A megmozgatott szép bor először vékony rétegben a pohár falához tapad, majd íveket képez, végül csíkokban lecsorog, és gótikus ablaksorokra emlékeztető nyomot hagy. Az úgynevezett templomablak-jelenséget az egyik legízletesebb, mézillatú tokaji hárslevelűvel teli pohárral a kezemben vizsgálgatom a belvárosi Vármegye Galériában, apró keretes grafikák és jókedvű borbarátok között.
A teremben többnyire férfiak ülnek, a figyelmüket viszont négy nagyszerű nő foglalja le éppen, a Tokaji Borbarátnők Társaságának borászai. A hölgyek ráadásul a legjobb termékeiket mutatják be a rendhagyó mustrán, a száraz és kései furmintoktól, illetve hárslevelűktől kezdve a hatputtonyos aszúig, Hegyalja aranyáig. A borásznőket Demeter Ervin, a borbarátnők szervezetének bemutatkozási lehetőséget adó Belvárosi Pannon Borklub fővédnöke mutatja be, narrálva az „előadást”, a borai mellett önmagáról is beszél minden általa megszólított vendég.
Elsőként Wille-Baumkauff Márta egyik borát töltik a poharunkba, amelyet Mészáros Gabriella nemzetközi borakadémikus, a Magyar Borkalauz egyik állandó szerzője, a borbarátnők képviselője bírál, kétségbevonhatatlan szakértelemmel értekezve arról, hogyan gömbölyíti le a savakat az alkohol. Wille-Baumkauff Márta 1991 óta foglalkozik a tokaji borokkal az abaújszántói déli sátorhegy történelmi dűlőjén. A pincészete innen kapta a Pendits-szőlőbirtok nevet. Mint meséli, főként a gyönyörű vidék fogta meg, amikor vállalkozásba kezdett Tokaj-Hegyalján, ezért a birtokuk filozófiája az lett, hogy a borban egyértelműen felfedezhetővé tegyék Hegyalja, a szőlőfajta, az évjárat és a dűlő karakterét.
Érezhetően magas alkoholtartalommal rendelkező nedűvel mutatkozik be Bárdos Sarolta, Hegyalja legfiatalabb borászcégének egyik legfiatalabb borásza. Miközben az új birtok környezetéről beszél, látszik rajta, hogy azonnal beleszeretett a hegyekkel és a Bodrog árterével övezett erdőbényei medencébe. Több száz évvel ezelőtt is művelték már az itteni szőlőket, amelyek most újjáélednek a borász kezei alatt. Sarolta családjának saját birtoka is van, Tokaj Nobilis néven. Hathektárnyi szőlőjükből kettő a nagyapjáé volt, kárpótlással vásárolta vissza a família. Olyan termőhelyen vitorláznak ezek a szőlők, mint a Várhegy- dűlő vagy a Csipkemál-dűlő, olyan földön, amely még a Rákóczi-családé volt az 1600-as években. A fejedelmi parcellák művelőjét nem véletlenül kérte fel az ország egyik legsikeresebb vállalkozója, Béres József, hogy vezesse újonnan vásárolt szőlőbirtokát. A Béres Rt. terjeszkedni szeretne, és megtérülést lát a tokaji borban. Nem azonnalit, mintha mondjuk plazát építtetne, hanem hosszú távút, nemes cél érdekében. A társaság a gasztronómia mellett az egészséghez is közel álló területnek tartja a tokaji borok termelését és terjesztését, és ezt az elképzelést igazolja a történelem is.
Túróczi Márton már 1743-ban azt írja a tokaji venyigék nedvének gyógyhatásáról és afrodiziákumerejéről, hogy azok igen hasznosak a lélek hibáiban, és sokat használnak a szaporaságra. „A tokaji bor az öregek teje, s azt az embert is helyreállítja, ki már a haldoklóhoz hasonlított” – fogalmaz a krónikaíró. A Béres család többek között ezért is támogatja a tokaji bort, no meg mert szeretik a világ legjobb édes borait, és hisznek benne, hogy egyszer elismerik az egyedülállóságukat a nemzetközi piacon. Béres József szerint a mai kereskedelmi mutatók alapján 20-30 éven belül nem számíthat megtérülésre az, aki a tokaji borokkal foglalkozik.
Bárdos Sarolta tagja a Tokaji Borbarátnők Társaságnak is, ahogyan a másik három vendég. A szervezet tavaly decemberben alakult a tokaj-hegyaljai Mádon. A tizennyolc alapító egyike Béres József felesége, de köztük találhatjuk az Év bortermelőjének választott Árvay János feleségét és Szepsy Gabriellát is.
„Tokaj valóban kuriózum, és ezt látni kell a világnak. Nem láthatja azonban, ha mi nem akarjuk megmutatni” – magyarázza a társaság legfőbb célkitűzését Béres Józsefné, aki szerint a tokaji borászat hagyományainak megőrzése mellett az ilyen kezdeményezések öregbíthetik a hegyaljai borok nemzetközi hírnevét is. A borbarátnők a Világörökségek tokaji találkozója alkalmából mutatták be első borukat, amely a Béres-szőlőbirtok késői szüretelésű, 2003. évi hárslevelűje lett.
Miközben ezt a bort kóstoljuk, megismerjük az újabb vendéget, Berecz Stephanie-t is. A borásznő a franciaországi Loire-völgyéből jött Magyarországra, és azonnal úgy döntött, hogy érdekli a tokaji bor, a tokaji vidék. „Nem könnyű külföldinek lenni bárhol a világon, de én már tokaji vagyok” – mondja bájos francia akcentussal.
Stephanie valóban sokat tett a tokajiért. Amikor a franciák céget alapítottak a Disznókő-birtokra, még sokan kételkedtek, de ma már csendesek ezek a hangok. A szakember irányításával kitűnő borokat készít a gazdaságilag is jól működő társaság. A borásznő most önálló gazdálkodásba kezdett, hogy végig vihessen egy „alkotási folyamatot”, és egy Tolcsvában alakuló pincészetet kíván felemelni.
Franciaországban a mindennapok része a borfogyasztás, így Stephanie már tizennégy évesen megkóstolhatta a család borát, és többek között azért lett borász, mert lenyűgözte, hogyan lehet ilyen ízeket kicsalogatni a szőlőből.
Bott Judit bizonyára sokat tud a tüzes olasz borokról, de mégis úgy döntött, hogy inkább Tokajba csalja itáliai munkáltatóit, akiknél szőlőmunkásként dolgozott. Judit a felvidéki Bősről származik, talán ezért is beszél olyan „mikszáthian” a borról. Anekdotát ad elő, de teljesen mait. Arról mesél, hogy a hagyományokat a körülmények ellenére büszkén őrzi. Amikor például az egyik préshez alkatrészt kértek a gyártótól, megkérdezték őket, hogy múzeumban dolgoznak-e. Lábbal gyúrják az aszút ma is, mint 200 évvel ezelőtt. „Csodálkozom, hogy a kalendáriumban még vannak szentek!” – néz fel ámuló szemekkel, amikor arról beszél, hogyan győzte meg a szőlőműveseket az elképzeléseiről. Azt mondta nekik, hogy ne tegyenek a ládába olyan szőlőt, amilyet nem tennének a szájukba sem, hiszen ami a tokaji fürtökből lesz, az „vigasztaló és mámorító is egyben”. A füleki pincészet, ahol Judit most dolgozik, tíz hektáron termel, öt különböző dűlőben, mert az egyik alapvető céljuk, hogy egész Hegyalja jellegét hordozzák a boraik.
A borásznő célja, hogy a füleki borokat egyszer minden fenntartás nélkül levegyék a vinotékákban a polcról.
„Előfordul, hogy a határon túli magyarok Nyugatról visszatérve az anyaországban találják meg boldogulásukat, hogy a történelem nagy sebeit az Európai Unióban orvosolják” – jegyzi meg Demeter Ervin az utolsó kóstolás előtt.
Az est befelezéseként édes meglepetés, Wille-Baumkauff Márta aszúesszenciája érkezik a felszolgálóktól. Mire a poharam falán eltűnnek a „csúcsívek”, már a terem ablakai sem rezegnek az odakint támadt vihartól. Amikor a galériából kilépünk az esőáztatta útra, fejünk fölött tisztulni kezd az ég is.
origo.hu
Megerősíti a kormány a kis és közepes cégeket - ez a jövő évi költségvetés egyik célja
