A pofonokról

A távirati iroda értesülése szerint egy ismeretlen férfi minap felpofozta Gerhard Schröder német kancellárt, indítéka lapzártáig ismeretlen. Nem szép az ilyesmi, de még mindig humánusabb, mint ahogyan Gavrilo Princip járt el 1914-ben Ferenc Ferdinánddal és feleségével Szarajevóban.
Államférfinak lenni sem könnyű. Mindenesetre érdemes lenne elgondolkodni azon, mi lenne, ha teszem azt egy feldúlt nyugdíjas szájon vágná az ország Medgyessy Péterét, amiért nevezett korábbi magasztos ígéreteivel szemben derekasan átverte őket azzal a bizonyos tizenharmadik havi juttatással. (A részletek ismertek.) Szerintem az ország kevesebbik fele ejtene könnyeket a történtek kapcsán, jóllehet az efféle stílus parlagi és elfogadhatatlan. De azért minden egyes ilyen eseményen el kellene gondolkodni, eredőjét megkeresni, okait elemezni. Persze lehet, hogy valami elmebeteg adta a brusztflekket a német frontembernek, de az is lehet, hogy egy végsőkig elkeseredett germán jutott arra a döntésre, hogy pofozkodnia kell. És ilyen emberek minálunk is akadnak. Nyugdíjasok, pedagógusok, egészségügyiek, munkanélküliek. Az ország becsapott – nagyobbik – fele.
Óvatos legyen, miniszterelnök úr! De ne csak a biztonsági embereire hagyatkozzék – az ígéreteit gyomlálja át. A szikra innét pattan ki.
Az eldurvult közélet, a fennkölt ígéretek, a közéleti hazudozások – ezek a rákfenéi az említett pofonoknak, pisztolylövéseknek. Nem tudok arról, hogy Svájcban vagy Dániában föl szokták-e pofozni a politika vezetőit. Talán mert nem gerjesztik a pofonokat. A söjtöri alacsonyan szálló tojásnak is elébe tetszettek menni… Igaz szó, hitel, lényeglátás – ezek talán segítenének.