Mordeháj Vanunu esete regénybe illő. Ő az az izraeli zsidó technikus, aki titokban fényképeket készített a dimonai nukleáris kutatóintézetről, s ezt közzétette a londoni Sunday Timesban. Azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy Izrael az általa textilüzemnek álcázott létesítményét titkos kutatásokra, tömegpusztító fegyverek kifejlesztésére használja. Vanunu elmondásai alapján a brit lap felvázolta a „textilüzem” működését. A kétszintes épület alatt hat emelet húzódott, amelyekben plutóniumdúsítót és bomba-összeszerelő üzemet építettek és üzemeltettek. Izraelben az 1948-as államalapítás óta foglalkoztak nukleáris kutatásokkal, a dimonai központot pedig a hatvanas években építették, ennek megfelelően e hosszú idő alatt az ország mintegy 100–200 rakétából álló arzenált épített fel. Közben több ország gyanítani kezdte, hogy Izrael atomhatalommá lépett elő, ám Tel-Aviv ezt „sem megerősíteni, sem cáfolni” nem akarta. Az atomsorompó-egyezményt mindenesetre nem írta alá, ami azt jelenthette, hogy nukleáris fegyver birtokosa. Az esetleges ellenőrzéseket, ENSZ-vizsgálatokat persze Izrael nem vállalta, így mindenkinek maradhatott a bizonyosságig fokozott gyanakvás, ám valódi bizonyíték nem volt az izraeli atomfegyver létezésére.
Ekkor, 1986-ban jelent meg a Sunday Timesban a Vanunu szavai és a titokban készített felvételek alapján készült cikk. Vanunu ugyanis a „textilgyárban” dolgozott technikusként majdnem tíz éven át. Az volt a véleménye, hogy választott hazájának – hisz ő is bevándorló, marokkói zsidó családból származik, s kilencévesen, 1963-ban alijázott – nukleáris politikája túlzottan nagyratörő, sőt talán veszélyes is lehet. Ezért 1985-ben készen állt, hogy leleplezze az izraeli bombagyárat, persze csak úgy, hogy ő ne kerüljön veszélybe. Miután sikerült több képet készítenie a gyár vezérlőterméről, Vanunu összecsomagolt, s meg sem állt Ausztráliáig. Sydneyben lelt új otthonra és vallásra. Az immár harmadszor – ám nem utoljára – költöző zsidó ifjú anglikán keresztény hitre tért át. Néhány hónappal később, 1986. október 5-én jelent meg az a cikk, amely alapjaiban rengette meg a világpolitikát. Az ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy Izrael a nyugati országok dominanciája ellenére megszerezte az atomtitkot, s míg az egész világ a nukleáris leszerelés útját egyengette, a kis közel-keleti állam saját arzenált halmozott fel. Ezzel pedig egy szintre emelkedett az Egyesült Államokkal, Franciaországgal, Oroszországgal, Kínával. Az atomklubnak pedig nem szabad bővülnie, vélte akkor mindenki.
Vanunu döbbenetes információit a komoly problémákkal küzdő Sunday Times – néhány hónappal korábban közölte a később hamisítványnak bizonyult Hitler-naplót – nem közölte azonnal. Mint mondták, előbb bizonyosságot akarnak szerezni az információk hitelességéről, nem akarják újabb botránnyal aláásni tekintélyüket. Mire Vanunu minden szükséges bizonyítékot beszerzett, a Moszad is lépett. Meghökkentő módon azonban a világ talán leghatékonyabb titkosszolgálata nem gyilkolta meg a volt technikust. A Háárec című izraeli napilap 2004. februári interjújában Sabtaj Savit, a Moszad egykori vezetője érdekes magyarázatot adott a „cég” viselkedésére. Mint mondta, Vanunu megölését szükségesnek látták, ám ez nem volt járható út. „Zsidók ezt nem tehetik más zsidókkal” – mondta Savit. „Áruló volt, ám ezt a zsidó törvények szerint nem halállal, hanem börtönbüntetéssel kell megtorolni” – tette hozzá. A Moszad inkább Vanunu romantikus egyéniségét célozta meg akciójával. „Cindy”, egy zsidó származású amerikai Moszad-ügynök kereste fel a veszélyes tudás birtokosát Londonban még a cikk megjelenése előtt. A szőke szépség rávette, hogy Rómába utazzanak, ahol az izraeli titkosszolgálat elrabolta, gúzsba kötötte, s visszaszállította Izraelbe. Vanunu eltűnése végleg meggyőzte a brit újságot, a cikk pedig megjelenhetett. Az információforrást pedig a hét hónapos per után bűnösnek találták kémkedés és hazaárulás vétkében, ezért 18 év börtönbüntetésre ítélték.
Ezen évek során szinte semmilyen kapcsolata nem volt a külvilággal. Kiszabadítására polgári mozgalom alakult, ugyanakkor még Bill Clinton amerikai elnököt is megkérték, vesse latba tekintélyét a fiatalember érdekében. Clinton azonban nem reagált a levélre. Talán azért nem, amit minden érdekelt sejt: Vanunu valójában semmit nem mondott Dimonáról, csak az ott készült fotókat használták fel a cikkhez. A férfi azonban valószínűleg nagyon sokat tudhat az atombomba készítéséről, ami alapjaiban rengetné meg a békés Izraelbe vetett hitet.
Vanunu legközelebbi barátai és örökbe fogadó családja elmondták, a kiszabadulás egyáltalán nem jelenti az út végét. Izrael ugyanis esetleg úgy dönt, nem ad neki útlevelet, nehogy elhagyhassa az országot. Erre lehetősége is van, s ezt jelzi az is, hogy a Sin Bét, az izraeli belső elhárítás felkereste börtöncellájában Vanunut, jövőbeli terveiről kérdezősködve. Savit, aki 1996-ban leszerelt a Moszadtól, úgy vélte, Vanunut el kell hallgattatni, ez az állam érdeke. Biztonsági források – írja a Háárec – azt a lehetőséget is nyitva hagyták, hogy Vanunu az Izraelben maradás mellett állandó katonai cenzúrának lenne kitéve. Ellenőriznék minden nyilatkozatát, interjúi szövegét, s ha akár egyszer is aggályos információkat közölne, újabb pert akasztanának a nyakába. Tel-Aviv egy nappal Vanunu szabadon engedése előtt végül mindazt végrehajtotta, amitől a családtagok és pártolók tartottak. A technikus kiszabadult, ám minden percét ellenőrzik, mozgását gátolják, s a zárka helyett egy ország tartja fogva.
Izrael óvatosságát fokozza a BBC tavalyi „merénylete” Izrael ellen. A brit közszolgálati csatorna két alkalommal mutatta be azt a filmet, amely Vanunu történetét dolgozta fel. Az Izrael titkos fegyvere című alkotás Izraelben olyan felháborodást okozott, hogy a BBC azóta is nehezen tud munkaengedélyt szerezni a Szentföldön. Izraeli politikusok bejelentették, nem nyilatkoznak a briteknek, országszerte bojkottálták az adót. A BBC kemény dolgokat állított az izraeli nukleáris arzenállal kapcsolatosan. A beszámoló szerint több ezren dolgoznak Izrael atomlétesítményeiben, köztük Nes Ciónában, ahol a közelmúltban titkos összetételű mérges gáz szivárgott ki a laboratóriumból, sokakat megbetegítve. Több mint száz munkás rákban szenved, ám semmiféle kártérítést nem kapnak. Másik történetük szerint Gázában ismeretlen összetételű gázt használtak palesztinok ellen. Hatásaként 180 palesztin fiatal azonnal eszméletét vesztette, az orvosok pedig azt az információt kapták, hogy a katonák egyszerű könnygázt vetettek be. Ám szakértők szerint ilyen görcsöket nem válthatott ki a hagyományos tömegoszlató szer. Mivel Izrael soha nem nyilatkozott vegyi, biológiai vagy nukleáris fegyverzetéről, mindmáig csak homályos újságcikkek alapján lehet gyanítani a rémisztő valóságot. A BBC filmjében egy atomtudós, Uzi Even mindenesetre a tömegpusztító fegyvereket úgy nevezte, mint a „végső adu ász”.
origo.hu
Századvég: Őrzi vezető szerepét a Fidesz-KDNP
