E-mail helyett

Csupán egy kis fehér cipóért ugrott be a pékhez Andrej Mihajlovics Bekamics. Kifelé menet azonban beléje botlott egy szemfüles vándorfotográfus. A tapasztalt fényképész azonnal megszólította a könyű prédának tűnő, ráérősen bandukoló muzsikot. Bekamics még fel sem fogta, hogy mit akar tőle a masinás ember, amikor az már exponált is! A meglepett Bekamics ki akarta húzni magát katonásan, de hiába, a felvétel már elkészült. Kora estére érkezett meg a fotó a Szpasszkoje melletti tanyájára. Sietett vele a mester, hiszen utólag járt a fizetség.
A parasztembernek tetszett a fénykép, mégsem volt igazán elégedett új szerzeményével, mert nem ajándékozhatta senkinek emlékbe. Szülei már régen nem éltek, két bátyja elesett a német fronton. A menyasszonyát pedig a kolera vitte el. Miközben a képmását forgatta a kezében, mellélépett a legdolgosabb munkása, Misa. Misa nem csupán szerette a földet, de értett is hozzá. Ráadásul sok furfangos tudománnyal lepte meg Bekamicsot, amelyeket hazulról hozott magával.
Valójában Misát nem Misának hívták, de Bekamics oroszosan ejtette Mihály nevét. A fiatalembert nem zavarta, hiszen szerette a gazdáját. Dicsekedett is vele. Szerencsésnek tartotta magát azért, hogy őt küldte neki az Isten. Gyakran látta ugyanis, hogy a többi magyarral milyen mostohán bánnak gazdáik. Egyeseket ostorral ütöttek, mások éheztek, de neki jó dolga volt. Illatos szalmán aludt, meleg ételt kapott, dohány is jutott néhanapján.
Mihályt azonban lázba hozta a fénykép. Arra gondolt, hogy hazaküldhetné a fotót családjának, akik így megismerhetnék áldott jó kenyéradó gazdáját, de elkérni restellte. Bekamics azonban kitalálta a gondolatát, és átnyújtotta neki.
Mielőtt hazaküldte volna a fényképet, a következőket írta a hátoldalára: Andrej Mihajlovics Bekamics, Szpasszkoje község, 1916 augusztusában. Ez a gazdám fényképe. Egy darab fehér kenyeret tart a kezében. Szováti Mihály széki hadifogoly, Oroszország.