Ötvennyolc éves vasas szakember vagyok. Mostanában nagyon sokat hallani, olvasni a készülő nyugdíjreformról. Az a korosztály, amelyhez jómagam is tartozom, az 55–60 év közöttiek. 1961. szeptember 1-jén kezdtem a szakmát. Szabad szombat nem volt, így 48 órás hetek voltak, amiből az következik, hogy a mostani munkaidővel számolva évi 14 hónapot dolgoztunk. Tizenkét nap alapszabadság volt. A kommunista szombatokon való részvétel kötelező volt, a május 1-jei felvonulás szintén, ha megtagadtuk, retorzió ért. A kereset kevés volt, megnyugtatásként azt kaptuk: majd az unokáinknak jobb lesz.
Most egy ötvenfős kft.-nél dolgozom, de ilyen erkölcsi és anyagi megaláztatásban még soha nem volt részem. Új munkahelyet már nem érdemes keresni, mert amikor a koromat közlöm, már meg is köszönik, hogy hívtam őket. Ilyen és hasonló helyzetben rajtam kívül sok százezren lehetnek. Nos, én nem azt szeretném, hogy a nyugdíjreform előnyöket biztosítson a korosztályomnak – bár talán azt is megérdemelnénk –, de ne okozzon hátrányt. 2004. szeptember 1-jén lesz 43 éve, hogy dolgozom, és még ki tudja, meddig kell a megaláztatásokat elviselnem a megérdemelt nyugdíjig.
Tisztelettel kérem az illetékeseket, hogyha előny nem is, de hátrány ne érje ezt a munkában megfáradt korosztályt.
Ruzsics Jenő
Dunakeszi
origo.hu
Rágyújtotta a férjére a sátrat egy szegedi asszony
