Ön 1956-ban érkezett Ausztriába, tehát újoncnak számított Nagy Ferenc és Varga Béla mellett. Az emigránsok miért bíztak meg Szabó Miklósban?
– Akkor még nem voltam emigráns. Külügyi megbízatással, hivatalosan utaztam, később lettem emigráns. Mindannyian megbíztunk egymásban, ez volt jellemző 1956-ra. Aki részt vett a forradalomban, arra nem gyanakodtunk. Szabó Miklós 1945-ben a kisgazdapárt választási propagandájának egyik szervezője volt. Az FKGP hatvan százalékot szerzett a választásokon. Tehát aki együtt dolgozott velünk, azt a mi emberünknek tartottuk. Az az igazi kérdés, hogy ő később áruló lett, vagy rosszul ítélte meg a politikai helyzetet, nem pedig, hogy nekünk gyanakodni kellett volna.
– A kék cédulás választás idején aztán az ÁVH önt is letartóztatta, elítélték négy évre. Szabadulása után, 1951-ben közgazdász végzettsége ellenére csak ipari munkás lehetett. Mikor kapcsolódott a forradalomba?
– Mint sokan mások, én is részt vettem a felvonulásokon, a tüntetéseken, aztán a forradalom harmadik napján Tildy Zoltán üzent, hogy keressük fel a Parlamentben, mert szeretne velem és Kiss Sándorral, a parasztszövetség elnökével beszélni az agrárpártok forradalomban való részvételéről, a további teendőkről. A Parlamentből átmentünk a Szabadság térre, a Szövosz-központba, ahol már vagy százötven ember gyűlt össze. A népi mozgalmakból ismert arcokkal találkoztam. Megkezdődött a tervezés, az egyeztetés. Tehát október 27-től lettem aktív.
– Mikor küldték külföldre?
– Azt követően, hogy a szovjet csapatok november 4-én ránk törtek. Addig én voltam a Magyar Gazdasági Újjáépítési Tanács elnöke. Ezzel a feladattal Nagy Imre miniszterelnök és Tildy Zoltán bízott meg. De együtt dolgoztam többek között Kovács Bélával, Kerék Mihállyal is. Ők aztán Bibó Istvánnal együtt november 7-én rábeszéltek, hogy az ENSZ-ben a helyem, ott kell segítenem Magyarországot. A választás azért esett rám, mert 1945–46-ban én voltam az amerikai–magyar segélyakció elnöke, nekem voltak amerikai kapcsolataim, sőt egyedül én tudtam angolul. Az elképzeléssel Nagy Imre is egyetértett, aki bár a jugoszláv nagykövetségen tartózkodott, de üzenetváltási kapcsolatban voltunk. A misszióm az volt, hogy tájékoztassam az USA befolyásos politikusait a magyarországi népfelkelésről, és szorgalmazzam, tegyenek meg mindent, hogy a szovjet hadsereg kivonuljon hazánkból, s létrejöhessen a plurális demokrácia. Mert a békesség, a nyugalom a nagyhatalmak érdeke is. Először Bécsben felkerestem az amerikai nagykövetséget, aztán két nap múlva egy amerikai ezredes repülővel elvitt New Yorkba. Két hétig az Egyesült Nemzetek Szervezetében, majd Washingtonban tárgyaltam magas rangú amerikai külügyi tisztviselőkkel és ENSZ-delegáltakkal. Miután a dolgomat elvégeztem, visszatértem Bécsbe, hiszen a magyar emigráció ott szervezkedett.
– Akkor már tízezrével menekültek át a határon a magyarok.
– Annak híre ment, hogy újra Bécsben vagyok. Először Kiss Sándorral, a magyar emigráció egyik vezetőjével találkoztam, de amikor Szabó Miklós megtudta, hogy az amerikai tárgyalásaimról visszaérkeztem, ő is megkeresett.
– Mit akart?
– Felajánlotta a segítségét. Két héttel korábban, a forradalom idején még Budapesten találkoztunk Kovács Béla kisgazda vezető lakásán. Mint beépített ügynök, bizonyára nem véletlenül került elő, de honnan is tudhattam volna az igazi szándékairól…? November első napjaiban megjelent a Független Kisgazdapárt székházában, a Semmelweis utca 1.-ben, akkor találkoztunk hosszú idő után először. Aztán megint találkoztunk, amikor Kovács Béla hívott, hogy menjünk el Kiss Sándorral a lakására, mert nála lesz Szabó Miklós is. Fel sem merült, hogy nem a mi emberünk. Szabó Miklós azzal jelent meg a kisgazda vezető lakásán, hogy kapcsolatban van Nagy Ferenccel, s gyógyszert tudna hozatni Magyarországra. A nyugati kapcsolatait is felajánlotta. Béla ezt fontosnak tartotta, ezért hívott össze bennünket. Amikor két héttel később Bécsben feltűnt, akkor a beszélgetésünket az otthonihoz hasonló bizalmas légkörben folytattuk. Elfogadtuk tőle a segítséget, összehozott bennünket a sajtóval, az Osztrák Néppárt, majd a szociáldemokrata párt vezetőivel és a Bécsbe érkező emigránsokkal. Tehát Szabó Miklóssal sokat találkoztunk, előfordult, hogy a lakásán. A beszélgetések során jutottunk Kiss Sándorral arra az elhatározásra, hogy a Magyar Forradalmi Tanácsot meg kell alakítani. Ebben a munkában vállalt szerepet Szabó Miklós. Az alapító okmányt én fogalmaztam, és elsőként én írtam alá.
– Miért kellett létrehozni a Magyar Forradalmi Tanácsot?
– Azért, mert a magyar forradalom tényeit Budapesten Kádárék, Moszkvában pedig Hruscsovék meghamisították, rágalomhadjáratot indítottak. Nyugaton a magyar szélsőjobboldali elemek, a volt nyilasok tették ugyanezt. Éreztük, hogy mindez nagyon árt a forradalom ügyének. Csakis az igazságot, a hiteles forradalmárok igazságát lehetett ezzel szembeállítani. Ezért döntöttünk úgy, hogy megalakítjuk a forradalmi tanácsot, ahol nyilatkozatainkkal, határozatainkkal a magyar forradalom valódi céljait fogalmazhatjuk meg.
– A forradalmi tanács magában hordta azt a lehetőséget, hogy forradalmi kormánnyá alakuljon?
– Hetekkel később már tudtuk, hogy szükség lenne egy olyan emigráns intézményre, amely potenciálisan is fel tudna lépni a magyarság érdekében. A Magyar Bizottság, majd a Magyar Forradalmi Kormánybizottság létrehozása ezt a célt szolgálta. Ebben többek között részt vett Nagy Ferenc, a parasztpárti Kovács Imre, Kéthly Anna, Király Béla, Kővágó József és Auer Pál. Az intézőbizottság vezetője Kiss Sándor volt, én lettem a helyettese. Az ezzel kapcsolatos strasbourgi konferencián csaknem százan voltunk. Sajnos már csak kevesen vagyunk élő tanúi ennek a fontos rendezvénynek. Most halt meg Nyeste Zoltán. O’sváth György él még, őt én szerveztem be, egyetemi hallgatóként a Magyar Kereszténydemokrata Unió ifjúságát képviselte. A forradalom baloldali képviselőjeként említeném Faludy Györgyöt, a költőt.
– Állítólag Strasbourgban Király Bélát le akarták járatni. Ebben részt vett Szabó Miklós is.
– Király Béla tevékenységét többször többen megkérdőjelezték. Szemére vetették, hogy nyilas volt, majd kommunista. Ezek a vádak eltörpültek amellett, amit végül is Király Béla tett a forradalom ügyéért. És nekünk ez volt a fontos. Persze, hogy mi történt azelőtt, az sem volt lényegtelen, de akkor, amikor még szinte zajlott a forradalom, hiszen diplomáciai szinten felszínen tartottuk a magyar ügyet, akkor úgy gondoltuk, hogy mindenki, aki részt vett a forradalomban, aki velünk van, az hasznos ember. Király Béla a nemzetőrség főparancsnoka volt, jelenléte fontos volt az emigráció munkájában. A kérdőjeleket félretoltuk. Szabó Miklós indulatos emberként hevesen magyarázta a vélt igazságot, de én nem adtam helyt érveléseinek, le tudtam csillapítani.
– Mikor tudta meg, hogy Szabó Miklós hírszerző, és felültette az emigrációt?
– Úgy emlékszem, 1957 őszén, amikor éppen Washingtonban tartózkodtam. Kiss Sándor telefonálta meg, hogy Szabó Miklóssal kapcsolatban olyan hírek érkeznek Budapestről, amelyek kimerítik az árulás fogalmát. Ekkor tudtam meg, hogy kicsoda valójában Szabó Miklós. Ha úriember lett volna, akkor beszél nekem a megbízatásáról.
– Akkor őt bizonyára Bécsben letartóztatják.
– Valószínű. De ha valaki egy baráti, egy politikai testület tagja, akkor az esetleges gondjait meg kellett volna osztania velünk. Ha eljutott odáig, hogy mi, emigránsok rosszul tesszük a dolgunkat, és Kádárék jobban csinálják Budapesten, akkor ezt a szemünkbe kellett volna mondania. Ez a gesztus járt volna nekünk, politikus barátainak. Ezért áruló. Ez volt nyomban a megítélésem róla, és ez nem változott.
– Milyen károkat okozott az emigrációnak?
– Nem az emigrációnak, a forradalom ügyének ártott.
– Szabó Miklós a Csendes háború című könyvében felnagyítja az emigrációra gyakorolt befolyását.
– Lehetséges, hogy a jelentései miatt sok ember bajba jutott Magyarországon. De nyilván nemcsak egyedül ő volt ügynök Ausztriában, máshonnan is jutottak jelentések az állambiztonsági szervekhez. Abban az időben sok embert kivégeztek otthon, hogy a jelentések ezekben milyen szerepet játszottak, nem tudom. Ami az árulásokat illeti… Dudás József barátom komoly kapcsolatokkal rendelkező, fontos ember volt, budapesti törvényhatósági képviselőként dolgozott már az 1946-os években is. Jól ismertem őt is és Kádár Jánost is. Dudással együtt dolgoztunk a forradalom alatt. Azt tudni kell, hogy amikor én elmentem, nem úgy terveztem, hogy emigráns leszek, feladattal küldtek ki, én pedig vissza akartam térni, hogy itthon kimunkáljuk a többpárti rendszeren alapuló magyar kormányt. Aztán megtudtam Dudásról, hogy december utolsó napjaiban Kádár beszélgetésre hívta a Parlamentbe, de ott lefogták és néhány nap múlva felakasztották. Ez volt Kádár János árulása. Nyilván ez lett volna az én sorsom is. A Pravda megírta rólam, hogy egy Horváth János nevezetű áruló azt állította Amerikában, hogy a Szovjetunió Magyarország gyarmatosítására készül. A barátaim megüzenték, nehogy hazatérjek.
– A magyar emigráció meddig tevékenykedett Bécsben?
– A Magyar Forradalmi Tanács üléséig, 1957 januárjáig. A strasbourgi konferencia volt az utolsó nagy európai megmozdulásunk. A világsajtó akkor csak velünk foglalkozott. Az MFT deklarálta, hogy ez az egyetlen olyan intézménye a magyar népnek, ahol elmondhatja az igazságot. Strasbourgban még deklarálhattuk, hogy az emigráció főhadiszállása Európában legyen, hetek múlva azonban kiderült, hogy csak az USA-ban folytathatjuk a munkát, mert ők adták az anyagi és a legfőbb politikai támogatást, és persze az ENSZ székhelye is ott volt. Máskülönben befolyásos barátaink is az Egyesült Államokban éltek, mint például Nagy Ferenc volt miniszterelnök. Nagy Ferencről ma már kevesen tudják, hogy milyen elsőrangú diplomata volt. Hallgatott rá a világ, Washingtontól Indiáig elfogadták, tisztelték.
– Magyarországon viszont lejáratták.
– Igen, Rákosi és Kádár, a bolsevisták. Nagy Ferenc volt a magyar függetlenség és szuverenitás utolsó hatásos személyisége. Tehát nekünk Nagy Ferenc nagy segítséget jelentett. Áttelepültünk New Yorkba, a Magyar Forradalmi Tanácsból Szabad Magyarország Nemzeti Képviselete lett.
– Ön 1997-ben hazatelepült. Találkozott Szabó Miklóssal?
– 1957 ősze óta nem láttam, de találkoznék vele.
– Beszélne is Szabó Miklóssal?
– Beszélnék vele, mert kíváncsi természetű ember vagyok.
– Szabó Miklós azt nyilatkozta, hogy amit tett, a hazájáért tette.
– Szabó Miklós elárult egy ügyet és azt racionalizálta. Ez nem patriotizmus. A forradalom ügyét bízták rá, s azt hűtlenül kezelte. Ez nem más, mint árulás.
Folytatjuk
Horváth János 1921. november 7-én született a Fejér megyei Cecén. 1940-ben érettségizett, 1947-ig a Nostra Általános Közraktár Vállalatnál főkönyvelő, majd a cég elnöke. Elvégezte a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdasági Karát. 1942-ben lépett be az FKGP-be. 1944-ben részt vesz az ellenállásban, a nyilasok halálra ítélték, de megszökött. 1945-től 1947-ig nemzetgyűlési képviselő, a Magyar Parasztszövetség gazdaságpolitikai igazgatója. 1947. január 16-án koholt vád alapján letartóztatták, négyévi kényszermunkára ítélték. Utána segédmunkás, ipari munkás. 1956 novemberében diplomáciai misszióval az USA-ban telepedett le. 1957 elején egyik alapítója a Magyar Forradalmi Tanácsnak. Létrehozta a Kossuth Alapítványt a magyar kultúra és tudomány népszerűsítéséért. 1966-ban PhD fokozatot szerzett a New York-i Columbia Egyetemen. 1997-ben történő hazatelepüléséig több egyetemen tanított. 1998 óta a Fidesz országgyűlési képviselője.
