Dalok a norvég konyhából

Mi kell az ideális konyhához? Hogyan kell felszerelni és benne a használati tárgyakat elhelyezni? Hogyan mozog egy agglegény a konyhában? Hogyan szövődik barátság megfigyelő és megfigyelt között? Otthonkutatás svéd módra.

Nemcsak hazánkban készültek okos felmérések, s foglalták le az embereket érdekesebbnél érdekesebb munkával, hogy kevesebb idő maradjon gondolkodni, élni, érezni. A Svéd Otthonkutató Intézet a Dalok a konyhából című film szerint az ötvenes években az ideális konyha megtervezését tűzte ki célul, elsősorban azt, hogy a háziasszonyoknak egy év alatti konyhai szereplésük alatt a Svédország– Kongó távolság megtétele helyett virtuálisan csak Észak-Olaszországig kelljen sétálniuk. Fakanállal és pirítóssal a kezükben, mamuszban. A műtét sikerült, de a beteg elhunyt. A svéd háziasszonyok konyhai gyaloglási szokásainak kutatása után a szakértők úgy gondolták, másutt is szerencsét próbálnak. Így jutottak el Norvégiába, s az otthonkutató intézet munkatársai ellepték az agglegények kicsi, gyengén felszerelt, mégis rendezett konyháit. Valahol itt kezdődik a keserédes, lassan, de biztosan haladó, meglepetésektől mentes, visszafogott, apró burleszkelemekkel megtűzdelt emberi történet.
Nehéz elképzelnem egy embert panellakásunk konyhájának sarkában, egy teniszbíró székéhez hasonló ülőalkalmatosság tetején gubbasztva, ahogy jegyzetel, vonalakat húzogat, miközben életem harmadik pörköltjét készítem, és egy óra elteltével még csak a hagyma aprítása után, a mócsingok eltávolítása közben, s két tóalmási házi pálinka elfogyasztása után vagyok. Fönn egy fickó piszmog, hozzám nem szólhat, segíteni nem segíthet, csak figyel fentről, miközben ceruzájával molyol. Mit jegyzetelhet ez? Milyen kusza vonalakat rajzolgat, miközben a halas szendvicsét majszolja? Ott ül halkan, néz, figyel. Szívem nem kartotékadat. Nehezen tudja mindezt elképzelni a norvég kisvárosban élő idősödő úriember is, akihez a svéd Folke költözik be pár hétre. Persze semmi sem olyan, mint „előtte”, az agglegény a megfigyelés ideje alatt, mint fogatlan oroszlán a három négyzetméteres állatkerti ketrecében, morog, járkál szomorúan, kiszolgáltatottan. A fagyos hangulat lassan oldódik, az apró bosszantások – csokievés a megfigyelő előtt, lámpa lekapcsolása, egész napra nyitva „felejtett” csöpögő csap – lassan elmúlnak, s kiderül, hogy a megfigyelő s a megfigyelt nem csak statisztikai adat. Különben is, a megfigyelőből bármikor megfigyelt lehet, tiszta Big Brother, kicsit korábbról, kicsit északabbról, kicsit visszafogottabban. Lehet, hogy minket is figyelnek a Való Világ alatt?
Nem az az eszeveszett road movie a Dalok a konyhából. Nem peregnek gyorsan az események, nincsenek nagy meglepetések, nem keverednek a szálak. Inkább apró, emberi, olykor kiábrándult, máskor felszabadult életérzések, különböző hangulatok villannak fel a szürke ötvenes évekből egy agglegény konyhájából. A képek is ezt támasztják alá: színtelen, fakó környezet, havas, lucskos kert, puritán konyha, egyszerű lakásbelső. Mégis: e lehangoltságból kiemelkedik valami emberi, valami kis vidámság, egy-egy gesztus, kis poén, ami szívből jön, de korántsem erőltetett, s pláne nem csöpögős. A színészek egyszerűnek, visszafogottnak tűnő játéka kitűnően illik a környezetbe, s passzol a témához. Kicsit savanyú, kicsit vidám, és kicsit a miénk is.
(Dalok a konyhából – norvég film. Rendezte: Bent Hamer. Forgalmazza a Mokép.)