Már tudják a rutinosabb tapsolászok, hogy fölösleges pontosan hatra, pláne háromnegyed hatra jönni, elég úgy háromnegyed hét felé, bevacsorálva, szép kényelmesen, szolid eleganciával kiöltözve, de nem a legjobb ruhánkban megjelenni. Addig úgysem történik semmi a világon, legfeljebb az ember néhány drága és nem túl szimpatikus szendviccsel köthet kényszerű közelebbi ismeretséget.
Úgy hét előtt mindenki fölvételezi a szinte baráti árfekvésű – ezerötszáz forintos – jegyét, s kezdünk sorakozni a zegzugos folyosón. Az egyik kanyaron túl a tisztességben megőszült ruhatáros házaspár minden fölös holminkból kihámoz. Nemcsak a kabátokat, a táskákat is elveszik, valaki szamurájkardot ad le a ruhatárban, más magnót, egy szál vörös rózsát. De pénztárcát is ott lehet hagyni, és mobilt se vigyünk magunkkal. Az utolsó ajtónál dekoratív, mosolygós hoszteszkislány tép a jegyünkbe, és int, hogy kereshetünk magunknak helyet a díszlettel szemben. Aki ismeri a járást, már rég a vörös drapériával bevont tribün legtetejére ült, ahol nem takarják a kilátást a kamerák, és háttámla is van.
Egy sportosan öltözött fiatalember szertartásosan felemeli a műsor kékes neonemblémáját, s egy méterrel közelebb hozzánk leteszi. Fölegyenesedik, ránk szegezi álmatag, kék szemeit, mosolyog, bemutatkozik. Ő Karlovszky Norbert, a biohülye. Ezt ő mondja magáról. Melléképzelek egy-két kemohülyét, és azt hiszem, tulajdonképp már mehetnék is hazafelé. Kedves és igyekvő biobolondunk, mint a kiscsoportosoknak, elmagyarázza, hogy most tapsolni kell majd, huhuhúzni, füttyögetni. Főleg akkor kell ezt tenni, amikor a kedves művészek olyasmit mondanak ki, amit mi is ugyanúgy gondolunk. De akkor aztán nagyon. Amikor viszont nem értünk velük egyet, akkor lehet hűűűzni (meg is mutatja, hogyan kell), de gyorsan hozzáteszi, hogy azt nem muszáj, meghagyhatjuk az ilyen gesztusokat Jerry Springeréknek. (Ott nyilván eléri a közönség az alsós elemista színvonalat is.)
Nagyon kell majd tapsolni és örülni továbbá, amikor az első résznek vége, és közben arra kell gondolni, hogy a tévénézőkkel ellentétben nekünk nem mutatnak reklámot, viszont odajárulhatunk majd az egy szál multifunkciós automatához, amelyből múmiagyanús, de nem ehetetlen szendvicseket, meglepően príma kávét és csokikat nyerhetünk ki, amennyiben van jó sok csörgős aprópénzünk. (El is pantomimezi, hogyan csörög.) Aztán rátér a lényegre. Majdnem az alapcsapat ül majd hamarosan a vidámparkos kis gondolákhoz hasonló díszletben. Azt mondja, látja az arcokon a rémületet, hogy jaj, ki nem jött el. Hát, jaj, Farkasházynak akadt más dolga, de itt van Kéry László, jaj, de jó, ugye! S már jönnek szép békésen, beülnek ásványvizes egyenbögréjük mögé az „Ők”.
Jáksó cukorkát szopogat, azt mondja, a fene gondolta, hogy nem olvad el, ki is köpi nemes egyszerűséggel a háta mögé. Még a kedves kartársak közül se mindenkinek esik le a húsz fillér, hogy a Tilos előtti zászlóégető kábítószeres cukorkájára utal, pedig ez volt az egyetlen poén, amire soknullás gázsijáért becsülettel felkészült. Kár, hogy nem kerül mellé a Tilos Rádió ikerötlete, hogy tudniillik ők meg olyan szalagot játszottak be az adón, ami véletlenül nem volt rendesen letörölve. A humor nagyágyúi most, a Medgyessy-éra közepe táján nincsenek könnyű helyzetben, hiszen a két politikai oldal az elmúlt években már minden elképzelhető valóságalappal bíró vagy azt nélkülöző bombasztikus durvaságot egymás fejéhez vágott.
A bemelegítés a szex körül zajlik. A hír szerint egy chilei színház műsorára tűzött egy huszonhét órás darabot, amely valójában egyetlen nemi aktusból áll. A rendező célja, hogy a nézők megszabaduljanak szexuális előítéleteiktől, és megoldást találjanak problémáikra. Semmi kivetnivaló nem lehet abban, ha szombat este egy szabad szájú tévéműsor pikáns témával foglalkozik, bár ebben a témakörben az évezredek alatt már mindent elmondtunk, és meg is csináltunk. Nem biztos, hogy megállapodott és harcban megfáradt, megőszült, kiégett ötvenesektől-hatvanasoktól a legizgatóbb ilyesmiről hallani.
A képviselői vagyonnyilatkozatok sokkal inkább megmozgatták a fantáziát: Kéry László Demszky Gábor príma ingatlanüzletei kapcsán felvetette, a főpolgármester miért nem módosít pályát, s nyit ingatlanközvetítő irodát. Orbán Viktor 18 milliós tiszteletdíja sem hagyta nyugodni a feketeleves szervírozóit. Kéry mester feltette a kérdést, mit kaphattak abból Orbán beszédírói. A Fidesz-fiúk szóba kerültek annak kapcsán is, hogy az Európai Néppárt, melynek Orbán Viktor az alelnöke, indítványozza, akik az unió politikai porondjára kívánnak lépni, tisztázzák múltbeli politikai szerepüket. Gyürk Andrást idézték, aki poétikusan fiatal kora ellenére azt merészelte mondani, hogy a múltat be kell vallani. Ő, aki már KISZ-tag sem lehetett! Ez is a független értelmiség logikája. Csak az ő számukra elképzelhetetlen, hogy valaki még úttörő sem volt, amikor ez még nem is lehetett olyan egyszerű.
Simicskó István javaslata, mely szerint néhány magyar állatfajtát nemzeti kinccsé kellene nyilvánítani, s ezek az ország szimbólumaiként is szerepelhetnének, szintén terítékre került. A legolcsóbb poén persze a szürke marha kapcsán ökörködni, ahhoz, hogy a puliról, a magyar vizsláról is szó essen, már Kéry is kell. A független értelmiségi számára persze szűk a széles nagyvilág, amelyben a legtöbb nép történelmében számos szent állat szerepel, és ahol a medve, a pulyka, a kenguru manapság is jelképez országokat. Király B. Izabella és valamikori pártja is kap a fejére a Szaddám-milliókért, mintha nem lenne nyilvánvaló, hogy más pártok is elfogadtak, elfogadnak különös helyekről politikai célra nagy pénzeket, csak esetleg nincs rá bizonyíték.
A nézők soraiból föláll a szamurájkardos fiatalember, aki nemrég egy világversenyen második helyezett lett, s aki ezért jogosan szeretett volna egy kis ünneplést magának és sporttársainak. Egyúttal átnyújtott egy szál vörös rózsát Hernádi Juditnak, akit ő az Egyetlen Nőnek tekint. A szünetben a rózsát leadja a ruhatárban. Vajon miért kaphatta vissza?
Tömött sorokban álldigálunk a multifunkciós automata előtt. Mögöttem egy hölgy azt panaszolja kísérőjének, milyen flegmán válaszolt neki Hernádi, amikor megkérdezte, melyik darabban játszanak együtt Gálvölgyivel. Aztán áttérnek az elhangzott poénok elemzésére. – Azt értettem, amikor azt mondták a Bajornak, hogy olyan abban a mellényben, mint egy cimbalmos – csiripeli.
– Miért – gondolom riadtan –, azon kellett valamit érteni? A sor harmadik harmada nem jut kávéhoz, gumiszendvicshez, s máris terelődünk befelé. Nem jutok a helyemre, hiába kérek egy kopasz, pankrátorkülsejű urat, hogy engedjen oda, meg sem moccan. Kénytelen vagyok a hoszteszhölgy segítségével bekéredzkedni máshová, ahol sokkal szorosabban ülnek.
Megint a Fidesz-fiúkra terelődik a szó. Hogy milyen ügyesen levédték az europaterv.hu internetcímet, és milyen bután lassú ezekben a dolgokban az MSZP. És hogy mennyire nem szép, hogy Rogán ezért nem fogadta el a felkínált 450 ezer forintot, hanem ragaszkodott az általa annak idején kifizetett húszezerhez. Ezen ponton Verebes úr kifejti kedvenc gondolatát, miszerint két párt áll egymással szemben: az egyik kommunista volt, de ma már nem az, és egy másik, amelyik liberális volt, de átment a másik oldalra. Szerinte ezért mindkettőnek rossz a lelkiismerete, de egymásra haragszanak. Szép teória, valószínűleg hasonló gondolatkörben fogant Verebes kis magánszáma is, amelyet bírói talárban adott elő ezekkel a szavakkal:
– Nem nagyon hittem a kereszténységben, amíg rá nem jöttem, hogy én vagyok az Isten.
A röszkei diák önelrablása után lassan kezdem elveszteni a fonalat. Fáradt vagyok, mint aki egész nap zsákokat hordott, fáj a hátam, nehéz a szemem, szeretnék kimenni a szabad levegőre. Néha a biobohócra ejtem a tekintetem, aki a közönség előtt üldögél, onnan vezényli a taps-fütty-huhuhú hadműveletet, hátha ő már látja a szófolyam végét. Hernádi mond valamit a túl alacsonyra állított reflektorokról, hogy azok álmosítanak. Ezzel most vajon az ő teljesítményükre céloz vagy a miénkre? Kitámolygok a ruhatárba, most már nem kell annyit várni, mert a szünetben néhányan már más vizekre eveztek.
– A múltkori jobb volt – recsegi a nem túl emberszabású kopasz. Hát azt én nem tudom, azzal vigasztalom magam, hogy élőben mégsem olyan démoni az egész, mint a képernyőn.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
