Blamázs és gátlástalanság

A Sorstalanság című filmmel ismét bebizonyította a Medgyessy-kormány, hogy bármihez nyúl, az nem arannyá válik, sőt. Pedig lett volna miből aranyat csinálni. Kertész Imre 2002-es Nobel-díja is igen jó alap lett volna ahhoz, hogy a kortárs magyar művészet egészére ráirányítsa a nagyvilág figyelmét.

Sokáig úgy látszott, a Sorstalanság-filmmel csak nyerni lehet. Mármint úgy, hogy az egész nemzet és a magyar filmművészet nyernek vele nagyot, nem pedig kétes hírű producerek. Igaz, filmeskörökben is sokaknak szúrta a szemét, hogy Medgyessy Péter potom egymilliárdot ígért a produkciónak a Pénzügyminisztérium keretéből. Elvégre amikor a polgári kormány támogatta állami költségvetésből a – mellesleg gond nélkül elkészülő – Sacra Coronát (260 millióval), a Hídembert (1,7 milliárddal), Az ének a csodaszarvasról című alkotást (245 millióval), valamint a világsikert arató Bánk bánt (750 millióval), akkor a fél ország kurzusfilmet kiáltott. Ám a „nemzeti-keresztény kurzust” 2002-ben az antiszemitázó kurzus váltotta le, mondhatnánk a támogatások miatt siránkozók logikáját folytatva, de ne tegyük: a nemzet javára váló sikert nem illik patikamérlegen méricskélni.

Országimázst építő produkció helyett azonban blamázs lett a történet vége. Még akkor is, ha kormánypárti laptársaink a botrány kirobbanását követően is hurráoptimistára vették a figurát, és cikkeikben a forgatások újraindulásának lehetősége (!) felett örvendeztek, csak kénytelen-kelletlen említve meg Koltai Lajos rendező arról szóló nyilatkozatait, hogy „már régebben megrendült a bizalma” Barbalics Péter producerben. Még szép, hogy megrendült, hiszen – mint az egyik angol partner könyvvizsgálója kiderítette, az esedékes támogatási összegek visszatartását vonva maga után – valaki potom negyedmillió forintot „kiemelt” a produkcióból. Laptársaink azt sem írják le, hogy ez a valaki a gyanú szerint Barbalics Péter producer, akiről csak anynyit közölnek, hogy „esetleg kénytelen távozni a produkcióból”. Mellesleg Barbalics annak a Dávid Ibolyának a sógora, aki nemrégiben arról fantáziált a sajtó nyilvánossága előtt, hogy a Fidesz meg az MSZP 70-30 százalékos arányban osztozik a túlfinanszírozások összegén. Mennyi is negyedmillió 30 százaléka, tisztelt elnök asszony? – kérdezhetnénk, de ne tegyük: rossz, aki rosszra gondol.

Egyelőre csak annyi biztos, hogy a magyar filmtörténet legnagyobb költségvetésűnek szánt alkotása becsődölt, és most különféle machinációkkal, kft.-alapítgatással, miegyébbel próbálják a Magyar Mozgókép Közalapítványon (MMKA) keresztül elérni, hogy mégis folytatódjék a forgatás, de úgy, hogy ne az államkasszából – tehát az adófizetők pénzéből – kelljen pótolni a meglehetősen furcsa körülmények között eltűnt összeget, valamint az emiatt elúszott nyugati támogatásokat. Ha azonban a néhány hétre ígért átvilágítást követően a pénzek felett rendelkező Barbalicsot nem jelenti fel az MMKA, az a közalapítvány felelősségét illetően is kínos kérdéseket vethet fel. Persze az igazi kérdés az: felelősségre vonják-e majd azokat, akik a példátlan nagyságú állami támogatást a szakmai körökben ellentmondásos hírű Barbalicsra bízták? Mert ők lesznek az igazi vétkesek abban, ha a Sorstalanság-film csak a rá szánt pénzek felett rendelkezők gátlástalansága okán válik emlékezetessé.