, majd tavaly nyáron a D–209-es botránnyal folytatódott közéleti káosz – az akkori elemzések jóslataival ellentétben – nemhogy nem csitult, de az elmúlt hónapokban időről időre újabbnál újabb állomásokhoz érkezett, s napjainkban látszik tetőzni. Mégpedig nem kisebb horderejű jelenséggel, mint azzal, hogy kevés kivételtől eltekintve már a gyökeresen baloldali vagy éppen liberális identitású véleményformálók is hidegvérrel minősítik alkalmatlannak a Magyar Köztársaság jelenlegi kormányát feladatának ellátására.
Az utóbbi hónapok külön-külön is sokatmondó eseményeinek boncolgatása már nem időszerű, megtették ezt már éppen elegen a mérvadó közéleti személyiségek közül. Ha azonban mindennek a jövőben lehetséges gyakorlati hatásairól szeretnénk következtetésre jutni, elég, ha részterületekre bontjuk a folyamatot.
Mindenekelőtt a brókerügy. Bár a bizonyítás nehézkes, a társadalom bizalomvesztése a kormánytagok és banki, illetve pénzügyi kapcsolataik irányába már most mérhető. A botrány megjelenése a hétköznapi választópolgár előtt (legyen az jobb- vagy akár baloldali) nem más, mint az Orbán Viktor által a 2002-es két választási forduló között hangoztatott „tőkések, részvénytársaságok térnyerése” elmélet részbeni igazolása. Egy olyan ügy, amelyben tulajdonképpen komoly ellenzéki háttérmunkára sem volt szükség a kormány egyes tagjainak nyilvánvaló gyanúba keveredéséhez.
Második állomásként megemlíthető a PSZÁF, illetve a legfőbb ügyész elleni hajtóvadászat, amely a brókerügyhöz hasonlóan önmagában, tehát ellenzéki kommentár nélkül is beszédes lehet a társadalom számára, ha a baloldalon másért nem is, hát a Dávid és Góliát felállás miatt, amelyben az állami gépezet ellentmondást nem tűrően kívánja ellehetetleníteni a magányos Polt Pétert vagy a megvert Szász Károlyt. Olaj volt a tűzre, hogy az Európai Központi Bank igazgatójához hasonló rangú külhoni vezetők is a kormány intézkedései és tervei ellen emeltek szót.
Gazdasági helyzet. Magyarország jó ideje először került a Financial Times és más vezető nyugati lapok baljós jelentései közé. Megéltük, hogy a magyar államkassza nulla, azaz nulla forinton állt, az államháztartás hiánya rekordokat dönt, a jegybanki alapkamat – kommentárok szerint – Dél-Amerikában látott pályákon ível felfelé, a kormány többek között olyan jóléti alappillérek megnyirbálására kényszerült, mint a lakástámogatási rendszer. Közben itt a megszorítások éve, maga Bokros Lajos is a költségvetés átalakítására hív fel. S itt újfent azt mondhatjuk: a helyzet oly nyilvánvaló, hogy ellenzéki minősítésre tulajdonképpen nincs is szükség.
Ne feledkezzünk el a külügyekről sem, hiszen a magyar diplomácia koppenhágai, majd római féleredményeit minden erre irányuló törekvés ellenére nem sikerült valódi sikerként kommunikálni a nyilvánosság felé. A taszári és az iraki magyar szerepvállalás körüli információs káosz szintén a kabinetet, illetve annak szakminiszterét minősítette, hogy az Irakban tisztázatlan körülmények között lelőtt magyar fiatalember körüli hírzárlat-próbálkozásokat ne is említsük.
A Medgyessy-kormány népszerűségének alakulása nagyon messze került attól, hogy büszkélkedhessenek vele, sőt, már-már a stagnálás, a stabil pozíció megőrzése is lehetetlennek tűnik. Az elégedetlenség nő. S ha csoda nem történik, 2006-ra előállhat a jobboldal rendszerváltás utáni történetének eddigi legkedvezőbb lehetősége. Ha a Fidesz csak minimális mértékben is képes kihasználni a kormányoldal impotenciáját, s megnyeri a következő országgyűlési választásokat, összehasonlíthatatlanul jobb helyzetben alakíthat kormányt, mint 1998-ban. Tudniillik nem kell majd megkötnie azt a kényszerű kompromisszumot, amelyet a Torgyán József-féle kisgazdavonal jelentett egykor, s amelynek következményeire azóta is előszeretettel mutogathat vissza a Magyar Szocialista Párt és a baloldali sajtó. Óriási különbség lehet ez.
Ezt az esélyt elszalasztani pedig több lenne a bűnnél. Hiba lenne. Valódi hiba.
Böszörményi Nagy Gergely
főiskolai hallgató, Budapest

Tilost kell mutatni a Tilosnak azonnal!
Csakis mély szomorúsággal vegyes megdöbbenést kelthet minden jóérzésű – nem csak vallásos – emberben, aki hallotta a Tilos Rádió december 9-i ominózus adását a karácsonyi köztéri keresztállítás kapcsán, vagy olvasta Lovas István abból szó szerint idéző írását (Magyar Nemzet, december 22.). A Tilos Rádió – amely éveken át engedély nélkül, tehát illegálisan, szinte megakadályozhatatlanul működhetett – ezzel túllépte tűréshatárunkat. A magyar jogszabályok már évekkel ezelőtt sem engedhették volna meg az ilyesfajta intoleráns, mocskos förmedvényeket. De a legújabb gyűlöletbeszéd-törvény alapján eredményesen fel lehet és fel is kell lépni a kereszténységet, annak szent személyiségeit, szimbólumait gyalázók ellen. A magyar népességnek a statisztikai adatok által bizonyítottan túlnyomó többsége kötődik a keresztény valláshoz. Már csak ezen az alapon is jogunk megálljt parancsolni a magukról megfeledkezett hangos kisebbség égbekiáltón durva támadásaival szemben. Már csak azért is cselekednünk kell, mert ha nem tesszük, akár az igazságügyi szervektől is kaphatunk olyan elutasító választ – sajnos volt rá példa évtizeddel ezelőtt a magyar címer ellen az Új Hölgyfutárban megjelent gyalázkodás idején –, hogy nem történt számottevő tiltakozás ellene a lakosság részéről, ezért az ügyészség sem tesz lépéseket ellene (?!).
Most tehát, az ilyesféle esetre is már vonatkozó új törvényünk létezése idején cselekednünk kell, a jog eszközét felhasználva. Kell hogy legyenek olyan jogászok ebben az országban, akik csakugyan tudják, teszik és merik jogászi nyelven megfogalmazni a beadványt, és elküldik azt az illetékes ügyészséghez; ha médiáról van szó, akkor az illetékes médiatestülethez is. Ha nem tesszük, akkor az ilyesféle esetek sokasodnak majd a jóérzésű emberek ellenében, s lassan megállíthatatlan lesz a baloldali gyűlölet terjedése is.
Farkas Zsolt
Budapest

Szabad-e sízni a Kárpátok alatt?
Örömmel olvastam december 18-i számukban a hazai sízési lehetőségek javítására tett, tiszteletre méltó erőfeszítésekről írott cikket. Sajnos azonban nem csak az időjárás nehezíti, hogy itthon hódoljunk ennek a rendkívül egészséges szenvedélynek. Magyarország legváltozatosabb síterepén, a börzsönyi Nagy-Hideg-hegyen a Duna–Ipoly Nemzeti Park szisztematikusan törekszik a sízés ellehetetlenítésére. Ennek legfrissebb, riasztó példája, hogy megtiltotta a hegyről a Királyrétre vezető síút eróziótól járhatatlanná tett szakaszának helyreállítását. E 11 km hosszú, átlagban 4 méter szélességű, egyenletes lejtésű, piros X jelzésű erdei úton lesiklani különleges élmény. Hazánk legrégibb turistaegyesülete, a Magyarországi Kárpát Egyesület ez évben száz munkanapnyi önkéntes munkával járult hozzá a síterepek téli előkészítéséhez. Kezdeményezte a síút helyreállítását és kérte ehhez a nemzeti park hozzájárulását. Vas igazgató azonban november 24-én kelt határozatában nem járult hozzá a rekonstrukció elvégzéséhez, arra hivatkozva, hogy az úton lesikló sízők zavarnák a közelben fészkelő kerecsensólymokat. Sajátos logika: nyolcvan éven át a fakitermelés és -szállítás, valamint a jelzett turistaút használata nem zavarta a kedves madarakat, ha azonban az útnak a fészektől egyébként távol eső, tönkrement szakaszát helyreállítják, akkor veszélybe kerülnek a sólymok. Értetlenül állok szemben egy olyan döntéssel, ami még csak nem is csökkenti a térség látogatóinak a számát, csupán a balesetmentes és kellemes erdei lesiklást akadályozza. Egyesületünk megfellebbezte ezt az ifjúság- és sportellenes döntést, választ azonban nem kaptunk, így az idei szezonban aligha lesz használható az út. A síbusszal elérhető remek, felvonós hideghegyi pályák egyelőre még nincsenek lezárva.
Jeszenszky Géza
A Magyarországi Kárpát Egyesület elnöke

Kórház és privatizáció
Az egyik ember annyi, mint a másik jelszava alatt nevelkedett lakos eddig sem reménykedhetett abban, hogy betegsége alatt egy szobában ápolják őt mondjuk az esélyegyenlőségi miniszterrel; de legalább annak hitében volt, hogy az ország valamennyi kórházában azonos ellátásban részesül, és nem azért szenved, mert nincs bankbetétje.
A gyógyintézetek privatizálása a közember ebbéli vigaszát is megingatja, rádöbbenve arra, hogy a pénz leginkább a pénzhez vonzódik, így a tőke oda fekszik be, ahol a tőkés fekszik. Az egészségügy fejlesztéséhez tehát nem a profitéhes kapitalistát használhatjuk fel tisztességgel, inkább az „import” kampánymenedzserek, kampánybohócok, profi választási csalók, dilettáns kormányzati figurák tiszteletdíjait és sorozatos végkielégítéseit kellene a gyógyítás gyógyítására fordítani.
Végezetül felmerülhet néhány kérdés is. Ha az egészségügy a magántőkének jó üzlet, miért szalasztja el ezt az államháztartás? Tervezi-e a kormány a rendőrség és honvédelem privatizálását?
Dr. Rajháthy Aurél
Budapest

CZETŐ LÁSZLÓNÉ (Budapest): Azt mondja Szili Katalin, hogy a baloldal nem térhet le a jóléti rendszerváltásról, a jóléti államot csak a baloldal teremtheti meg. Ezzel szemben mit mond a főnöke, az ideiglenes miniszterelnök? Hogy a jóléti államnak vége. Most vége van a beígért jólétnek, vagy feladták ígéretüket, netán még dolgoznak rajta? Ha ez utóbbi mellett döntenek, úgy mondják meg az esélyegyenlőségi miniszter aszszonynak, hogy szükséges tudni, hova lettek a milliárdok, és azokat bizony vissza kell szerezni. Mert szerinte nem fontos azzal foglalkozni, hogy hova tűntek el a milliárdok, most egészen mással kell foglalkozni. Persze, szerinte is szükséges lenne tudni, ha a Fidesz tagjai lennének az érintettek. Szóval, az eltűnt milliárdokból az egész országot talpra lehetne állítani. Régi fixa ideám, hogy ha a vezetőink nem loptak volna negyvenöt plusz négy éven át annyit, amennyit, bizony gazdagabb ország lennénk, mint a gazdagságáról sokat emlegetett Ausztria, Dánia, Hollandia stb. Ezekben az országokban nem működött számlagyár, nem osztottak VIP-hiteleket kedvezményes kamattal vagy soha vissza nem térítendőt, nem értékesítettek palotát közvetítési díjért, nem vontak el önkormányzatoktól, tanácsoktól oda- tartozó pénzeket sikerdíj fejében, ha meg vett valaki egy nyaralót, az állam nem bérelte vissza többletjövedelemhez juttatva a vevőt a vételárból, bankból zsákban nem vittek milliárdokat tévés dolgozókhoz.
*
Dr. LEGEZA LÁSZLÓ (Budapest): Örömmel olvastam a Magyar Nemzet december 19-i számában Wallner Ákos olvasói levelét, melyben helyesen ismerteti Burgenland osztrák elnevezésének történetét, okát. Azonban meg kell jegyeznem, hogy a Burgenland című albumom alcímében megadott Várvidék elnevezés nem új keletű. A Fraknóváralján élő Juhász László Burgenland című, először 1976-ban megjelent könyvének harmadik kiadása előszavában ezt írja: „A Várvidék elnevezés viszont nemcsak megfelel a német tartománynévnek, nem csupán hangzásra szép, de tartalmában is igaz.” Németh Adél Burgenland című, 2003-ban megjelent útikönyvében írja: „Trianon után a magyar szóhasználatban is a német elnevezés terjedt el. Napjainkban időszerű már magyar nevet is adni a területnek. Felmerült az Őrvidék, valamint a Várvidék elnevezés is, mindkettő alkalmazásának vannak szorgalmazói. Előző csak egy tájegységre vonatkoztatható, utóbbi azonban nemcsak a német tartománynév megfelelője, hanem tartalmában is igaz.” Az Őrség nevének a kétnyelvű albumban németre fordításából pedig nem az következik, hogy „Őriszentpéter vidéke az Alsóőrség”, amint azt Wallner írja, hanem arra hívja fel a német ajkú olvasó figyelmét, hogy az ausztriai és a magyarországi Őrség azonos néprajzi egységet alkot, gyökerei közösek, hajdan egy volt, Magyarország része.
*
KISS ERNŐNÉ (Budapest): A Magyar Nemzet november 22-i és 29-i számában Dohnányi Ernő zeneszerző munkásságáról, életművéről és szándékos elhallgattatásáról olvastam. Ekkor jutott eszembe, hogy unokatestvérem, Lajos Judit zongoraművész – minden tiltás ellenére – fiatal kora óta az ő műveit kutatta és játszotta. 1959 óta hangversenyeit Dohnányi műveiből válogatta, sőt 1972-ben szólóhangversenye volt e művekből Budapesten, a Városháza dísztermében. Koncertjeiről, amelyeken a Bostonban készült hangverseny lemezfelvételeit, valamint egyéb műveket, amelyeket Miskolczi Margit zongoraművészszel együtt két zongorán adtak elő, CD-k is készültek. A fiatalabb generáció tagjai közül egyedül Prunyi Ilona az, aki rendszeresen játszik Dohnányi-műveket, és erről felvételei is vannak a Hungarotontól.
*
VITÁLYOS LÁSZLÓ villamosmérnök (Budapest): A Magyar Nemzet december 15-i számának 16. oldalán megjelent Bajok a szovjet reaktorokkal című írás címe és tartalma sajnos egyáltalán nincs összhangban. Ennek következtében félelmet kelthet a laikus olvasóban, akit már eddig is eleget ijesztgettek. A szövegből kiderül, hogy turbógenerátorok hibásodtak meg. A turbógenerátor hagyományos villamos gép, amely bármely rendszerű hőerőműben (szén-, olaj-, gáztüzelésűben vagy atomerőműben) a villamos energiát termeli. Mint ilyen, az energetikai lánc végén van, és nem része a nukleáris rendszernek. Nincs is egy csarnokban a reaktorral. Ha a turbógenerátor meghibásodik, nem lehet villamos energiát termelni, ezért a gőztermelést – legyen ennek forrása hagyományos kazán vagy reaktor – meg kell szüntetni. Egy reaktor leállítása normális intézkedés, ami nem jár veszélylyel. Legkevésbé sugárzó anyag kibocsátásával. Egy turbógenerátornak nincs különben olajtartalmú hőszigetelése, van viszont villamos szigetelése. Ha ez utóbbiban hiba keletkezik, az okozhat olyan tüzet, amit a személyzet el tud oltani.
*
BALOGH IVÁN (Budapest): A diktátor kézre került. Szaddám Huszein hosszas bujkálás után, elgyötört öregemberként került fogságba. Jellemző, hogy megtalálását hozzátartozói segítették elő. A kérdés azonban az, hogy a „diktatúra” vele együtt kézre került-e? Sajnos mi tapasztalatból tudjuk, hogy a diktatúra, még ha puhul is, szövevényes hálózat. Szaddám Huszein is úgy kezdte, hogy Bagdad közepén, egy körforgalmú téren, ostornyeles lámpaoszlopokra akasztatta a politikai ellenfeleit. Ezt követően kezdte megvalósítani az arab szocializmust. Diktatúrájának működtetéséhez jelentős támogatást kapott a Szovjetuniótól és a KGST-országoktól is. A diktatúra működtetéséhez ott is biztonsági szolgálat kellett, szigorúan titkos állományú tisztekkel. A párthierarchiában, az állami vezetésben és igazgatásban is sokan szolgálták a diktatúrát, mert ennek működtetéséhez jelentős számú, elkötelezett ember kellett. Ezek az emberek továbbra is Irakban fognak élni. Valószínű, hogy ragaszkodnak pozícióikhoz. Ezek megtartása érdekében, az itthon ismert módon, új elkötelezettséget vállalnak. A demokrácia jelenleg ott működő építőmesterei, ezt tudjuk, szívesen fogadják, mert az iraki olajvagyon csábító kompromisszumkényszer. Az iraki nép, valószínű nem okosabb, nem butább, mint más országok népei. Előbb-utóbb rájön, hogy sorsának intézését saját kezébe kell vennie.

KEDVES OLVASÓK!
Név- és címhiányos, valamint nyílt leveleket nem közlünk. Leveleiket szerkesztett formában adjuk közre. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A levelek tartalma nem feltétlenül azonos a szerkesztőség álláspontjával. Ügyfélszolgálat 8–17 óráig: 215-3976, illetve a 204-es mellék.
Címünk: 1450 Bp. 9, Pf. 74.