Közellenséggé váltak a túszok

Összesen mintegy 2,4 millió jent (4,6 millió forint) követel a japán állam attól a három állampolgárától, akiket Irakban ellenállók túszul ejtettek, majd iszlám vallási vezetők hatására sértetlenül szabadon engedtek. Az óriási összeget a kiszabadításukkal kapcsolatos költségek fedezéseként kéri az állam az azóta a pokol legmélyebb bugyrait megjárt emberektől. Bár valószínűleg a világ minden táján híres emberek, a nép szimbólumai lehettek volna, a japán társadalom elítélte a „hazárdőröket”, akik a kormány tiltása ellenére Irakba utaztak. Ráadásul mivel ott túszul estek, a japán katonai részvétel is veszélybe került. Az emberrablók azzal fenyegetőztek, ha Japán nem vonja ki csapatait az országból, élve elégetik túszaikat. Tokió válságtanácskozást tartott, majd kategorikusan kijelentette, a katonák maradnak. A később hazaszállított fotóriporter és két szociális munkás pedig közellenséggé változott, mint olyan nemtörődöm alakok, akik Japán nemzeti érdekei ellen tevékenykedtek. Az orvosi szakvélemény szerint jelenleg mindhárman sokkos állapotban vannak az otthoni fogadtatás miatt.
Tokió egyébként kétmillió jent vár a túszoktól a három Dubai–Tokió útért, valamint a két hozzátartozó és az ügyvéd retúrjegyéért. A fennmaradó 390 ezer jen pedig a Japánon belüli utazások ára. Ráadásul további összegeket is terveznek a túszokra terhelni, ezen belül elsősorban azt a költséget, amely a japán légierőnél felmerült a Bagdadból Dubaiba rendelt gépe miatt. Azt érdemes hozzátenni, hogy az Egyesült Arab Emírségekben a hozzátartozók egyszer már szembesültek borsos számlákkal: a kórházi ellátást ugyanis ők állták, mint ahogy a szállodát is.
Nem mondhatni, hogy Japán társadalma a három szerencsétlenül járt ember mellé állt volna. Az igaz, hogy a Japan Today angol nyelvű internetes honlapon szinte mindegyik hozzászóló elítélte a kormány döntését, ám bírálatnál tovább csak egy amerikai ment, aki kétezer dollárt ajánlott fel a számla kiegyenlítése érdekében. Egy másik érdeklődő pedig kijelentette, egyáltalán nem furcsa a történet, hiszen az adózók fizették ki a hazautaztatás költségét, így azt a szerencsétlenül jártak nem tehetik meg honfitársaikkal, hogy rájuk terhelik a kalandjuk árát. Szerinte ugyanis „a mi pénzünkön mentették meg őket”. Az ilyen vélemények miatt vélik sokan úgy Japánban, hogy a kormány talán fizetett az emberrablóknak. A hétezer dolláros repülőjegy jóval több, mint amenynyibe kerülne akár luxuskörülmények között is kereskedelmi járattal a Dubai–Tokió út. Talán az árban benne foglaltatik a váltságdíj összege is? Bár Tokió ezt visszautasította, sokakat foglalkoztat a kérdés.
Nagy valószínűséggel Japán példát akart statuálni a lépésével, vélik legtöbben. Azzal, hogy hidegvérrel végignézte volna állampolgárai élve elégetését, majd a bajkeverőket még meg is alázza, keresztül akarja húzni az emberrablók terveit, mondják elemzők. Tipikus japán gondolkodás: ha az állam nem tesz meg semmit polgáraiért, a segítőkész fiatalok elmaradoznak a válságövezetből, s az ellenállók tudni fogják, a japán túsz semmit nem ér. Ez a furcsa logika egyébként Japánban más területen is fellelhető. A vasúttársaságok ugyanis minden egyes öngyilkos családjának, aki a vaskerekek alatt lelte a halálát, kiszámlázzák az „esemény” miatti kárukat.