Báthori Zsófia végrendelete

Csak keveseknek jut eszükbe a Metternich név hallatán a kölni Metternich nyomdászcsalád. Pedig az ő szerepük sem csekély Európa történetében, a XVII. század első felétől kezdve a família több nemzedéken keresztül szolgálta a könyvnyomtatás ügyét. Arnold, Paulus, Peter, Wilhelm, Franz, valamint özvegyeik, gyermekeik és örököseik számos munka megjelenését segítették elő működésük százötven–kétszáz esztendeje alatt. Kempis Tamástól Abraham a Sancta Claráig rengeteg egyházi szerző írását nyomtatták ki, és a megjelent művek hosszú sorában nem különösebben feltűnő Stephanus a S. Paulo karmelita szerzetesnek és boxmeeri lelkipásztornak Flavissae Concionatoriae című, szónokoknak készült betűrendes gondolatgyűjteménye. Ezt a könyvet 1686-ban adta ki Arnold Metternich.
A könyv praktikus elrendezésű. Ha például egy plébános a részegséget kívánta ostorozni szentbeszédében, csak felütötte Stephanus a S. Paulo munkáját az „ebrietas” szónál, és tíz oldalon keresztül tartó összefoglalást tanulmányozhatott, mely morális szempontból világítja meg a részegség fertelmes voltát. A több mint kétezer oldalas Flavissae Concionatoriae nem volt egyedülálló, sorra jelentek meg a rokon szerepű segédkönyvek. Az egyik hazai példány valószínűleg egy XVII. századi kereskedőhálózat jóvoltából került Kassára. Korabeli, papírtáblás, vaknyomásos bőrkötés borítja, és csak a munka második, címlap nélkül megjelent részét, valamint a külön kiadott indexet tartalmazza. Kötetünk címlapjának bejegyzése különleges adományozót említ: ezt a művet ugyanis Báthori Zsófia gondoskodásából kapta a kassai ferences rendház 1689-ben. A helyzet különös, hiszen Báthori Zsófia 1680. július 14-én meghalt Munkács várában, Stephanus a S. Paulo munkáját pedig csak hat évvel később nyomtatták, és további három év múlva került a kassai barátokhoz.
De vajon miért írták a címlapjára, hogy Báthori Zsófia az adományozó?
A somlyói Báthori-család utolsó fejedelmi sarja, Zsófia katolikus hitben nevelkedett, de férje, II. Rákóczi György erdélyi fejedelem és apósa követelésére reformátusnak tért át. Tizennégy esztendős volt a házasságkötéskor, ám eredeti hitét nem tudta felejteni, és előbb titokban, majd egyre nyíltabban vállalta katolikusságát. Amikor harmincegy évesen megözvegyült, örökre elhagyta Erdélyt, és 1661. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén fiával, I. Rákóczi Ferenccel együtt katolizált. Mintha nagy teher alól szabadult volna fel. Hozzálátott, hogy vasmarokkal tegyen rendet birtokain.
A fiatal özvegyasszony mindenekelőtt Sárospatakon okozott súlyos sérelmeket, ugyanis a protestáns tanárokat és a hallgatókat elűzte, a református iskolák támogatásait megvonta, majd a városban megalapította a Missio Rakoczianát kedvelt jezsuita szerzetesei részére. Hasonlóan járt el hatalmas felvidéki és erdélyi birtokain mindenütt.
De nemcsak a jezsuitákat támogatta, hanem a katolikus egyházat általában és más szerzetesrendeket is. Pénzzel, befolyással, jó cselekedetekkel egyaránt. Mélyen és őszintén vallásos volt ez a sokat támadott asszony, csak kissé türelmetlenül. Kevéssé ismert például, hogy amikor a nagyszőlősi ferences rendház három lakóját kóbor csapatok 1672 augusztusában elkergették, majd menekülés közben súlyosan megsebesítették őket, néhány parasztember a félholt szerzeteseket szekerére tette és elszállította a munkácsi várba, ahol Báthori Zsófia gondoskodásának köszönhetően életben maradtak. De más módon is támogatta a franciskánusokat: például pénzadományt küldött az Erdélyre törő tatárok pusztította csíksomlyói templomnak.
Amikor a nagyasszony érezte erejének fogytát, és szembesült azzal a ténnyel, hogy özvegyen maradt menye, Zrínyi Ilona és Thököly Imre között kibontakozó kapcsolat minden igyekezte ellenére házassággal fog végződni, olyan végrendeletet írt, melynek kulcsát legfőbb bizalmasának, a jezsuita Kiss Imrének kezébe adta. „P. Kiss tudja, hogy miképpen kell a mi szándékunknak megfelelően felosztani” – írta hatalmas vagyonáról. A megkeseredett Báthori Zsófia sok kényelmetlenséget okozott ezzel örököseinek. Zrínyi Ilona és családja hosszú ideig várt az örökségre, és csaknem reménytelen perlekedésekbe bocsátkoztak érte. De a ferencesek is csak nyolc évvel később, 1688 júliusában kaphatták meg Kolonich Lipót kardinális rendelkezése következtében az őket illető hagyatékrészt. A pénzt rendházaik felszerelésére fordították, többek között annak a kassai kolostornak a rendbetételére, amelyet 1683-ban Thököly csapatai vettek el tőlük. 1686-ig a város valamennyi temploma protestánssá lett, a ferences rendház is. A franciskánusokat a jezsuitákkal együtt kiűzték a városból. Igaz, a barátok hamarosan visszatérhettek, sőt templomuk Szent Antal-kápolnájában még misézhettek is.
Korábbi tulajdonaiknak visszaszerzése után három esztendővel, Báthori Zsófia végakaratát követve, fordíthattak javakat a rendház rendbetételére. Ekkor vették a kolostor könyvtára számára a kölni Arnold Metternich nyomdájából származó Flavissae Concionatoriae című kézikönyvet, és talán a nyolc éven keresztül húzódó örökösödési bonyodalmak késztethették őket arra, hogy a kötet szennylapján óvatosságból feltüntessék, milyen forrásból jutottak hozzá. A könyv története azonban itt még nem ér véget, hiszen csak rövid ideig maradhatott Kassán. De ez már egy másik história.