Tisztelt Szerkesztőség!

Gyula pálinkája és az óvodások
A szocialista propaganda erőszakos áradása a szegedi közéletben
Nagy erénye a jobboldalnak, hogy szívből és felemelkedve tud megemlékezni nemzetünk jeles napjairól és történelmi eseményeiről, míg a baloldalnak lasszóval kell közönséget fognia, ha nem ingyenes sörivásról és virslizabálásról van szó. Beláthatták ezt Szegeden is a város szegfűs urai, hiszen már tavaly októberben is azt suttogták a polgármesteri hivatalban, hogy a köztisztviselőknek kötelező megjelenniük az ’56-os ünnepségen. Bár sokan rosszallóan csóválták a fejüket, akkor senki nem gondolta volna, hogy a következők az óvodások és az iskolások lesznek.
2004. február 26-án egy „független civil szervezet” a parlagfűről szervezett ankétot. A rendezvény fővédnöke és szószólója Újhelyi István szocialista képviselő volt. (Most talán ne foglalkozzunk azzal, hogy van-e olyan területe az univerzumnak, amihez Újhelyi nem ért.) Vizsgálódásunk tárgya legyen inkább az a 300-400 diák, akiket tanítási időben kivezényeltek és végighallgattatták velük a szocialista és szabad demokrata képviselők értekezését a témáról. Bizonyára a gyerekek szülei is tudják, hogy a rendezvényen részt vevőknek alá kellett írniuk egy ívet (név, cím, lakcím, telefon és e-mail). Így, ha esetleg a nagy adatmentések időszakát követően még nem kerültek volna fel az MSZP listáira, akkor most a gyerekeik révén biztos, hogy rajta vannak. Természetesen a gyerekeket elkísérő tanárok hallgatnak, mint a sír, és nehéz is számon kérni tőlük, hogy engedtek a pressziónak…
Ezek után az sem volt meglepő, hogy a szegedi nagy árvíz 125. évfordulójára emlékező tömeg szegedi diákokból verbuválódott, méghozzá iskolánként legalább 30 gyereknek volt kötelező elmenni a rendezvényre, és hazavinni Botka László polgármester beszédének kinyomtatott példányát. Természetesen az érintettek megint hallgatnak! Mert ők is biztosak abban, hogy a „nyomatékosan felhívom az iskola vezetőjének figyelmét, hogy itt és itt legalább egyosztálynyi tanulóval ekkor és ekkor kötelező megjelenni” szövegrészt úgy kell helyesen értelmezni, hogy a polgármester arra kéri az iskolákat, az üzenőfalra rakják ki a meghívóplakátokat.
Ennyi előzetes után talán nem meglepő, hogy Medgyessy Péter szegedi villámlátogatása során – összesen 22 percet töltött az emberek között – hirtelen előkerült egy csapat óvodás gyerek, és a játszóteret feledve, csak a miniszterelnököt volt óhajuk látni, „sikoltozva” rohantak utána. Sőt előkerült egy vadászkalapos férfi is, Gyula bácsi, aki megkérdezte a miniszterelnököt, ízlett-e a pálinka, amit két éve adott neki…
Ezeket a színes és érdekes tudósításokat a helyi média vezető lapjában, a Délmagyarországban olvashatjuk, amely a mai napig függetlennek vallja magát. Ennek ellenére örömtáncot járva ad nagy felületet a legdurvább baloldali önfényezésnek és a legátlátszóbb népbutításnak. Hogy ez nem teljesen rendjén való, azt a szerkesztőség munkatársai is érzik, hiszen minden – az újságírás alapelveiből fakadó – kritikus megnyilvánulásukat az ellenzékre kénytelenek pazarolni. Így teljesen megszokott, hogy az ellenzéki sajtótájékoztatókról csak a lényeg nem jön le, a jobboldal rendezvényei nem kerülhetnek be a programok közé. Így maradt ki a közelmúltban többek között Szijjártó Péter és a polgári oldal március 15-i megemlékezése a programajánlóból. Azon sem csodálkozik senki, ha ezekről az eseményekről be sem számolnak. Újdonság viszont, hogy eddig a szocialisták cáfolhatták előre, gyakran az aktuális sajtótájékoztatót megelőzve, az ellenzék állításait – ma már e lap szerkesztősége önként vállalja ezt a megtisztelő feladatot is. Mégsem mondhatjuk, hogy csak az a több száz millió forint lehet ennek az áldatlan állapotnak az oka, amit a baloldali önkormányzat közvetlenül vagy közvetve „kiszorít” a helyi média számára. Sokkal nagyobb problémák rejlenek a mélyben, amelyek, öszszegezve a közelmúlt szegedi eseményeit, jól kivehetők a felszín alatt.
A nyugdíjasszervezetek tehát nem tudták megtenni, hogy nem mennek el az MSZP kongresszusára, mert „udvariasan” megkeresték őket. Ha már kapnak támogatást az önkormányzattól, akkor élőben is találkozhatnának a nagy vezetőkkel. A tanárok félnek szót emelni a durva pártállami utasítgatás ellen, mert másnap könnyen az utcán találhatják magukat. A köztisztviselők hasonló okból zárkóznak el a hatalmi arrogancia elleni fellépéstől, vállalva inkább az aktív semmittevést is. A szülők aggódnak, mert nem tudják, hogy mire használják fel gyerekeiket. Az óvodások sem értik, ki volt az a bácsi a pálinkával. Ideje lenne erről komolyan elgondolkodni! Talán nem csak Szegeden…
Dobó László, a szegedi Fidesz-frakció vezetője

***

A valóságban átélt jóléti rendszerváltás
A kormány jólétről való hablatyolása arra késztetett, hogy utánanézzek számszerűen a „növekvő jólétnek”. Ezért elővettem az egy évvel előbbi számlákat, illetve saját kisnyugdíjas havi elszámolásainkat. Mindketten 70 év felettiek vagyunk, 38, illetve 42 évi munkaviszonyt tudunk magunk mögött. Van egy lakásunk (panel), egy 16 éves kétüteműnk és a nyugdíjunk.
A kormány januári, 6,3 százalékos emelése a mi esetünkben együttesen 12 050 forint volt. Nézzük e növekmény felhasználását:
Még nem tudjuk a ház közös költsége emelkedésének mértékét, de már ismeretes a 36 százalékos víz- és csatornadíj-emelés, ami mintegy 2000 forint. Csak ezeket figyelembe véve a nyugdíj emeléséből marad egyéb költségekre 1300 forint. Ebből fedezzük még az újság áfájának emelkedéséből származó 300-500 forintot. Naponta fogyasztunk egy liter tejet. Csak ennek áremelkedése 1200 forint. Jólétünk további növekedésének alapja, hogy az egyszeri 19 ezer forintot betettük a bankba („magas”, egyszázalékos kamatot kapunk). Ezt minden hónapban felvesszük, és eldorbézoljuk. Így néz ki egy nyugdíjas házaspár, amelyik dúskál a jóléti javakban.
Paál István nyugdíjas

***

A távfűtés tehetetlen áldozatai
Igen súlyos problémára szeretném felhívni a figyelmet, amely sokaknak húsbavágó, sőt egzisztenciális ellehetetlenülést is jelenthet. Férjemmel három éve lakunk a XI. kerületben, egy háromszintes, sajnos távfűtéssel megáldott házban. Ideköltözésünkkor a téli hónapokban a 72 négyzetméteres lakás távfűtési számlája átlagárban – a meleg vízzel együtt – 17 300 forint volt. Az átlagárat azonban 2003 júliusától „mérés szerinti elszámolásra” változtatták át. Semmilyen tájékoztatást nem kaptunk arra vonatkozólag, hogy ez az átállás részünkre igen nagy költségtöbbletet okoz majd. Nos, az idén január elején beütött a bomba. Érkezett egy novemberi számla 23 ezer forintról, majd alig egy hét múlva egy 26 ezer forintos, a július óta elmaradt melegvíz-számlázás miatt, amelyet így utólag, egyben számláztak ki. Még fel sem ocsúdtunk, amikor megérkezett a december hóra szóló, 30 ezer forintot kitevő számla. Összeadva e tételeket, kitűnik, hogy január hónapban 79 ezer forintot kellett kifizetnünk csak a fűtési számlákra. S még nem beszéltem a többi, szintén megemelkedett számláról. Ilyen keserves gondok között éltük meg mi és sokan mások a „jóléti rendszerváltozást”. Nagy volt a felzúdulás az egész lakóközösségünkben, mivel naivul azt hittük, hogy a távfűtés díja csak a fővárosi önkormányzat által megszavazott 9,2 százalékkal fog nőni… Megjegyzem, hogy a 36 lakásos társasházunkban 30-40 éve itt lakók már idős, nagyrészt nyugdíjas emberek. Kiviláglott, hogy az átlagos nyugdíjasháztartásoknál a fűtési számlák – kiegészítve a többi számlával – a nyugdíjnak legalább a 60 százalékát viszik el. Nem lehet csodálkozni azon, hogy hallomásom szerint házunkból többen el akarnak költözni.
Elmentünk felvilágosításért a Főtáv Rt. ügyfélszolgálati irodájába. Reklamáltam, miből adódik az, hogy az én lakásomnál a fűtés díja a tavalyihoz képest 14 ezer forinttal emelkedett? Kérdésemre az volt a cinikus válasz, hogy ők nem emeltek többet 9,2 százaléknál, a többi a „másféle számításból” adódik.
Úgy néz ki, hogy ha a jövőben nem tudunk lakásviszonyainkon változtatni, rövidesen „csőlakók” lehetünk.
Simon Istvánné, Budapest

***

Vizet a Balatonba!
Olvasom, az állam képviselője nyilatkozott a Balaton víz-utánpótlásának szükségtelenségéről. Legjobban az indoklás tetszett, miszerint az alacsony vízállásról a természet tehet, tehát nekünk, embereknek nem kell beavatkoznunk. Eszerint ha árvíz fenyeget, ne emeld a gátat, mert az természetellenes tevékenység lenne! Harmadik éve haldoklik a balatoni idegenforgalom, már kétéves késésben van a víz pótlására irányuló vízügyi segítség. A terveket ismerjük, a számítások eredményét nem. Legtöbbet a Rába folyó vizének átvezetéséről hallottunk, és olvastuk az ott élők tiltakozását is. Egyszerű kiszámítani, hogy a kívánatos üzemi szint felett évente átlagban hány napot árad a folyó, és ez mennyi felesleges víz elvezetését tenné lehetővé. Ha a Rába a felesleges vizét adná a Balatonnak, azt az ott élők sem kifogásolhatnák. Talán mégsem az a megoldás, hogy esőért imádkozunk. De ha tényleg esne, akkor annyi kellene belőle, hogy akkor a turisták meg azért mennének máshová.
Kocsis Miklós, Keszthely

***

Vevér Márta (Pápa): Medgyessy miniszterelnök úr értékelő beszéde legkiemelkedőbb részének a közös EU-pártlista állítása tekinthető. Nem csoda, hogy a T. Házban spontán nevetés morajlott fel hallatán. Az lett volna különös, ha valaki is komolyan vette volna az ötletet. Lelki szemeim előtt megjelent az amúgy is bábeli zűrzavarban a huszonnégy, ellentétes eszmeiségű pártból delegált magyar képviselő, amint összefogásunkat bizonyítva egymás után előterjeszti nevünkben közös javaslatukat az elszakított országrészek magyarjainak kettős állampolgárságáról, az EU-parlamenti alkotmány keresztény gyökereinek meghatározásáról és az egyneműek mirtuszos házasságkötéséről. Gyönyörű álom! Gondom csak azzal volt, hová is ültessem őket. Talán a legjobban mutatna ez az ikebana a központi hely kellős közepén, egy piros pöttyökkel díszített, gomba alakú pulpituson… Csak megjegyzem, ha valaha Orbán Viktorból képes lett volna ilyen elképesztő ötlet kipattanni, az egész balliberális tábor orvosért kiabált volna!
*
Gerendás Ottó (Budapest): A minap a Ráth György utcában álltam meg s mentem a parkolóórához, ahol befizettem a 100 forintos parkolási díjat. Mire a kocsihoz visszaértem, kék büntetőzacskót találtam a szélvédőn. A parkolóőr felvilágosított arról, hogy postázzam a parkolási igazolást a szervezetnek, s akkor nem kell fizetnem. Mindez arra kényszerít, hogy – nem elhallgatva felháborodásomat – elmeséljem, az EU-ban hogyan intézkednek hasonló helyzetben: a kiszálláskor a gépkocsivezető elhelyezi az időpontot a szélvédőn egy erre szolgáló blokklapon. Ez 15 perc cselekvési időt garantál neki, amely idő alatt a parkolási összeget bedobhatja a parkolóórába, és arra is van ideje, hogy a bizonylatot a kocsijába visszavigye. Nem feltételezik róla azonnal a csalás szándékát, és nem büntetnek. Kérdezem: ilyen udvariassági rendszabályokkal fogunk nemsokára az EU-ba belépni?
*
Szabó József László (Dunakeszi): Úgy látszik, a társadalom provokálása, tűrőképességének tesztelése kedvenc osztályharcos tevékenysége lett az SZDSZ-nek. Ezúttal Bauer Tamás állt elő azzal a szerencsétlen meglátással, hogy az SZDSZ-hez köthető médiumok és személyiségek egyházellenes kirohanásai a magyar politikai kultúra részei, ebben az országban mindig is volt hagyománya az antiklerikalizmusnak. Ez az igény szerinte ma is fennáll. Bauer Tamás fejtegetéseiben feltűnt egy konzervatív értékrendre utaló fogalom: a hagyomány. Ám mivel most barátkozik ezzel a szóval, nem értheti még egészen. Az antiklerikalizmus táptalaját az egyházi nagybirtok, az érseki cselédszállások léte, a főpapságnak a felső tízezerbe való beágyazódása táplálta. Ez 60 éve megszűnt. Olyannyira, hogy sokkal inkább az antiklerikális, liberális, SZDSZ-es úri osztály tartozik ma a társadalom elitjébe. A klérus jelentős része börtönbe, szadista verőlegények karmaiba, házi őrizetbe került. Tehát a jelenséget kiváltó ok, az egyház politikai-gazdasági hatalma szűnt meg, így nincs értelme hagyományos egyházellenességről beszélni. Ettől nem lesz nyugodtabb a megbékélésre áhítozó társadalom.