A cseles megoldással, aminek elvileg az a célja, hogy a beteget csak pihent orvosok lássák el, gyakorlatilag el lehet érni, hogy egy év alatt másfél évnyi munkát lehessen elvégeztetni az orvossal ugyanannyi vagy kevesebb bérért, mint korábban. Az egyes vélemények szerint ötvenszázalékosra is rúgó orvoshiányból adódó feszültségek palástolását célzó álságos jogszabály óriási felháborodást váltott ki az orvostársadalomból szinte minden intézményben, így a debreceni megyei kórházban, a Kenézyben is, ahol különösen a sürgősségi és intenzív betegellátásban dolgozókat érinti keményen a fél pénzért dupla teljesítményt követelő rendelkezés. A méltánytalan munkarend, illetve díjazás bevezetésére tett kísérlet egyelőre nem járt sikerrel, hiszen azt a kötelezvényt, amiben a közalkalmazottak vállalják a heti kötelezően előírható túlórán túli, mindössze maximum ötven százalékban fizetett 12 órás túlmunkát, eddig egyetlen ember sem volt hajlandó aláírni. A helyzet azonban bizonytalan, s ez az orvosok szerint nincs túl jó hatással a gyógyító munkára.
Dél körül jár az idő, a traumatológia „őrzőjében” négy beteg, két orvos és három ápolónő tartózkodik. Nem látszik elviselhetetlennek a terhelés, és ahogyan Petri Attila aneszteziológus mondja, most tényleg nem is az. Hozzáfűzi viszont, hogy hat órája van a műtőben egy baleseti sérült, aki két orvosteam kapacitásait köti le, így egy újabb eset érkezése – amire egy több mint hatszázezer embert ellátó megyei baleseti sebészet esetében minden pillanatban számítani lehet – már súlyos fennakadást okozna. – Elképesztőnek tartjuk, hogy azt feltételezik: egy-egy orvos két–négy órát dolgozik a nyolcórás ügyelet alatt – mondja Petri Attila. – A traumatológiai őrzőben például egy éjszaka háromszor tartunk vizitet, közben legjobb esetben három-négy, nehezebb éjjeleken 10-12 műtétet is elvégzünk. Nem ritka, hogy reggelig a műtőben vagyunk, de az rendszeres, hogy négy órakor még dolgozunk.
A beszélgetés a súlyosabb esetekre terelődne, amikor derűs életkép szakítja meg a komorba hajló hangulatot. Az őrző bal egyeskéje, a nádudvari Lajos bácsi, aki gallyazás közben esett le a létráról és törte össze magát, telefont kap. Marcsi nővér közvetíti a szomszédasszony kérdését, mely szerint van egy vevő, aki tízezerért vinné a lucernát. Oda lehet-e adni neki? Lajos bácsi rövid töprengés után igent mond, de mindjárt hozzáfűzi: akár meg is várhatnák a nagy üzlettel, hiszen ő is hazamegy nemsokára. Rá se hederít Marcsi nővérre, aki váltig magyarázza, hogy a bordatörés meg légmell mellett kicsit odébb lesz az még.
Ebédidő van, a jobb kettest, egy gerincsérült férfit fiatalasszony lát el étellel. Nincs egyszerű dolga, a férfi ugyanis lebénult egy többemeletnyi zuhanás következtében. Hogy mi volt az esés oka, nemigen tudni: az egyik fehér köpenyes csak annyit mond: állítólag rosszul végződött gáláns kaland van a dolog mögött. A legszomorúbbnak a jobb egyes helyzete tűnik: a hajléktalan öregember koponyasérülései miatt ugyanis eszméletlen, s mivel se nyugdíja, se lakása, teljesen bizonytalan, hogy mi lesz vele. Amíg az őrzőben lévőkről kérdezősködöm, kikerül a műtőből a hat órája kés alatt lévő beteg, s most már senki nem ér rá velem foglalkozni.
– Ez van. Napi szinten embertelen fizikai és szellemi terhelésnek vagyunk kitéve – mondja Terjék Zsuzsa adjunktus, aki kamarai aktivistaként magára vállalta, hogy összefoglalja: mit is várnának az orvosok a munkájukat szabályozó rendeletektől. – Készítettem egy számítást, ami szerintem magáért beszél – kezd bele mondandójába. – A korábbi rendelkezések szerint évi négyszáz óra túlmunkára voltunk kötelezhetőek, ami a hatszáz fölötti kötelezően ledolgozandó idővel együtt valamivel több mint ezer órát tett ki. Ezzel szemben most gyakorlatilag mintegy 1500 óra ledolgozására vagyunk kötelezhetőek ugyanannyi bérért. Vagyis másfél évet dolgozunk egy év alatt, ami tarthatatlan, különösen, ha hozzáteszszük, hogy nekem 22 év után az összes pótlékkal és ügyeleti díjjal együtt sem éri el a bruttó fizetésem a négyszázezer forintot. Ami nettóban nem több, mint kétszázezer forint. Ez abszurd. Mi csak azt szeretnénk, ha a többi értelmiségi szakmához hasonlóan fizetnének meg bennünket, ellenkező esetben nem tudjuk vállalni a terhelést. A fiatal, agilis szakemberek nem is vállalják, inkább olyan megoldást keresnek, ami kevésbé terhelő, viszont többet hoz a konyhára. Én ezt őszintén sajnálom, de teljesen megértem – fejezi be nem a nem túl vidám eszmefuttatást az adjunktusnő, majd mégis hozzáfűzte: végső esetben a sztrájktól sem riadnak vissza, hiszen az orvostársadalom megalázását, ahogyan ő fogalmaz, nem szabad tovább tűrni.
Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a Kenézy traumatológiája – ahol egész Hajdú-Bihar megye baleseti sebészeti ellátása folyik – ötvenszázalékos létszámhiánnyal küzd. Egy-egy részlegen tíz orvos dolgozik, ám ahhoz, hogy a 2003-as törvény által előírt pihenőidőt, illetve a műszakban történő munkavégzést meg lehessen szervezni, minimum 15 kellene. A pesszimisták szerint ha a kormányzat nem érti meg, hogy az orvosok leterheltsége elérte a tűréshatárt, a helyzet még rosszabb is lehet. Hiszen lehet a rosszul fizetett, óriási stresszel járó sürgősségi sebészi munka helyett – ami a döntési helyzetben a legritkábban lévő pacientúra miatt nemigen számít borravalós szakmának – jövedelmezőbb állást is találni. Ott van mindjárt az orvoslátogatói „hivatás”, ahol töredék munkával ötször annyi pénzt lehet keresni…
origo.hu
Orbán Viktor bejelentést tett a kereskedelmi kamarával való együttműködésről
