Rendületlenül és lendületlenül

Rendületlenül szórják az MSZP aktivistái a magyar gazdaság helyzetéről szóló kiadványukat Tények és hazugságok címmel. Ha nincs a Fidesz, valamint a demokráciának nevezett jelenlegi berendezkedés, talán ilyen ellenbrosúra sem születik, hiszen a szocialisták voltaképpen a legnagyobb ellenzéki párt állításai miatt szaladtak a nyomdába. Így tehát naponta – becsléseink alapján – több tízezer átlagos halandó értesülhet arról vidéken és Budapesten, hogy jól mennek a dolgok ebben az országban.
Az említett anyag a többi között azt részletezi, hogy nem számít az államadósság tetemes növekedése, ha az jól van finanszírozva. Ráadásul a magyar gazdaság motorja pörög, s néhány makromutató által alátámasztottan már kezdetét vette a soha nem látott bővülés is. Az otthonteremtési program, amit mellesleg az Orbán-kormány indított el, még nem fulladt le – ez is eredmény. Igaz, magas az infláció, de előbb-utóbb majd csak sikerül leszorítani a pénzromlás mértékét. Summa summárum: az Orbán-kormány regnálásához képest jól élünk, a gondot pusztán az 1998–2002 közötti időszak áthózódó hatásai okozzák – legalábbis a legnagyobb kormánypárt utcai kollekciója szerint. Első pillantásra persze az a bökkenő, hogy a szocialisták célbázisa, a mezei állampolgár valószínűleg nem érti, hogy ha ilyen jó és tökéletes itt minden, akkor miért olcsóbb – átszámolva húsz forinttal – a benzin ára a hozzánk képest dúsgazdag Ausztriában, hogy a többi, szomszédos ország üzemanyag-árfekvését ne is említsük. S hogy van az: nem emelkedik uniós szintre a fizetésünk, pedig a magyarországi árak már Nyugaton is megállnák a helyüket. Meg hallani arról is, hogy uniós csatlakozásunk okán 15-20 százalékkal kapásból emelkedik a cukor ára, amely várhatóan az élemiszerárakra is nagy hatással lesz. Mellesleg a sikert sikerre halmozó Medgyessy-kormány alatt egy balatoni, alig húsz kilométeres autópálya-szakasz több mint két évig épül, eközben a nem is EU-tag Horvátországban évente átlagosan 100-150 kilométernyi sztrádát adnak át. Megfejthetetlen továbbá: a hatalom miért számol eleve azzal, hogy idén akár nettó befizetői – 46 milliárd forint erejéig! – is lehetünk az Európai Unió büdzséjének, holott Kovács külügyminiszter szerint ügyesen csatlakoztunk. Ha pedig ennyire húz a gazdaság, miért nem születnek ezres nagyságrendben új munkahelyek; a tízmilliós országból jelenleg mégis csak négymillió embernek van állása. Másfél esztendeje sorra zárnak be a munkahelyek, keletre és délre költöznek a multik, a működő tőke pedig nem jön. A félretervezett központi költségvetés tátongó lyukait így csak további megszorításokból lehet betömködni, de sebaj: 2005-től jön
a kamatadó. Nem vitás, azért rekordok is születnek. Például az északkelet-magyarországi régió, ahol majdnem homogén a baloldali fölény az önkormányzatok élén, bekerült a májusban az EU-hoz csatlakozott államok legszegényebb térségei közé. Az is Guinness-könyvbe illik, hogy a magyar GDP csaknem ötven százalékát Budapest, illetve a fővárosi agglomeráció állítja elő, míg a nyugat-magyarországi környék a bruttó nemzeti össztermék több mint tíz százalékát produkálja. Ezek szerint a magyar gazdasági kibocsátás közel háromnegyedét két régió adja. S mi a helyzet a többiekkel? Mi van ebben az országban, ha már ekkorák a területi különbségek?
Nos, a fenti kérdésekre a választ alighanem Németország legnagyobb bankja, a Deutsche Bank adta meg, amely legfrissebb felmérésében az unióhoz csatlakozott nyolc kelet-közép-európai állam (Szlovénia, Észtország, Csehország, Szlovákia, Lettország, Magyarország, Lengyelország és Litvánia) EU-érettségi mutatóját, vagyis a konvergencia-indikátorát számolta ki. Az elemzés alapján hazánk a nyolcadik helyezést érte el. A kimutatás alapján az országok közül változatlanul Szlovénia az éllovas: délnyugati szomszédunknak 75,5 százalékos az EU-érettsége, míg Észtországé 71,3 százalék, a bronzérmes pedig Csehország. Hazánkat, mely 69 százalékot ért el, már lekörözi Szlovákia, sőt Lettország is; mi, magyarok pusztán Lengyelországot és Litvániát tudjuk megelőzni. Ez az index számunkra azért is hiteles, mert nemcsak gazdasági mérőszámok alapján mutatták ki a német szakértők, hogy hol a helye Magyarországnak, valamint a többi új EU-tagállamnak, hanem figyelembe vették a különböző, Brüsszellel együttműködő intézményrendszerek kiépítettségét és azok működését is. Magyarán: mennyire vagyunk Európa-konformak társadalmi és gazdasági értelemben. Csak zárójelben jegyzem meg: ha esetleg kimaradt volna – természetesen kimaradt – a Tények és hazugságok című bestsellerből: Németország legnagyobb bankja a szóban forgó dicstelen helyezést főként hazánk 2003-as gazdasági teljesítménye, továbbá az EU-tagság felől nézve igen lényeges intézményrendszereinek fejlettsége és állapota alapján számította ki. Tudom-tudom: a májusban az unióba integrálódott államok helyzetéről számos kimutatás készült, ám a Deutsche Bank besorolása azért kellemetlen hazánkra nézve, mert Németország a legfontosabb gazdasági partnere Magyarországnak: kivitelünknek csaknem a hatvan százaléka áramlik oda. Az alábbiakban röviden felsoroljuk, hogy milyen területeken is maradtunk le az elmúlt szűk két esztendő leforgása alatt.
1. Gazdasági növekedés. Hazánk a háromszázalékos idei növekedésével a sor végén kullog. Nemcsak a baltiak köröznek le bennünket, hanem Csehország és Szlovénia kivételével szinte minden új EU-állam. Ráadásul ezzel az adattal számolva 35-40 év kell ahhoz, hogy hazánk elérje a korábbi EU-tagállamok mostani, átlagos szintjét. Arról nem beszélve: Csehországban és Szlovéniában tavaly nagyobb volt a bővülés, mint nálunk, ha pedig megnézzük, hogy Ljubjanában és Prágában az egy főre jutó GDP jócskán nagyobb a magyarnál – Szlovéniában majdnem a duplája (!) – akkor bizony megállapíthatjuk, van hová fejlődnünk.
2. Infláció. A pénzromlás mértékéről mindent elárul, hogy a 2004-re jósolt 7-7,5 százalékos magyarországi ütem a legmagasabb. Például Csehországban mindössze 0,6 százalékos az infláció, Észtországban 3,7 százalékos, Lengyelországban 1,9 százalékos, Lettországban kétszázalékos, Litvániában 0,8 százalékos, míg Szlovákiában 3,3 százalékos.
3. Államháztartási deficit a GDP százalékában. A tavalyi adatok alapján Magyarországot negatív értelemben csak Csehország előzte meg, Prágán kívül azonban egyetlen újonnan integrálódó ország sem tudott akkora, GDP-arányosan számolva, hatszázalékos deficitet felmutatni, mint hazánk.
4. Folyó fizetési mérleg egyenlege a GDP százalékában. A fentivel hasonló a helyzet: a kimagaslóan negatív, több mint ötszázalékos eredmény csak Csehországban rosszabb. Ilyen vonatkozásban pozitívabb a helyzet még Szlovákiában is.
5. Euróbevezetés. Magyarország nagy valószínűséggel csak 2009-ben vagy 2010-ben tud áttérni a közös pénz használatára, ugyanis nem képes produkálni az ehhez szükséges, minimális feltételeket. Amúgy a korábbi, 2008-as céldátumot Medgyessy Péter miniszterelnök jelentette be tavaly nyáron. No comment. Oda jutottunk tehát, hogy az egykor a legdinamikusabban fejlődő piacgazdaságból, Kelet-Közép-Európa mintaországából sereghajtók lettünk. Aki esetleg nem tudná, 2000-ben, vagyis az Orbán-kormány idején a Deutsche Bank, csakúgy mint az osztrák Raiffeisen Bank, EU-érettség vonatkozásában Magyarországot a második helyen tüntette fel; abban az időben hazánkat csak Szlovénia tudta megelőzni.
Nagy kérdés, hogy ezek után modern gazdaságnak tekinthető-e Magyarország, vagy ismét ázsiai zsákutcába jutunk. S meg tudunk-e birkózni az említett kettős deficitünkkel (államháztartás és a fizetési mérleg folyó tételei), vagy hiányt hiányra halmozunk. Amúgy a Tények és hazugságok szerzőinek egy valamiben tényleg igazuk van. A magyar gazdaság valóban fejlődik. Lendületlenül.