Kinek a háborúja folyik?

Mi a hazánkat védjük, ezért minden nyugatit megölünk, s azokat is, akik nem hisznek – jelentette ki a szaúdi túszejtők egyike Abu Hasemnek, az amerikai állampolgárságú iraki mérnöknek, amikor betörtek a lakásába a hobari Oasis lakóparkban. Az iszlám vallású amerikai megúszta, mert ismerte a Koránt, sokan azonban – felekezettől függetlenül – meghaltak a fegyveresek és a rendőrség összecsapása következtében.
A nyugatiak mindegyike a szaúdi olajiparban dolgozott, munkájukkal óriási gazdagsághoz segítve az országot. Az olajat azonban szaúdi földből termelték ki olyan nemzetközi társaságok számára, mint a Royal Dutch-Shell, a Total vagy az ExxonMobil. Ezek a cégek, amelyek néha egyes államoknál is hatalmasabbak, egy-egy döntésükkel emberek ezreinek sorsát tudják befolyásolni. A harc talán miattuk, ellenük folyik. Az olajtársaságok jelképei azonban Szaúd-Arábiában is az emberek, akik elhagyva hazájukat hajlandóak voltak a sivatagba költözni. Teljesen ártatlan mérnökök és építőmunkások voltak a nyugati áldozatok, ám személyükben a gyilkosok egy egész világot küldtek a halálba.
Hogy kik is ezek a fegyveresek? Az al-Kaida – vágja rá minden kisiskolás. A sommás megállapítás azonban túlzottan leegyszerűsíti a kérdést. A televíziót alapul véve 2001. szeptember 11-e óta akinek fegyvere van és mozlim, az az al-Kaida embere. A szó misztikusan cseng, s ha az újságolvasó figyelmesen követi az eseményeket, úgy veheti észre, a világ minden táján igen jól szervezett al-Kaida-sejt működik, amely várja az utasításokat. Rossz pillanatokban úgy is érezhetjük, egyes országokban szinte a teljes lakosság az Oszama bin Laden vezette gigász tagja. Nos, az nyilvánvaló, ilyen világhálózat nem létezhet a milliónyi figyelő szem világában. Nincs központ, ahol a nagy szakállú terrorvezér szövi a gonosz terveket, s azt elküldi az aktuális országokba, ahol le akarnak csapni. Van viszont a világon 1,2 milliárd mozlim, akik ezt – a körülbelül ugyanennyi kereszténnyel együtt – elhiszik. A hírügynökségek leírják, hogy az al-Kaida vállalta a robbantást, gyilkosságot és tömegmészárlást, így a rettegett csoport mellé újabb strigulát lehet behúzni. S míg nyugaton mi egyre kevésbé érezzük magunkat biztonságban, egyes megveszekedett mozlim csoportosulások úgy vélhetik, eljött az idő a visszavágásra. Annyit szívta már a hazánk vérét a nyugati tőke, gyilkolták le testvéreinket az izraeliek, hogy egy módszerrel lehet csak elvenni a kedvüket, és ez az erőszak, vélhetik egyesek. Az al-Kaida megnevezés pedig tökéletesen ráillik csoportjukra, s nem hazudnak, mikor elküldik üzenetüket a nagyvilágnak. Újabb al-Kaida-sejt jött létre, amely ugyan tökéletesen független, mégis erősíti az addig bevett elméletet a világ legnagyobb terrorista- hálózatáról.
Riasztó, hogy fiatal emberek képesek felrobbantani magukat csak azért, hogy kárt okozzanak az ellenségnek. Szörnyű, hogy a világ nyugati része képtelen ez ellen bármit is tenni. Ám a legrosszabb az egészben az, hogy jórészt semmit nem tudunk az események hátteréről, a média sémáit használjuk az ismeretlen megmagyarázásához. Az pedig tovább rontja a tisztánlátás esélyeit, hogy tudjuk, a robbantó szintén képtelen megkülönböztetni a jó idegent a rossztól. Az arab nyugaton terrorista, a mozlim veszélyes, fanatikus, demokrácia- és embergyűlölő. Az említett csoportok szerint viszont a jelenkori amerikai és európai cégek alkalmazottait kell megsemmisíteni, mert a palástjukra felvarrt vörös keresztet csak az nem látja, aki nem akarja. Civilizációs konfliktussá vált a terrorizmusellenes harc, igen erőteljes médiatámogatással. Arról is érdemes megemlékezni, hogy politikai szinten milyen eredményeket ért el a nagy össznépi önvédelmi mozgalom. Mert lehet nagyokat mondani, semmit nem jelentő lózungokkal kiszúrni a szavazók szemét, ám azt nehéz nem észrevenni, hogy az amerikai vezetők igen határozottan isznak bort és prédikálnak vizet. A „hazafias törvénycikk” felhatalmazza őket gyakorlatilag mindenre, ha azzal meggátolhatják a terrorizmus előretörését. Így könnyen kiűzhetnek az országból arab származású embereket, korlátozhatják a beutazást, utólagosan bohócot csinálhatnak alapító atyáikból, és nevetségessé tehetik liberális elveiket. A terrorizmus elleni harc örvén Amerika megvívhatja az összes piszkos harcát, kiszolgálhatja a lobbiérdekeket, cégeket tehet gazdaggá vagy lökhet a süllyesztőbe. Az iraki háborúnak elvben a terrorizmus megfékezése lett volna a célja. Mára se Szaddám Huszein, se tömegpusztító fegyverek, ám a világ nem lett békésebb, bárhogy is próbálják ezt sulykolni Washingtonból. A számunkra láthatatlan érdekcsoportnak szüksége volt erre a háborúra, amelyet egyszerűen leöntöttek a terrorizmusellenesség cukormázával.
Azt pedig máig nem látni, hol lesz ennek vége. Tény, hogy egyre több önjelölt al-Kaida-vezér jelenik meg a színen, s „hivatalos al-Kaida” nem lévén, képtelenség kideríteni, vajon milyen kapcsolatban állnak egymással a szervezetek. Szintén új keletű, nagyon félelmetes jelenség, hogy fiatal gyerekek harcolnak halálukig „az iszlámért”, s ha ők meghalnak, helyükbe újak lépnek. Washington és szövetségesei azt mondják, a harcot meg fogják nyerni a terrorizmus ellen. A harcolók azonban úgy látják, egyrészt működik az erőszak útja, másrészt úgy sincs más választásuk. A globalizáció őket is elérte, s mára minden mozlim együtt tud érezni hittársaival. Naponta látják a meggyilkolt palesztinokat Izraelben, a megkínzott irakiakat az Abu Graib börtönben. Így egységesül a hit kebelén az iszlám világ, s az Egyesült Államok vezette terrorizmusellenes harc így válik egyre véresebbé, értelmetlenebbé.
Mi is történt most Szaúd-Arábiában? Mindenki által elítélt túszejtés, amely az egyre veszélyesebbnek tartott ország nevét a terrortérképen vörössel újra aláhúzta. Ez bizony kihathat nemcsak a szaúdi belpolitikára, hanem a világgazdaságra is. Évtizedek óta folyik a suttogó propaganda a korrupt királyi családról, amely támogatja a terroristákat, s megérett a távozásra. A The Independent egyik cikkírója is megemlíti ezt a jelenséget, s egyúttal felteszi a kérdést: ha ők elmennek, vajon szeretni fogjuk-e az utánuk jövőket? Mert azt senki nem vitathatja el, hogy a mostani szaúdi vezetésnek elemi érdeke a béke, így igen komolyan harcol a fegyveresek ellen. Paradox módon a Rijád-ellenes propaganda fő forrása épp az Egyesült Államok, amely a felszínen kiváló kapcsolatokat ápol a sivatagi királysággal. A korruptnak és demokráciaellenesnek mondott Szaúd-család pedig elemzők szerint csak egy módon folytathatja uralkodását: ha felveszi a harcot az országban dúló szélsőségesekkel, és folytatja a most megkezdett ígéretes reformokat az államapparátusban. Persze nem lehet figyelmen kívül hagyni, mire is megy ki a játék amerikai részről. Az annyit kárhoztatott ország a világ legnagyobb kőolaj-kitermelője, szinte egy személyben a Kőolaj-exportőr Országok Szervezetének alfája és ómegája. Most is rajta áll, emeli-e kitermelését, és ezzel megmenti a világot a hordónkénti 40 dolláros olajártól, vagy egyszerűen megadja a korábban vállalt mennyiséget, és olajválságot szabadít az ipari társadalmakra. Ha ez utóbbi történne, nyilván Rijádot vonnák felelősségre „önző politikájáért”, pedig az igazi felelős bizonyosan nem ő.