Tisztelt Szerkesztőség!

Népszavazási színjáték több felvonásban
A miniszterelnök hatásvadász álkérdésekkel foglalkozik a gazdasági válság orvoslása helyett
A szocialisták ismét (már hányadszor!) bolondnak néznek bennünket. Kolosszális ámítás áldozatai vagyunk. Politikai „Való Világba” kerültünk. A moderátor a miniszterelnök. A forgatókönyvet – sok millióért – amerikaiak írják. Hol is tartunk? Nyitva van (nem az aranykapu, hanem) az EU kapuja. Tudnunk kellene, ott milyen világ vár bennünket. Mit nyerünk és mit veszítünk? Pozitív vagy negatív lesz az egyenleg? Nem jut eszembe semmi markáns tévéműsor vagy írás, ahol ezekről a kérdésekről – frázismentesen – szó esnék. Mint állampolgár, eddig egy körlevélre küldött válasz alapján kaptam egy szórónyomtatványt. Címe: Együtt Európába – Cél a sikerhez (EU-vonal 181). A tartalma olyan, mint a címe.
Az EU-tagság országunkat súlyos gazdasági gondok közepette éri. A közbiztonság, az oktatás, az erkölcs, maga a főváros és még sok más terület inog, recseg, ropog, ne mondjam azt, hogy romokban hever. Erre előáll a miniszterelnökünk egetverő ötleteivel.
Először csak káprázik a szemünk: mire is megy ki a játék? Napról napra bontakozik ki a színjáték forgatókönyve: felszólalás a parlamentben; látogatás a köztársasági elnöknél; egymást érő lakossági fórumok. A nép akarja, persze hogy akarja, ha a jóságos miniszterelnök szavazni hívja őket. Én döntök! – gondolja Mari néni. Az ellenzék „sumákol”. Ez a legjobb. Fennkölt, miniszterelnöki stílus.
Aztán találkozó az elődökkel. Ők csak hümmögnek. Nem lehet szembe mondani a véleményt. A kormányfő jól tudja ezt. Nyilvános beszélgetés a közvetlen előddel. Eljött, tárgyal – az övön aluli ütés, a széles sajtónyilvánosság ellenére –, akkor ő sem tartja olyan rossznak az egészet. Egyébként mesteri kelepce: ha nem jön el, árokásó, nemzetrontó. Ha meg eljön, együttműködik a miniszterelnökkel, sőt szinte támogatja. Vagyis nagykoalíciózik.
És a legújabb jelenet: az igazságügy-miniszter nem tartja alkotmányellenesnek az együttes EU- és népszavazást. Az nem érdekel senkit, miért is „jó” az egész cirkusz. A lényeg: szavazni fogok. Az egyik kockába behúzom a jóságos miniszterelnök javaslatára az igent, akkor már egy füst alatt a másikban is rá voksolok. Hát itt van az eb elhantolva. Pszichológiából jeles a tanácsadóknak. A Való Világon szocializálódott szavazóknál a trükk biztosan bejön. A többi nyafogó értelmiségi? Tehetnek egy szívességet. Szégyenletes, hogy itt áll az ország. Szégyenletes, hogy ezek a kérdések a napi politika, a média vezető (ál)témái lehetnek.
Lehet, hogy az egyre elégedetlenebb koalíciós partner menti meg a helyzetet? Nem hinném; a miniszterelnököt éppen ők tették meg annak, ami.
Nekünk kellene tennünk valamit.
Erdélyi Gábor egyetemi oktató, Budapest
*
Hetek óta nevetséges, már-már bohózatba illő álkérdésekkel traktálják a közvéleményt: a kormányfő váratlan felvetései nyomán alkotmánymódosítást igénylő, az egész közjogi szerkezetet átalakító, kényszerű négypárti egyeztetések zajlanak, miközben minden résztvevő tudja jól, soha semmiben nem fognak megegyezni. Beszélnek időszerűtlen, de hatásvadász témákról. De közben pontosan érzékelik: az alkotmányozó ámokfutás, amely ma már a demokrácia kereteit feszegeti, egy olyan embernek köszönhető, akin jócskán lötyög a miniszterelnöki zakó. Miközben felpörög az infláció, miközben a multik elzavarják alkalmazottjaikat és továbbállnak, miközben a gazdasági helyzet továbbra is válságos, miközben a magyar gazdák tömegesen mennek tönkre, miközben a gazdasági növekedés üteme változatlanul siralmas, miközben az uniós csatlakozás következményeiről – a szó szoros értelmében – semmit nem tudunk, miközben óvoda- és iskolabezárásoktól hangos az ország majd minden szeglete. S miközben soha nem volt ilyen rossz a nemzetközi megítélésünk, s miközben, igen, oda jutottunk, hogy a hátunk mögött Európában már megmosolyognak bennünket. S miközben az egymást követő csomagok és megszorító intézkedések miatt mindenütt az általános leépülés jelei mutatkoznak, az akadémiai kutatás-fejlesztéstől kezdve a kistelepülésekig bezárólag mindenhol, már csupán hetek vannak hátra uniós csatlakozásunkig.
De a kormányt mindez nem izgatja. Annál jobban saját népszerűtlenségének görcsös javítgatása.
Az ellenzék, ha nem akar maga is módszeresen leépülni, egyet tehet: nem vesz részt tovább ebben az ingyencirkuszban.
Dr. Szabó Attila Budapest

***

Pázmány Péter
könyvtára
Lapjuk 2004. január 31-i számában rövid tájékoztatás jelent meg Pázmány Péter könyvtárának arról a részéről, amelyet végrendeletileg a pozsonyi jezsuita kollégiumra hagyott, és amelynek néhány példányát (45 könyvcímet) Mészáros Klára történész találta meg.
Teljesebbé válhat a Pázmány könyvtáráról alkotott kép, ha a nagyszombati ferences rendház történetével kapcsolatos adatokat ismertetjük, mert úgy látszik, hogy Pázmány könyvtárának egy részét e rendháznak adományozta. Kósa Jenő ferences rendtörténész tanúsítja ezt 1774-ben elkészült „Antiquarii Provinciae S. Mariae in Hungaria… Collectanea” kéziratában. Előadja, hogy az ősi nagyszombati kolostor feltehetőleg tűzvész folytán romossá vált, 1633-ban Pázmány Péter anyagi segítségével újjáépült. Arra gondolhatunk, a bíboros azzal is segítette a rendházat, hogy értékes könyvtárának egy részét átadta a nagyszombati ferenceseknek. Két fontos utalás van erre Kósa Jenő kéziratában (a 189. lapon, szövegét magyar fordításban közöljük): 1660. évben „a törökökkel, tatárokkal és a svédekkel egyesülve a magyar lázadók az ország népét pusztították… ezt a rendházat az egész várossal együtt Szt. Jakab apostol ünnepén feldúlták és felégették… a kolostor és a templom tetőzete a tűzben elpusztult, a többi nagyobb részét, a berendezést, Pázmány Péter értékes könyvtárát megmentették”.
„1683. évben IV. Mohamed török császár hadvezére, Kara Musztafa vezírius a végzetes bécsi ostromhoz háromszázezres hadseregével… felvonult. Az ő oltalma alatt harcoló és hozzá csatlakozó Thököly Imre… ugyanabban az időben a Dunán inneni területeket elfoglalta, kifosztotta, sőt Nagyszombatot felégette… az egész város a mi kolostorunkkal együtt hamuvá égett… és nyolcezer ember halt meg…” A többször idézett kézirat szerint a felégetett kolostoron kívül helyrehozhatatlan kár, hogy ama híres könyvtár, amelyet egykor Pázmány Péter adományozott ennek a kolostornak, továbbá a régi följegyzés (Protocollum) más levéltári anyaggal, ami e kolostorhoz tartozott, elpusztult.
Tudtunkkal részletesebb feljegyzés nem maradt ránk, Kósa kézirata sem közöl adatokat a könyvtár anyagáról. Általában azt hangsúlyozza, hogy híres és értékes (celebris, pretiosa) könyvtárat helyezett el Pázmány a ferencesek nagyszombati rendházában.
Dr. Sill Aba Ferenc Szombathely

***

Dr. Grynaeus Tamás (Budapest): Tisztelettel megkérném a főpolgármestert, hogy a jövőben – hómentes időben – szíveskedjék valamelyik pályaudvaron fölülni a legközelebb induló személyvonatra, utazzék el vele néhány megállónyit, s jól nézzen ki az ablakon. Azután forduljon meg, és a visszafelé jövő vonatra üljön föl, de a másik oldali ablak mellé. Ha lehet, szíveskedjék ezt megismételni minden irányban (mondjuk Vecsésig, Felsőgödig, Rákosligetig, Érd felsőig). Bizonyára észre fogja venni azt a gusztustalan és egészségtelen szeméttömeget (lakóépületek közvetlen közelében is!), ami a vasútról látható. (Hát még ami nem látható!) Minden fővárosunkba érkező bel- és külföldi utas ezzel találkozik legelőször. Ki szabadít meg bennünket a szörnyű szemét szorításától?
*
Dr. Gaizer Ferenc (ny. egyetemi tanár, Szeged): Mielőtt Kovács László pártelnök – szemüvege fölött ránk tekintve – kinyilatkoztatná, és Lendvai Ildikó – lassan mondva – próbálná megmagyarázni, fel kell hívnom mindenki figyelmét, hogy dolomitból soha nem lesz kénsav, sőt fordítva sem. Ilyet még egy álmából felriasztott kisdiák sem mondana, mert ezt már ő is jól tudja. A február 29-i tévéhíradásokból azonban az tűnt ki, hogy Keller László közpénzügyi államtitkárról mintha ez nem lenne elmondható. Én tudom, hogy milyen jól jött volna a dolomit ürügyén gyorsan felemlegetni az Orbán-bányákat, mármint azt az egyet, aminek csak többes száma van a magyar médiumok egy részében, de hát a kémia (is) makacs dolog, mi több, tudomány. Azt hiszem, ha fiaskót fiaskóra halmozó miniszterelnökünk szeretne végre valami hasznosat is tenni, menesztenie kellene nem túl sikeres államtitkárát és csapatát, és biztosan nagy elismerést váltana ki, hogy a felszabaduló tetemes összegből, mondjuk, hány lélegeztetőberendezés beszerzését tenné lehetővé.
*
Zsinka László (a Fővárosi Közgyűlés MIÉP-frakciójának vezetője): Ungváry Krisztián kurzustörténész a Teleki-szobor felállításával kapcsolatban lefolytatott fővárosi közgyűlési vitában elmondott szavaimat lényegüktől megfosztva interpretálja: „sőt a MIÉP fővárosi közgyűlési frakció szónoka arra hivatkozott, hogy Teleki öngyilkosságának kiváltó oka Göbbels és Hitler telefonhívása, illetve közvetlen zsarolása volt” (Hamis próféták a szoborvitában, MN, március 3.). Ungváry nem ismeri a közgyűlési hozzászólásom pontos tartalmát. A Fővárosi Közgyűlésben általában az előterjesztő által (ez esetben Demszky főpolgármester) jegyzett anyagra, illetve annak szóbeli kiegészítésére reagálnak a képviselők. Ezt tettem én is, amikor rámutattam a főpolgármester és társai gondolkodásában megmutatkozó kettős mércére, majd összevetve Teleki Pál és a főpolgármester személyét, azt emeltem ki, hogy Teleki Pál tudott nemet mondani, bárhonnét érkezzék is a parancs, Demszky Gábor pedig mindig teljesíti tartói utasítását. Mindehhez példának használtam fel a Keresztény Élet II. 22-i számában megjelent, Teleki Pál haláláról című írást. A történészek feladata, hogy ezen újabb és más korábbi tények alapján hitelt érdemlően megállapítsák Teleki Pál halálának valós körülményeit. Én nem kívántam ebben állást foglalni.
*
Varga István (Kapuvár): Újságírók, kilépni! – no, nem a sorból, a MÚOSZ-ból. Vagy az, hogy a hamis Teller-levél készítésében és megjelentetésében tevékenyen részt vállaló exfőszerkesztő vezeti a jövőben jó nevű szervezetüket, nem zavarja a sok esetben oly önérzetes sajtómunkásokat? Akik szó nélkül hagyják, hogy kollégájukat indoklás nélkül kiutasítsák egy szomszédos országból… Nem is szólva arról a hangos kárörömről, amellyel tudatták országgal-világgal azt a szégyenteljes bírósági ítéletet, amellyel egy szaktársukat egy megjelent cikkéért letöltendő, egy másikat felfüggesztett börtönnel sújtottak. Hatékonyan közreműködtek viszont egyes felsőoktatási intézmények és egyetemi hallgatók lejáratásában (Vásárhelyi-féle, tudományos szociológiai felmérésnek aposztrofált újabb sajtóhamisítás). A mundér becsülete hol marad?