Komoróczi István, az ITG vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója elmondta, a dolgozók túlnyomó többsége pénteken leszámolt, és összes járandóságukat, beleértve a végkielégítést is, még aznap átutalták a számlájukra. Az ITG csak a termelőtevékenységet számolja fel, a másutt előállított cigarettáit nem vonja ki a magyar piacról. A felelős vezető cáfolta lapunk azon információját, hogy a végkielégítés kifizetése csak a gyárbezárás után esedékes, illetve azt is, hogy a gyár ügyeiről illetéktelenül nyilatkozó dolgozókat – mivel korábban titoktartási nyilatkozatban kötelezték őket a hallgatásra – kirúgták volna.
Aki beszél, az repül
Régi ismerősöm, akiről tudom, hogy felesége a dohánygyárban dolgozott, a következő üzenetet hagyta telefonom rögzítőjén: „A feleségem rendben lesz, nem kell a sajtó segítsége, nem akar nyilatkozni. Egyébként nem is teheti meg, hogy szóba álljon önnel, mert aláírattak velük egy papírt, amiben vállalják, a gyárbezárásról és a felmondás körülményeiről senkinek nem beszélhetnek.” Hasonlóan nyilvánult meg az egyik idősebb, nemrégiben nyugdíjba vonult középvezető is, aki megkeresésemet azzal hárította el, jelenleg nyugdíjban van, ám szeptembertől újra dolgozni fog, így nem kívánja munkába állási esélyeit felesleges fecsegéssel rontani.
Egy másik ismerősöm évek óta dolgozott vállalkozóként a Debreceni Dohánygyárban. A három alkalmazottat foglalkoztató kis cég burkolással, parkettázással, PVC-lerakással kereste kenyerét, s annyi munkát kaptak a cigarettásoktól, hogy nem is igen tudtak másutt dolgozni. Így aztán nem csoda, hogy derült égből villámcsapásként érte a hír a cégvezetőt: az egyik televíziócsatornának adott nyilatkozata miatt másnaptól be sem teheti a lábát a gyárba. – Teljesen meg voltam döbbenve – mondja az 58 éves mester –, amikor közölték, holnaptól nincs számunkra munka. Pedig az égvilágon semmi mást nem mondtam a tévéseknek, mint amit mindenki tud. Arról beszéltem: ha az adók miatt nem emelkedett volna meg a cigaretta ára, a „német” (vagyis a Reemtsma, amelytől tavaly vásárolta meg a debreceni üzemet az angol ITG – a szerk.) nem zárta volna be a gyárat – mondja nem kis keserűséggel a pórul járt vállalkozó, hozzátéve, hogy cége nagyon rossz lóra tett az ártatlannak tűnő tv-szerepléssel, mert a dohánygyári incidens óta másutt sem kapnak munkát.
A burkolómester eltávolítását Komoróczi István sem tagadta, ám úgy interpretálta: bár valóban felháborodott a cég vezetése a vállalkozó januári nyilatkozatán, mert olyasmiről beszélt, amihez külsősként semmi köze nincs, szerződését mégsem ezért bontották fel. A hivatalos verzió szerint azért nem kellett többet bemenniük dolgozni, mert nem volt olyan munka, amit elvégezhettek volna.
A karbantartókra szükség lesz
Más példa is akad arra, hogy az ITG valóban nem kukoricázik a szájukat jártató dolgozókkal. A dohánygyári kisboltban készült riportunk megjelenése után (2004. február 5.) több embert is elküldtek azonnali hatállyal. Úgy tudjuk, köztük volt egy betanított munkás is, aki ugyan nem szólalt meg, de megfordult a boltocskában munkatársunk ottjártakor. Úgy látszik, beigazolódott az eladólány sejtése: az emberek azért nem mertek újságírók előtt beszélni, mert tartottak attól, hogy valamelyik társuk őket bemártva próbál magának előnyt kovácsolni még néhány hónapi alkalmazáshoz. A nem éppen hízelgő sejtés beigazolódása erősen meglep, hiszen a régen nyugdíjas, vagy már az élők sorában sem lévő dohánygyári szakikra visszaemlékezve, úgy rémlik, a besúgás korábban egyáltalán nem volt divatos a patinás cégnél. Ha valaki nem úgy dolgozott, viselkedett, rövid távon „megnevelték”, ha pedig nem hajlott a jó szóra, nem maradt meg közöttük. Az új „módit” valószínűleg a számukra eddig igencsak ismeretlen létbizonytalanság hozta, ami teljesen kikezdte a hajdani méltán híres dohánygyári erkölcsöket. Január vége, vagyis a gyárbezárás meglehetősen váratlan bejelentése óta két betörés is volt: februárban készpénzt és étkezési csekkeket loptak el, minden valószínűség szerint maguk a dolgozók, március végén pedig munkaruhát „raboltak”. – Korábban egy doboz cigaretta ellopásáért is kirúgta az embereket az igazgató – mondja az egyik neve elhallgatását kérő dolgozó –, most meg mintha semmi nem számítana. Igaz, az emberek is megváltoztak, csak a végkielégítés érdekli őket – engem is –, szerintem jogosan. Meg az, hogy valamiképp mégis meg lehetne őrizni az itteni munkahelyet. Hírlik ugyanis, hogy a karbantartókra még egy ideig szükség lesz, de a gyárat azután is őrizni kell, hogy bezárták, hiszen az épületeket – nem úgy mint a gépeket – nem lehet innen elvinni. Sokan bíznak abban, hogy ők lesznek azok, akik őrzőként itt maradhatnak. Ebben a reményben néhányan attól sem tartózkodnak, hogy túlságosan „beszédes” társaikat a főnökségnek beárulják. A többség azonban nem spicli, nem beszédes, inkább csendben és keserűen várja, mire fordul a sorsa.
– Április 30-ig 285 ember számolt le a dohánygyárból, s közülük nyolcvan százalék érdeklődik a munkaügyi központ segítsége iránt – tudtuk meg Rezsőfi Istvántól, a Hajdú-Bihar Megyei Munkaügyi Központ igazgatójától. Az emberekkel 12 fős csoportokban beszélgettek zárt ajtók mögött a gyár területén, majd személyesen konzultálni fog velük igényeikről a munkaügyi központ munkatársa. Ha elfogadják az általunk ajánlott állásokat, mintegy száz embernek – elsősorban szerkezetlakatosoknak, lakatosoknak és betanított munkásoknak biztos munkahelye van a FAG-nál. A Magyar Gördülőcsapágy Művek egykori telephelyén működő német multinacionális cég ugyanis nyolcvanmillió forint munkahelyteremtő támogatást nyert 120 ember foglalkoztatására – tudtuk meg az igazgatótól.
Az FAG által kínált lehetőségről megkérdeztünk néhány név nélkül nyilatkozó dohánygyári dolgozót, s ők elmondták, hogy míg jelenlegi munkahelyükön 700 forintot is megkerestek óránként, addig a FAG-nál a 300 forintot sem érné el az órabérük, így a csapágyipar számukra nem túlzottan vonzó. A munkaügyi központ vezetője a bérekről nem nyilatkozott, ám azt elmondta, hogy a FAG munkaerőigényének megfelelő képzés, átképzés beindítását tervezik.
Hamar el kell helyezkedni
Jelezte munkaerőigényét a munkaügyi központnak az elektronikus vezérlőberendezéseket gyártó amerikai National Instrument is. A cég bővíteni kívánja a termelését, és ehhez kíván néhány tucat betanított munkást felvenni a közeljövőben. A dohánygyáriak erről a munkahelyről is annyit tudnak, hogy a felkínált bér a felét sem éri el annak, amit eddig kerestek.
A dohánygyárból kikerülő munkaerőről szólva Rezsőfi István úgy vélekedett: az emberek nagyon fegyelmezettek, érzékelhetően magas munkakultúrával rendelkeznek, és valóban keresik az elhelyezkedés lehetőségét. Elmondta azt is, hogy a munkakedv, morál, a munkával összefüggő pszichés és gyakorlati képességek a munka nélkül eltöltött idő növekedésével fordított arányban csökkennek, és egy-másfél év alatt szinte teljesen leépülnek. Ami az EU kapujában nem túl vidám üzenet a híresen jó munkás dohánygyáriaknak.
origo.hu
Kiderült, hogyan történt a kettős tehervonat-baleset Komáromnál
