Jeruzsálem eredeti afrikai héber izraelita nemzete – így hívják magukat a Dimona mellett lakó „fekete zsidók”. Pedig, ha vallási szempontból valóban az izraelita felekezethez tartoznak (ha annak egy szélsőséges ágához is), Tel-Aviv nem fogadja el őket zsidóknak. Valójában nem is azok. Amerikából származnak, nem is véletlen, hogy napjainkban két helység ad otthont nagyobb fekete héber közösségnek: Dimona és Chicago. Az izraeli városban (valamint kisebb számban Micpe Ramon és Arad településeken) nagyjából 1250-en élnek, akik mindannyian amerikai származásúak.
Vezetőjük szintén chicagói. Ben Carternek hívták, s egy gyárban dolgozott a szeles városban. Egy este aztán megjelent előtte Gábriel arkangyal, s közölte vele a hírt, miszerint az ő feladata elvinni népét, az egész amerikai néger lakosságot a Szentföldre. A jelenés után az egykori Carter a Ben Ami Ben Israel nevet vette fel, s megalakította közösségét. A vietnami háború és a szabadosság korszelleme a szektát életképessé varázsolta, így Carter harminc követőjével együtt 1967-ben Libériába költözött. Az egykori amerikai rabszolgák által alapított országban két évig „tisztulási folyamaton” mentek át, mielőtt valóban megérkeztek volna a megszentelt földre, Izraelbe. A tel-avivi vezetés tagjai pedig igen bután nézhettek egymásra, amikor megjelent egy csoport amerikai néger, akik magukat zsidóknak tartották. Izraelben él egy törvény, amely szerint minden zsidó származású ember születése jogán állampolgárságot kaphat az országban. A fekete munkások pedig bárhogy hangoztatják zsidóságukat, arra semmiféle bizonyíték nincs, hogy valóban igazat mondanak a legendáik. Ben Ami Ben Israel szerint a fekete héberek valójában az egykor nyomtalanul eltűnt tíz törzs egyikének leszármazottai, akiket Kr. u. 70-ben, Jeruzsálem lerombolásakor üldöztek el. A törzs tagjai Ben Israel szerint először Afrikába menekültek, ahol több mint ezer éven át éltek. Keveredtek a helyi lakossággal, s el is felejtették múltjukat, majd rabszolgaként Amerikába kerültek. Izrael úgy döntött, a sokszor rovott múltú embereket nem lehet azonnal befogadni. Dimonába irányították őket (ahol nem zavarnak senkit), s közben a kutatók nagy munkában voltak, hogy kiderítsék a történetek valóságtartalmát. Végül az izraeli Legfelső Rabbinátus úgy döntött, nem hisz a mesékben, s megtagadta az állampolgárságot az addigra már letelepedett közösség tagjaitól. Turistavízumot azonban kaptak, amelyet időről időre meghosszabbítanak. A kilencvenes évek közepén végül megkapták a letelepedési engedélyt, amely még messze nem állampolgárság, ám több a turistavízumnál.
Valójában úgy tűnik, Ben Israel követőit egyáltalán nem érdekli, mi történik jogi helyzetükkel. Élik különleges világukat a sivatagban, teljesen elzárva a külvilágtól. A szabályokat is a szektavezér állította fel. A tagok levetették „rabszolganeveiket”, s mind a régi zsidó hősökre emlékeztető neveket kaptak. Étrendjükből száműztek minden húsféleséget, tejterméket, a tojást és a cukrot. A vezetők döntik el a házasságokat, és engedélyezett a többnejűség. Az asszonyok feladata kizárólag a gyermeknevelésre korlátozódik, a munkát a férfiak végzik. És bárki, aki megszegi a szabályokat, súlyos büntetésre számíthat. Ilyenek azonban nincsenek túl sokan. A közösség pedig egyre növekszik, mivel a többnejűség és a tiltott születésszabályozás megteszi hatását. A fekete héber kisgyermekek saját iskolájukba járnak, ahol 700 gyermek tanul 14 osztályban. Erre pénzt az Egyesült Államok adott, mégpedig egymillió dollárt. A megélhetésüket a támogatások mellett híres énekkaruk biztosítja, valamint különleges ruháikat is eladják, amelyeket ők készítenek maguknak. Működik emellett egy fekete héber vegetáriánus étterem is Arad városában.
origo.hu
Akciófilmbe illő jelenetek játszódtak le Budapesten
