Visszafogott összefogás

Szívet melengető esemény, amikor meglett, felelősségtől duzzadó állami és kormányzati tényezők a nemzeti összefogást áhítják. De lelkük legmélyéről ám, színtiszta meggyőződésből, nem holmi propaganda végett! Történelmi idők felé nézünk, kedvezőbb alkalmat az összefogásra keresve sem találunk. Persze összefogni nem lehet csak úgy, kutyafuttában, sora van annak, politikai koreográfiája, akár a május 1-jei virslievésnek. Elöljáróban jelezzük, az összefogás egyáltalán nem kölcsönös mozzanat.

Tisztességesen összefogni csak úgy lehet, hogy a jobboldal hasonul és idomul a baloldalhoz, a nagy összeborulás csak így lesz liberális, demokratikus és szabad. Ha fordítva történnék, az kizárólag az elnyomó erőszak, a szabadságjogokat megtipró diktatúra gyalázatos rémtette lenne. Szóval az összefogás lényege, hogy az eredendően agresszív és kirekesztő jobboldal meghunyászkodik a természetéből adódóan szelíd és befogadó baloldal pihegő kebelén.

Soha ily égető szüksége nem volt még összefogásnak. Népünkre valóban sorsfordító napok várnak. Például vissza kell fizetnünk azt a 11 000 milliárd forintot, amivel államunk fűnek-fának tartozik. Ezt az összeget belőlünk facsarják ki, ha összefogunk, ha nem. Mily felemelő emlékezni az 1989-ben fellángolt össznépi egységre…

Akkor 22 milliárd dollárt kellett befizetni a világkasszába, most alig több mint a dupláját. Ha ismét összefogunk, büszkén, felemelt fejjel nyöghetjük az adósságot, viszont senki nem tehet fel ostoba kérdéseket, hogy hova lett a pénz, ki költötte el és mire. Minő kicsinyesség lenne felelősöket keresni, inkább fogjunk össze, és közösen vihetjük el a balhét, ami a szocialista öntudat alapja.

Fogjunk össze, és akkor Kulcsár Attila a mi brókerünk is lesz, Lupis, Kunos a mi bankárunk, Gyurcsány minket üdültet, nekünk szárnyal a BUX-index, s valamennyien László Csaba-féle porcelántálból kanalazhatjuk majd a ciberelevest. (Már akinek jut.)

Egységben az erő. Mutassuk meg a globalizált világnak, hogy nem fog már rajtunk a turáni átok, mert összetömörülünk, mint az ősrobbanás előtti köd. Így közösen nagy dolgokra leszünk képesek. Csak egymillió földművelőt kell földönfutóvá tenni, csak félmillió vállalkozót hazafeszíteni, csak százezer közalkalmazottat szélnek ereszteni, s a hárommillió koldus országát ötmilliósra fejleszthetjük. Fogjunk össze, mert akkor gyengül az ellenállásuk, s akár már ebben az évben bevégezhetjük eme missziót, ami jólétünk és gazdasági felemelkedésünk nélkülözhetetlen feltétele.

Fogjunk össze, drága honfitársaim, meghitt és felemelő pillanat lesz, amikor mi magunk fasisztázzuk, antiszemitázzuk le magunkat, s nem kell többé kétségbeesetten védekeznünk az ő rágalmaik ellen. Éljük át egységben a reménytelenséget, a kilátástalanságot, a kiszolgáltatottságot, hiszen az a közös jövőnk. Egy szívvel, egy lélekkel, egy hangon, kórusban mocskoljuk a kereszténységet, a történelmünket, a nemzeti önérzetünket, mert az olyan felvilágosult, alternatív, trendi és jópofa. A kommunizmus bűnei után vegyük magunkra a rendszerváltozás bűneit is, vállaljuk, hogy mi hordtuk szét az országot, mi herdáltuk el javait, mi voltunk kifosztásának haszonélvezői, meneküljünk előre, hiszen mindenképpen mi szenvedjük meg a következményeket.

Fogjunk össze. Merjünk végre mi, keresztény, konzervatív, nemzeti érzelmű jobboldaliak is jellemtelen senkiháziak lenni. Európa tárt karokkal vár…