A sarkon szakállas koldus ül, rézforintokat csörget egy zsíros, galambszürke kalapban. A körúton otthontalan, karikás, révült tekintetű narkósok verik a kongát, pénzt gyűjtenek az esti adagra. Mellettük kedvetlen, barna eb pihen. Demszky „Tempó-Budapestjének” forgatagán át a Szobi utca felé tartok, az egykori Mentőkórház helyén működő Hajléktalanokért Alapítvány speciális menedékhelyéhez. Az épületben sokkal nagyobb nyugalom van, mint az utcán. Békésen cigarettázgat két tréningnadrágos férfi a dohányzóban, a portaszolgálatnál fiatal szociális munkás vár, hogy elkísérjen a főorvosi szobáig. Kis termen haladunk keresztül, ahol éppen beszélgetőfoglalkozás folyik, fürdőköpenyes asszonyok, beletörődő arcú férfiak ülnek egy karosszékekkel rajzolt körben.
Az úgynevezett lábadozóban járok. Az intézmény úgy indult, hogy csak hetente kétszer három órára lesz itt orvosi rendelés, de később Vecsei Miklós hajléktalanügyi miniszteri biztos segítségével az ellátás kibővülhetett. Kialakítottak egy 24 órás orvosi és nővéri centrumot, így ma már mindennap kezelni tudják azokat a hajléktalanokat, akik sürgős ellátásra szorulnak. A lábadozóban jelenleg negyven hely van. Már ez is eredménynek számít ahhoz képest, hogy egész Budapesten négyezer fedél nélküli embernek tudnak helyet adni az egyes intézményekben, miközben csaknem ötvenezer hajléktalan él a fővárosi utcákon vagy a külvárosi erdőkben. Ez a negyven férőhely hetente mentett meg embereket attól, hogy a hidegben krónikus beteggé váljanak, vagy megfagyjanak egy árokparton.
A fedél nélküliek többsége szenvedélybetegség vagy skizofrénia miatt hagyja el otthonát, amelyre ilyenkor lecsap a lakásmaffia, ellehetetlenítve a kiköltözőt. Az egyik bentlakó asszonynak halálos beteg férje adta el tanácsi lakásukat potom pénzért, cserébe Fajszon kaptak egy kis házat. Az ingatlan fele a férj tulajdonába került, a másik felét a férfi első házasságából származó gyermekek örökölték. Fajszon nem volt munkalehetőség, ezért az asszony felköltözött Budapestre, ahol sokáig albérletben élt, és szakácsnőként dolgozott, de a férjét ápolnia kellett, így visszautazott Fajszra. A munkaviszonyát a sok kihagyás miatt megszüntették, majd amikor a férje halála után ismét a fővárosba utazott, kirabolták, és elvették mindenét. Maradt a kukázás és a hajléktalanújság terjesztése. A lap szerkesztője fedezte fel, hogy az asszony verseket ír. Azóta szinte mindenki, aki Fedél Nélkült vásárol az utcai árusoktól, és olvassa a költeményeket, ismeri Tánczos Katalin nevét.
Az egyik legnehezebb dolog valakivel közölni, hogy távoznia kell, hiszen mindenki itt szeretné leélni a hátralévő életét – mondja Laboda Edit, a lábadozó főorvosa. A Szobi utcai intézmény ugyanis gyökeresen más, mint a hajléktalanszállók, az itt ápolt betegek kényelmes ágyakban fekhetnek, zárható szekrényekben helyezhetik el a holmijukat, mikrohullámú sütőben felmelegíthető készételeket kapnak, színes tévét nézhetnek a társalgóban. Három hét múlva viszont számos embernek el kell hagynia az intézményt, mert az ellátás fenntartásához állandóan cserélődniük kell a betegeknek.
– A kórházakból is átveszünk embereket, mert ha kikerül valaki az orvosi ellátásból a fagyos utcára, akkor két nap múlva mehet vissza a kórterembe, de elsősorban azokért alakultunk, akiket az utcáról hoz be hozzánk a krízisautó – tudom meg Laboda Edittől. Tájékoztatása szerint februárban négy ilyen centrum jött létre. Ezek osztják fel egymás között a fővárosi kerületeket, és fogadják az utcai betegeket. A lábadozóba kerülő hajléktalanok jelentős részben akut kórházi ellátásra szorulnak, de ezenkívül is rengeteg a megoldatlan kérdés. Az utcáról érkező hajléktalanok teljesen ellátatlanok, gyakori a rüh és a tetvesedés. Komoly fertőtlenítésre lenne szükség, de az ÁNTSZ általában egyszer végzi el ezt a munkát, pedig sok esetben kétszer-háromszor is fertőtleníteni kellene a fedél nélkülieket. A krízisautó először a tisztiorvosi szolgálat fertőtlenítőibe szállítja a hajléktalanokat, és csak ezután kerülhetnek a kórházakba vagy a lábadozóba. A múlt héten két olyan beteg is megfordult a Szobi utcában, akit háromszor fél napos fertőtlenítéssel tudtak csak megszabadítani a parazitáktól.
Laboda Edit szerint különösen sok a gond a bekerülő öregekkel, akik sok esetben magatehetetlenek. Az idősebb embereknél ugyanis számos olyan akut probléma jelentkezik, amelyet csak gerontológiai kezeléssel lehetne gyógyítani, de ezt eddig nem sikerült beépíteni az ellátásba. Egy hajléktalan ember általában 50–55 évig él, de 65 éves kora alatt nem nagyon kaphat senki szociális elhelyezést Magyarországon.
Az utcán élőknek nincs társadalombiztosításuk, ezért nem szívesen fogadják őket a kórházak, amelyeknek az Országos Egészségbiztosítási Pénztár az ellátottak számának megfelelően fizet. A lábadozóban taj-szám nélkül is el kell látni mindenkit, de ennek a helynek eredetileg nem ez lenne a rendeltetése, hiszen az intézmény valójában az otthont helyettesíti.
A hajléktalanok egy egyszerű lábtöréssel sem járóképesek tizenkét hétig, és nagyon sok daganatos fedél nélküli van, akit nem fogadnak sehol. Az onkológiai osztályokon megkapják a terápiás beavatkozást, de a halál előtti napokat máshol kell tölteniük.
– Teréz anyát mindig azzal vádolták – jegyzi meg Laboda Edit, amikor a haldoklókról kérdezem –, hogy csepp a tengerben, amit csinál, de ő azt válaszolta, hogy azoknak az embereknek, akiken segített, viszont minden – fűzi hozzá. A lábadozók között jelenleg több rákos beteg is van. A főorvos úgy tartja, hogy többek között az ilyen betegek miatt is fontos lenne a pszichiátriai, pszichológiai kezelés beindítása, de szükség van egy addiktológiai osztályra is. – A haldoklók mellett foglalkoznunk kell a tudathasadásos betegekkel is, akikkel az a baj, hogy nem szednek már semmilyen gyógyszert, hanem csak bolyonganak, és egyre rosszabb állapotba kerülnek. Az alkoholbeteget nagyon nehéz integrálni az állandó visszaesések miatt, de ha átmeneti absztinens periódusokat tudunk teremteni, az is valami.
Laboda Edit szerint a fejlesztésekkel létrehozhatnának egy újabb negyven-ötven fős részleget is a krónikus betegek ápolására. Az intézmény részt kíván venni európai uniós pályázatokon, támogatást kérve egy nappali melegedőre és a fenntartás költségeire. Közegészségügyi szempontból fontos kérdés, hogy a tüdőszűrést és a hepatitisvizsgálatot is el tudják végezni a hajléktalanokon, mert az aluljárók tele vannak olyan emberekkel, akik gyerekkoruk óta nem voltak ilyen vizsgálatokon.
– Az embernek joga van ahhoz, hogy úgy menjen keresztül egy aluljárón, hogy ne legyen kitéve fertőzéseknek és az elhanyagolt otthontalanok látványának – véli Laboda Edit, aki úgy tudja, hogy sok fedél nélkül élő ember még sohasem próbált ki egyetlen hajléktalanellátó intézményt sem. Ez a betegségek terjedése mellett szerinte azért is elfogadhatatlan, mert a szociális munkások állítása szerint egy hajléktalan legfeljebb három-négy telet bír ki az utcán, azután meghal.
A téli krízisnek már vége, de az éjszakák még lehetnek hidegek. Tánczos Katalin versének egyik sora jár a fejemben: „Te boldogtalan lélek, ha halálba aludnál, hová mennék fel élni tovább…”
origo.hu
Napi balfék: Magyar Péter újabb árulót talált!
