Ha manapság egy-egy márka szabadidő-autó fejlesztésre vállalkozik, szinte föl sem merül már a kérdés, hogy mennyire legyen jó terepjáró az új modell – ez ugyanis nem fontos, mert az utóbbi néhány évben a valódi képességekről a látványra helyeződött a hangsúly. Nem csoda hát, ha a Volvónál is úgy döntöttek: nem jó terepest, hanem nagy mennyiségben eladható autót terveznek.
Ha profilból nézzük az XC90-et, először az V70 jut eszünkbe. Kicsit mások ugyan az arányok, kicsit bumfordibb, és hatalmasak a kerekei – de tagadhatatlanul látványos, tekintélyes és tetszetős járgány, ráadásul jó nagy és testes is, úgyhogy az XC90-re jobban illene az XXL90 név. A bámészkodók akaratlanul is megadják a tiszteletet az új Volvónak: amikor egy-egy vadonatúj modell parkol az utcán, az emberek körbejárják, majd lehajolnak, hogy bekukkantsanak a műszerfalra is. Az XC90-hez azonban nem kell leereszkedni: mivel mellmagasságban húzódik az övvonal, inkább lábujjhegyre állva kell benézni.
S mit látunk bent? Igazi, hamisítatlan Volvót. A behemót külsőt szokni kell ugyan, az utastér azonban rögtön otthonos, barátságos és harmonikus. A szemet nyugtató színek, a tökéletesre csiszolt ergonómia, az otthoni csúcshifik minőségével vetekedő Dolby Surround audiorendszer, az elmaradhatatlan és jellegzetes Volvo-illat, az okos részletmegoldások hamar rabul ejtik az embert. Meggyőző a minőségi benyomás is: finom a bőrhuzat, kellemesek a műanyagok, még a fának látszó műanyagbetét is szép, és nem zörög semmi. A kép akkor teljes, ha elmondjuk: az autóban ülve úgy tűnt, még évek múlva sem fog.
Az autó egyébként is példásan csöndes. Ez városban kanyarogva még nem föltűnő, hiszen a lelkes dízelmotor hangja és a vidám turbófütty végig hallatszik az utastérben, autópályán viszont kellemes meglepetés éri az embert. Az XC90-hez hasonló monstrumok karosszériáján sokkal jobban szokott süvíteni a szél, a testes Volvo azonban meglepően halkan vágtat: a szél és a gördülési zaj épp csak annyira erősödik föl, hogy a motor se tűnjön hangosnak.
Az XC90 orrában a Volvo méltán népszerű 2,4 literes, öthengeres turbódízelje serénykedik. Nincs könnyű dolga, mert a hátára akasztott vas nagy, több mint 2,2 tonna. Az ekkora autóban viszonylag kicsinek számító masina lelkesen küzd a behemóttal, s nagyjából közepes eredményt ér el. A fogyasztás megfelel a túlsúlynak: míg a 163 lovas masina a V70-esben könnyedén beéri 7-8 literrel, addig az XC90-ben nehéz 12 liter alá szorítani az átlagfogyasztást.
A nagy Volvóban azonban nemcsak az anyag, hanem az ebben a kategóriában elvárt felszereltség is benne van. Sőt, e tekintetben a svédek portékája messze lepipálja legtöbb vetélytársát – azaz verhetetlen az ár-érték aránya. A hétüléses, Geartronic-váltós dízel 14,7 millióba kerül – komplett biztonsági arzenállal, sok-sok kényelmi tétellel. Ha belegondolunk, nem is drága: a svéd presztízsmárkától minőségi luxusautót kapunk, amely egy hétüléses minibusz használati értékével bír, és biztonságos, mint egy tank. S mivel biztosan sikeres is lesz, néhány év múlva könnyen el lehet adni, ezért az értékvesztés sem fájdalmas. Az ár tehát szerencsére nem XXL.
origo.hu
Menczer Tamás: Elfogtam egy levelet!
