Nőnap

Ma nőnap van. Vagy ha így jobban tetszik: Nőnap. Nem szeretem a nőnapot (a nőkkel nincs bajom, a nőnappal igen), a kommunisták találták ki annak idején. Férfinap tudomásom szerint nincs, vagyis matriarchátus világot élünk – de ez még nem lenne baj. A baj az, hogy ezzel az ünneppel a kommunizmust éltetjük, a nőnap kitalálóit: Rosa Luxemburgot, Klara Zetkint, Martos Flórát.
Én bármikor boldogan viszek virágot a kedvesemnek, de március nyolcadikán nem. Nekem – nekünk – ne a kommunizmus bajnokai szabják meg, mikor kell ünnepelnünk hitvesünket, barátnőinket. Majd mi eldöntjük.
Nem nézem le, aki ma virágot visz a környezetében lévő hölgyeknek, de én tüntetőleg nem viszek, holnap majd viszek, meg holnapután, Mindenszentekkor, Péter-Pálkor, Szent Mihálykor. De most nem…
Elegem van – elegünk volt – a ránk erőltetett árpilis negyedikékből, november hetedikékből, március huszonegyedikékből.
Nem a nőkből van elegünk (egyéni vélemény lehetséges), hanem a központilag kitalált ünnepekből. Csak fel kell ütni a Bibliát, és abból kiderül, kik ünnepeltek és miért. Nekik szóljon a szózat!
Ez egy elvetélt, ránk erőltetett ünnep – ezért terhes sokunknak. Ha közfelkiáltással szavazták volna meg annak idején, akkor semmi baj. De nem így…
Félre ne értsenek, hölgyeim, haragom nem önök ellen szól. Az ünnepcsinálók ellen. A nőket szeretni kell. Anyánkat, nővéreinket, leánygyermekeinket. De ne a kommunizmus adja meg a terminust, mikor.
Amúgy minden hölgynek kézcsókom.