Az Egri Norma

K Ö N Y V E S H Á Z

Trianon után sok egyéb mellett nemcsak az ország kereskedelme, közlekedése, közigazgatása került katasztrofális helyzetbe, hanem a szociális gondoskodás is. Bár több mint nyolcszáz szervezet foglalkozott segélyezéssel, a problémák egyre nyilvánvalóbbá váltak: a szegényházak megteltek, a hajlék és rendszeres jövedelem nélkül tengődő emberek száma ugrásszerűen megnőtt. Az utcákat koldusok lepték el. Emberek hatalmas tömege vált önhibáján kívül földönfutóvá. A lecsúszás pedig az esetek többségében megállíthatatlan és gyorsuló folyamat.
Erre a helyzetre kínált hosszú ideig látványos sikereket elérő megoldást az Oslay Oswald ferences tartományfőnök által létrehozott szerzetesrend, a Ferences Szegénygondozó Nővérek, illetve az Egri Norma. A siker titka a nővérek személyes önfeláldozásában és a társadalom szerkezetében rejlő tartalékok kihasználásában rejlett. Borbíró Ferenc, Baja 1915–1937 közötti polgármestere így foglalta össze a Egri Norma módszerének titkát: „A társadalom valójában csak adakozásra képes, adományának állandóan jó és eredményes felhasználására képtelen. A közhatóságok csak szervezni, irányítani tudnak: csak fokozni képesek a szellemi és anyagi erőket, a végrehajtás az ő kezükben is hamarosan elgépiesedik. Amit ebbe a munkába az egyház ad: az a hit, amely belülről fel tudja emelni az elesett embert; a gondozó szeretet, amely becsessé, százszoros értékűvé tudja tenni az emberbaráti alamizsnát. Az ehhez szükséges melegszívű áldozatos munkát nem lehet az élet ezer gondja közt élő társadalomtól elvárni; nem lehet megkapni a hatóságnak bármily lelkes, de mégiscsak anyagiakért dolgozó alkalmazottjától sem.” A hatékony működtetést biztosítani tudó többlethez kellettek a nővérek, akiknek áldozatos munkáját számtalan külső munkatárs segítette.
A törvényhatósági ülés 1921-ben határozta el az Egri Norma bajai bevezetését, és még ebben az évben megérkeztek az első szegénygondozó nővérek, akik nagy társadalmi támogatottság mellett dolgoztak a kisvárosban, és 1930-ban átvették a városi szegényház működtetését is.
Nehéz lenne kiemelni egyetlen eseményt a nővérek bajai életéből, összefoglalni munkájuk jelentőségét. Amit elvégeztek, jól mérhető, kézzelfogható eredményeket is hozott. De a vézna, éhező gyerekeknek rendszeresen adott étel, meleg ruha, cipő; a Jugoszláviából kiutasított nincstelenek sorsának rendezése; az elszegényedett, beteg öregek istápolása; a minden remény nélkül maradott életek értelmének visszaadása és az örök cél állandó felragyogtatása statisztikailag nem számszerűsíthető. Valami más.
(Szent Ferenc Leányai Baján. Háztörténet, 1929– 1948. Szerkesztette Merk Zsuzsa és Rapcsányi László. Türr István Múzeum, Múzeumbarátok Köre Alapítvány, Baja, 2003. Ármegjelölés nélkül)