Egy szelektív istentagadó

Úgy képzelem el a felelősségteljes, professzionista európai politikust, mint aki ura a szavának. Tudja, hogy mit miért mond, s figyelemmel kíséri nyilatkozatainak utóéletét is. Kósáné Kovács Magdát a legutóbbi időkig ilyen felelősségteljes politikusnak gondolhattuk. Az itthoni szocialista frakcióban például mérsékelt egyházpolitikusnak tartották, s brüsszeli megfigyelőként sem kellett szégyenkeznünk miatta. Még a polgári oldalon is respektust szerzett határozott kiállásával, amikor a Bokros-csomag bevezetése miatti tiltakozásként – Katona Bélával egyetemben – lemondott a miniszteri bársonyszékről. Katona Béla a minap a parlamentben frontálisan nekirontott a nemzetközi jogász Mádl Ferencnek, mondván, hogy normakontroll dolgában részrehajló és nem ért a joghoz – minő balszerencse, hogy az Alkotmánybíróság rendre elmarasztalja a kormánytöbbség által alkotott jogszabályokat. Kósáné pedig, ha jól értettem, a Vatikánban vélte felfedezni az Antikrisztust, amely „agresszív nyomulásával” és „lenyúlásaival” úgyszólván kiprovokál egy új európai vallásháborút. A magam részéről kénytelen vagyok visszamenőleg kétségbe vonni a kilenc évvel ezelőtti páros gesztus őszinteségét. Egyszerűen kellett két kormányzó szocialista, aki felmutatni volt hivatott a várható népharag semlegesítésére a legendás szociális érzékenységet. A koreográfia és a betanítás pedig feltehetőleg Horn Gyula munkája.
Képzeljük el ezt az interjúhelyzetet. Kósánét gondolkodóba ejthette volna, hogy a vallás és a laicizmus harcának kérdésében az őt megkereső hetilap, a Hit Gyülekezetének fenntartásában megjelenő Hetek a sajátos helyzeténél fogva korántsem tárgyilagos orgánum. Sőt, ha bele is lapoz a szóban forgó újságba, azt tapasztalhatta volna, hogy a római pápa itt nem tartozik a kifejezett kedvencek közé: a prédikátor Németh Sándor még talán célprémiumot is kitűzött munkatársainak arra, ha valami dehonesztálót sikerül róla összehozni felelős magyar kormánypárti politikusok szájába adva.
Amatőr politikusnőnk úgy sétál be a gondosan felállított csapdába, hogy az a szövegből gond nélkül végigkísérhető. Kicsit Európáznak, fényezik az interjúalanyt, szolidan kampányolgatnak, majd belecsöppennek a kellős közepébe. Kósánét megtéveszti a barátságos alákérdezés: az európai alkotmányozás kapcsán elkezd példálózni állam és egyház szétválasztásával. A riporter nem szól közbe, hogy Európa mióta állam; vagy hogy a keresztény, zsidó és muzulmán történelmi gyökerek említése milyen befolyással lehetne a minden ízében világi unióra – hátha kisül ebből valami. És kisül. A nyilatkozó szerint a baloldali politikusok állítólag tizenkét éve (azaz talányos okokból 1992 óta) szenvednek attól, hogy állam és egyház súrlódását titokzatos szándékok kommunisták és hívők ellentéteként akarják beállítani. Ha volnának ilyen szándékok, bizonyára a kommunisták vallásellenességéből indulnak ki, de hát 1992-ben már parlamenten kívül voltak a kommunisták. A tíz uniós csatlakozó ország között azonban sok a kommunista utódállam, s a fekete-fehér szembeállítást, úgymond, exportálják egész Európába. Ez második olvasásra is ugyanolyan sületlenség, mint elsőre, de már nincs megállás: „Egy (sic!) keresztény egyház és az új európai alkotmány fülledt (sic!) egybeolvasztási kísérletéből semmit sem látnak az európai polgárok.” (Hacsak azért nem, mert nincs mit látni.) Így aztán az egységes Európa mint nemzetvédelmi (?) egység úgy kerülhet egy intézményesült (?) keresztény egyház befolyása alá, hogy az egésznek se füle, se farka. Ha a katolikus egyházra gondolt, az kétezer éve intézményesült, befolyása meg túlnyomó részben nem ebből a világból való. A riporter úgy tesz, mint aki nem érti e váratlan verbális ajándékot, de Kósáné készséggel kibontja neki: „A Vatikán Brüsszel hivatalain, plenáris és bizottsági ülésein keresztül, Prodistul és Strasbourgostul egész Európát le akarja nyúlni és be akarja kebelezni, méghozzá elképesztő gyorsasággal és agresszivitással.” Antikommunista legyen a talpán, aki ezek után nem kapkodja a levegőt. De képzeljük csak el, mit állít az européer politikus asszony: európai összeesküvést, amit a Vatikán pincéiből vezényelnek, Prodi pedig a Szentszék fizetett (vagy ami még rosszabb: még csak nem is fizetett) ügynöke! S vajon mi a bizonyíték e teória valóságtartalmát illetően? „Már a bőrömön is ezt érzem. Katolikus civil szervezetek képviselői, lobbistái úgy járnak be hozzám naponta, mint ahogy én járok a fürdőszobámba.” Skandalum! Lobbisták, akik nem átallanak lobbizni! Moszkvában ilyesmi nem fordulhatott volna elő. Ráadásul egy egyházpolitikusnál lobbiznak. Hová jut így a szekularizált világ?
Ostobaságot beszélni persze mindenkinek joga van – alkotmányt sérteni azonban a mentelmi jog védelmében sem szabad senkinek. A politikus asszonyban a vészcsengőt az európai alkotmány 51. paragrafusa léptette működésbe, amely szerint az egyházi és politikai intézményrendszereknek együtt kell működniük az új Európában. Itt pedig egyházakról van szó, s nem a Vatikánról. Kósáné tehát alkotmányos szempontból megkülönbözteti (s korántsem pozitív értelemben) a katolikusokat, amikor a Vatikánt teszi meg a muzulmán fundamentalisták felbőszítőjének, akik aztán kénytelenek lesznek emiatt háborúzni. (A gondolatmeneten átsejlik a baloldalról annyit csepült Huntington hatása.) Azt sugallja: az unió gazdasági motorját jelentő protestánsok eközben megadóan malmoznak. Kósáné még a „vallási multikulturalizmus” nyakatekert fogalmát is megalkotja, hogy a vallások békés egymás mellett élése helyett a laikus (azaz tökéletesen Isten-mentesített) Európa víziójába futtathassa végkövetkeztetését. (E hamisítatlan materialista gőgöt majd magyarázza el a buzgó katolikus Szili Katalinnak.) Vagyis a szelektív istentagadás világi bűnébe esik: csak a katolikusok istenét – illetve annak földi egyházát – támadja, míg a protestánsok, muzulmánok és zsidók istenét (a monoteista ökumené szerint egy és ugyanazon Istent) nagyvonalúan futni hagyja…
Kósáné csupán késve tudott reagálni a kirobbant botrányra, mert Brüsszelben tartózkodott, amely valahol a szavanna és a sivatag határán helyezkedik el, s még távírópóznák sincsenek. Nincs e-mail, sőt fax sem, hogy a Hetekkel előzetesen egyeztetni lehetett volna az interjúszöveget. Ám meg kell adni, karakán módon vállalja nyilatkozata tartalmát. Pártja és koalíciós partnere érzékeli a szalonképtelenség veszélyét: az MSZP-szóvivő Nyakó István éppúgy mellébeszélt, mint a koalíciós cimbora, Fodor Gábor. Kósáné Kovács Magda a szocialisták uniós listájának ötödik helyén tanyázik (ha az egyszerűbb választókat megtéveszteni hivatott két díszpintyet, Hornt és Kovácsot nem számítjuk, akkor a harmadikon). Ez befutó hely. Magyarországot nem képviselheti Brüsszelben ilyesfajta nézeteket hangoztató képviselő; ezt párttársai is tudják. Még a kampány elején vagyunk, még csendben lefelejthetnék a listáról. Ha nem teszik meg, az világos üzenet a választópolgárok számára – legyenek bár keresztények, zsidók vagy más vallásúak, esetleg ateisták. Európa lehet laikus, de egy ilyen mértékben laikus politikust nem delegálhatunk az Európai Unióba.