Én nem tudom...

Én nem tudom, illik-e önmagamra hivatkoznom, most mégis megteszem. Tavaly nyár elején egy írásomban azt fejtegettem: mily méltányos volna, ha a Medgyessy-kabinet jó teljesítmény után egy gazdaságilag rendben lévő, lendületes országot hagyna örökül az elveszett választások után, a szocialistákat követő polgári kormányzatra. Hadd érezzék egyszer ők is magukon a sors kezét, amely kegyeit – teljesítménytől szinte függetlenül – szeszélyesen osztogatja. Az országnak tehát csupa jót kívántam, az MSZP-nek pedig fájdalmas bukást.
Mennyire naiv voltam! Nem egészen két esztendős regnálásuk alatt Medgyessyék pénzügyileg az országot a mélypontra vitték, megtörték a gazdaság lendületét, kiölték az emberekből a jövőbe vetett hitet. A kezük alatt elporlad minden. Satnya, torz, gyűlölködő világot hoztak létre, rend helyett undor és közöny uralkodott el a magyar közéletben és kultúrában, minden lépésükkel nyugtalanságot és bizalmatlanságot keltenek. Már-már attól kell tartanunk, hogy az a megújulás, ami a politikában, a gazdaságban, az életvitelben és világszemléletben a rendszerváltozás során nagy nehezen elkezdődött és stabilizálódni látszott, felborul és ellentétébe fordul. A jövőnk megint fenyegető, sem anyagilag, sem lelkileg nem érezhetjük biztonságban magunkat. Bármi lesz is a 2006-os választások végeredménye, Medgyessyék zavart, tétovaságot, súlyos gazdasági és erkölcsi helyzetet hagynak örökül utódaikra. Mindezek ellenére az sem biztos, hogy a szocialisták elvesztik a választásokat, mert ha a kormányzáshoz nem is, a hatalom megszerzéséhez és megtartásához felettébb értenek. Bár összefogásról beszélnek, a szétzilálás képessége szinte a lényükből fakad, ugyanúgy a nagyotmondás is, alapmódszerük a tények átcsoportosítása, intrikus képességeik közé tartozik a szüntelen ideologizálás, amelynek kizárólagos célja polgári ellenfeleik összemosása a szélsőjobbal, a szüntelen riogatás, a fasizmus és az antiszemitizmus veszélyeivel. Ebben méltó partnerük az SZDSZ. Célpontjuk mindig a jobbközép vezető személyisége, legyen bár szó Antall Józsefről vagy Orbán Viktorról. Semmiféle túlzástól (és adott esetben hazugságtól) sem riadnak vissza, a ferdítés és az általánosítás a lételemük. Amikor például a polgári körök fasiszta és antiszemita jellegének vádjával (Gusztos Péter) próbálnak riadalmat és ellenérzést kelteni, csak egy régi, jól bevált módszerrel élnek: amikor a baloldalnak nincs semmiféle válasza a konkrét, tényszerű, az emberek sorsát valóságosan érintő kérdésekre, mindig a szélsőjobb veszélyét idézi fel. Ez egyszerű automatizmus, de csak úgy válhat közkeletűvé, ha a médiát szinte teljességében a balliberális erők uralják.
Be is kell látnunk: ilyen sajtóviszonyok között egy jól működő szocialista-szabad demokrata kormányzattal szemben a jobbközépnek nem lenne semmi esélye. Bizonyos értelemben szerencsétlen szerencsének tekinthetjük, hogy Medgyessyék minden elődjük teljesítményét alulmúlják, produkciójuk annyira rossz, hogy a kozmetikázására irányuló kommunikációs erőfeszítések zátonyra futnak. Úgymond kormányzati nyomoruk átüt a médián, a tények makacsul ellenük szegülnek. Tehetetlenségük és tehetségtelenségük napról napra nyilvánvalóbb.
A polgári oldal politikai értelemben jelenleg szerencsés helyzetben van: még túloznia sem kell. Elég ébren tartani a figyelmet egy-két valóságos dologban. A trauma, amelyet a 2002-es választási vereség okozott, immár kiheverhető. Most méltóságra, nyugalomra, egyértelműségre és állhatatosságra van szükség, nem hisztériára. Itt az ideje, hogy a jobboldal legyen pragmatikus, a jelenben élő, s csakis a valósággal törődő. Tudatosítani kell: a szocialisták jelen állapotukban szinte jóvátehetetlen kárt tudnak okozni az országnak, nem csupán fals ideológiájukkal, sokkal inkább bornírtságukkal és önérdekű ténykedésükkel, amelyet éppen a szociális érzékenység ellentéte jellemez.
Hogy mikor tudatosul mindez a választó- és adófizető polgárok többségében, én nem tudom…