A balatonboglári parókia udvarán több mint hatvanéves császárfa áll. Törzsével ég felé fordított, kérges tenyeret formáz, segítő kezet. A fát Varga Béla, a község korábbi plébánosa ültette 1938-ban. Egy évvel ezután Teleki Pál miniszterelnök megbízta a fiatal papot olyan bizalmas politikai feladattal, amely rövid távon kockázatot, a jövőre nézvést viszont nemzeti megbecsülést jelentett Magyarországnak.
– Te olyan bátor vagy, Béla, fogadd be őket! – kérte a miniszterelnök azokra a lengyelekre gondolva, akiknek később gimnáziumot épített a balatonboglári lelki pásztor. Emberek ezrei köszönhetik az életüket annak a lépésnek, hogy Teleki nem nyitotta meg az országhatárokat Hitler hadserege előtt. Rövid idő alatt több mint százezer lengyel menekült hazánkba, a német hadifogoly- és kényszermunkatáborokból pedig franciák és zsidók szöktek magyar területre. Magyarországon a II. világháború alatt mintegy hatezer lengyel katonai és polgári menekültet tartottak nyilván.
Varga Bélának, Balatonboglár díszpolgárának, a Nemzetgyűlés 1947 utáni kisgazda elnökének ebben óriási szerepe volt. Miután a németek 1939-ben lerohanták Lengyelországot, és elindult a menekültek áradata dél felé, a helyi plébánia alapítója lengyel ifjúsági tábort hozott létre a településen, amely az üldözöttek menedéke, paradicsoma lett. Az atya kultúrházat is épített védencei számára, ahol anyanyelvükön tanulhattak a lengyel gyerekek.
Ez volt a háború alatt az egyetlen lengyel nyelvű középiskola a kontinensen. A tábor létszáma 250–298 fő között változott tanévenként, és egészen a német megszállásig működött, amikor a minisztériumi pártfogókat letartóztatták, és Varga Bélának is menekülnie kellett. A pap nemcsak az iskolát pártolta, hanem saját életét is kockára tette másokért. Tadeus Olszanskinek, a Lengyel Tájékoztató és Kulturális Központ igazgatójának visszaemlékezése szerint egy titkos lengyel futárt úgy kísért el Svájcba, hogy váratlanul a Gestapótól kellett német vízumot kérnie, mert az eredeti útvonalon nem tudtak eljutni a célig. Hazafelé csak úgy kerülte el a letartóztatást, hogy kiállt érte az olasz alkonzul, aki szerencséjére egy somogyi magyar volt. A lengyel futár, Tadeus Czelt nem vihette magával zsidó származású menyasszonyát, a lányt Varga Béla bújtatta a plébánián egészen a német megszállásig. Amikor ez bekövetkezett, és a lengyel ellenállás több tagját ölték meg vagy küldték koncentrációs táborba, Varga Béla hónapokig rejtőzködött a homokkomáromi plébánián, hogy elkerülje a letartóztatást. A boglári lengyel iskola diákjai és tanárai közül sokat elvittek a németek, de nagy részük elmenekülhetett a megszállás elől. Az oroszok Varga Bélát ennek ellenére elítélték 1945-ben, egyesek szerint el is fogták, majd elengedték. A választások után a pap a háború alatt végzett tevékenységéért a francia kormánytól megkapta a Francia Becsületrend Tiszti Keresztjét. 1947. június 2-án a kommunisták elől kellett szöknie: Ausztriába, majd Svájcba menekült, később pedig az USA-ba emigrált. Amikor 1991-ben végleg hazautazott, Balatonboglárra ment, és viszszatért templomába, a szószékre.
Utódja Szöllősi Ferenc lett, aki azóta is együtt emlékezik a Varga Béla által megmentett lengyelekkel a balatonboglári Lengyel–Magyar Barátság Egyesület vezetőjeként. A helyiek csak boglárcsikoknak hívják azokat a lengyeleket, akik Telekinek és Varga Bélának köszönhetik életüket. A boglárcsikok emléktáblát avattak a kultúrház falán, a templomot pedig ünnepi miseruhával ajándékozták meg. Lengyelországban vállalták volna a szoborállítást is, ha a település mostani lelkipásztora nem előzi meg őket.
Szöllősi Ferenc már gimnazista korában megismerte Teleki Pált. A miniszterelnök ugyanis szinte minden alkalommal részt vett a hárshegyi cserkészparkban tartott őrsvezetői kiképzésen, és elbeszélgetett a fiatalokkal.
– Teleki az esti tábortűznél, 1940 tavaszán hangosan, szinte kiabálva mondta nekünk: „Inkább kiveszem a magyar paraszt szájából az utolsó falat kenyeret, de a frontra egyetlen katonát sem engedek” – mutat az atya a balatonboglári parókia emeleti szobájának egyik kitüntetett helye felé. Míves szekrénykén régi fénykép támaszkodik a falnak, rajta Teleki Pál miniszterelnök, a cserkészruhás földrajztudós. A plébános szerint a főcserkész miniszterelnök másik emlékezetes mondata az volt: „Egy cserkész minden nehéz ügyet csak szépen, cserkész módra old meg.” A plébános ezért gondolja úgy, hogy Teleki nem öngyilkos lett, hanem megölték a németek.
– Én soha sem hittem el, hogy Teleki Pál képes lett volna úgy megoldani a háborúba lépésünk „nehéz ügyét”, hogy önkezével vet véget életének.
A történészek megosztottak ebben a kérdésben, az öngyilkosságról értekezők többnyire Teleki utólag előkerült búcsúlevelére hivatkoznak. Sokkal fontosabb, amit a plébános a főváros által „számkivetettnek” ítélt szoborról mond:
– Úgy döntöttem, hogy befogadom Teleki szobrát, ha már Budapestnek nem kell – mondja. – Azonnal érdeklődtem a műalkotás iránt, felkerestem Bakos Istvánt, a Teleki-emlékbizottság munkatársát, hogy szívesen felállíttatnám Teleki emlékművét. Levélben kerestem meg Kovács Miklós polgármestert, aki a képviselők elé terjesztette az ügyet – meséli az előzményekről az atya, aki külön örömnek tartja, hogy a helyi közgyűlés a március tizenötödikei, ünnepi ülésén döntött a szobor elfogadásáról.
– Mostanában mindenki a numerus clausus törvénnyel érvel Telekivel szemben, nemrég egy rádiós újságíró is csak efelől érdeklődött, nem érdekelte más a volt miniszterelnökről – panaszolja a szobrot elutasítókról. Mit tehetett a miniszterelnök, ha a javaslatot szinte az egész parlament megszavazta? – néz rám kérdőn.
A helyi művelődési házban, amely egykor a lengyelek gimnáziuma volt, fiatalokkal beszélgetek a Teleki-szoborról. Egyikük szerint nem kell feltépni a sebeket, egyelőre nem kellene Balatonboglárra helyezni a műalkotást. A másik állítja, az ismeretségi körében mindenki támogatja, hogy Teleki szobra a vadszőlővel befuttatott falú katolikus templom kertjében álljon. A plébános már meg is építtette a talapzatot, az önkormányzat támogatásával szerdán a szobor a helyére került.
– Pártállástól függetlenül 14 képviselőből 13 támogatta, hogy Balatonbogláron helyezzék el a szobrot – tudom meg Kovács Miklós polgármestertől.
– Büszkék vagyunk a hagyományainkra, és arra, hogy Teleki Pál, Varga Béla és mások révén többször és több helyütt példát mutathattunk Európának – mondja a döntésről. A polgármester nem tudja, hogy miért szavazott nemmel az egyik helyi politikus, hiszen vita nem volt a testületi ülésen a kérdésről. Talán azért nem szólalt fel Békés András, az egyetlen ellenző, mert nehezen indokolhatta volna meg a lépését a testület többi tagja előtt.
Békés András szerint megérdemelnek egy szavazatot azok is, akik a településen ellenzik az avatást, és azok az emberek is, akik a világháború alatti magyar politika következményeként később lágerekbe kerültek.
– Nem vitatom Teleki és Varga Béla érdemeit, de azokat az érveket tartottam súlyosabbnak, amelyek a szoborállítás ellen szólnak – magyarázza ellenszavazatát a képviselő, amikor a helyi hagyományokról faggatom.
A templom előtt állok, ahol egykoron olyan egyházi vezető szolgált, aki ezrek életét mentette meg, kockára téve a sajátját. Arra gondolok, hogy a kertben holnap avatják Teleki Pál szobrát, aki később a protonotáriusi címet kiérdemlő Varga Bélát bízta meg a lengyelek megmentésével. Az alkotói felfogás szerint egymáson átvetett lábakkal ül a tudós politikus egy padon, tenyerére támasztva gondterhelt fejét. Mint aki vívódik, de megnyugodott, mert hazatért.
origo.hu
Napi balfék: Itt van Magyar Péter üzenete a nézőknek!
