A rejtőzködő halál

Hat év a svéd tudományos világ közepében, kutatás, kísérletezés, közlemények forgatagában, méghozzá olyan témakörben, amely első hallásra elgondolkoztatja az embert – merész vállalkozás. Fiatal tudósunk lány, aki úgy választotta témáját, hogy az a családot is meglepte. Korunk ijesztő betegségének – mint a kolera, a tífusz vagy bármelyik korábban gyógyíthatatlan járványának – ellenszerét megtalálni világraszóló szenzáció lenne. Az AIDS-ről van szó, amely milliókat fertőzött meg és fertőz tovább hatásos ellenszer nélkül.
– Rögtön hozzá kell tegyem, hazai körülmények között nehézkes volna minden őszinte elhatározás, mert anyagiak híján nincs lehetőség színvonalas kutatásokra. De mégis, mi indította Vödrös Dalmát, hogy ezzel az egyáltalán nem veszélytelen, sőt rettegett betegséggel foglalkozzék?
– Nem titkolom, félve, hazai tanáraim megerősítése után határoztam úgy, hogy belefogok. Az indulásnál kiderült, itthon nagyon szűkösek a lehetőségek, tehát eltökéltem, hogy oda igyekszem, ahol több lehetőség nyílik tudományos munkára, és az eredmények sem olyan távoliak talán, így éppen az emberiség fenyegetettsége érdekében vállalom. Két jelentős kutatóhely kínálkozott, de az amerikait már csak a távolság miatt is azonnal elvetettem. Nem volt egyszerű a svéd akadémia mellett működő tudományos műhelybe bekerülni, de dolgozataim, apró sikereim megnyitották az ajtót. Májusban kaptam meg doktori minősítésemet eddigi eredményeim után, és azt annak a kemény, szinte mindenről lemondó szívós munkának köszönhetem, amit idegen világban magyar kutatóként végigdolgoztam, távol az otthontól.
– A tudományos életbeli eredményeket nem adják ingyen. A svédek szigorú mérnökök, tanárok, témavezetők, akik nem ismerik a barátságot, ha az eredményességet kell osztályozni.
– A svédek – talán az éghajlat, az ország elhelyezkedése is meghatározza – hideg, pontos, szigorú bírák, akik a valóságot, a sikereket többszörösen is megvizsgálják. Dolgozni tanítják a hazájukbeli fiatalokat is, de az idegenből jöttektől még annál is többet várnak. A munka értékét az a szigorú fegyelem is emeli, amit megkövetelnek. Nem panasz a részemről, de sokszor éreztem magam nagyon egyedül. Ilyenkor az is erőt adott, hogy olyan kutatásba mélyedtem, amelyet milliók érdekében kell végezni.
– A köznapi ember annyit tud erről a betegségről, hogy jó vigyázni, mert aki fertőződik HIV-vel, élete végéig hordozza a vírust, s még kilátása sincs, hogy meggyógyul.
– Még senkit nem ismerünk, aki kigyógyult volna a fertőzésből. A világon az öt legpusztítóbb fertőző betegség egyike, de míg a másik négy kezelhető, az AIDS ma a legfenyegetőbb. A vírushordozó betegek számát csak megközelítően ismerjük, ezért alattomosan terjed hatalmas rétegekben. A legfertőzőbb kontinens Afrika, ott mintegy negyvenmillió fertőzöttről van tudomásunk. A továbbterjedés a primitív, inkább babonás hiedelmek nyomán már a gyermekkorúak körében is pusztít, és a mai tudomány képtelen megfékezni. Sajnos Ázsia is a fertőzött világrészek közé sorolható. Onnan Európa felé fog terjedni a kór, és hazánk is a fenyegetett országok között lehet, bár a jelenlegi helyzet még biztató: ezerötszáz-kétezer fertőzött betegről beszélhetünk, de ők ellenőrzés alatt élnek. A legnagyobb veszélyt a bevándorlók jelentik, akik vírushordozók, és minden gátlás nélkül keresik a kapcsolatokat, ha pedig mégis kiderül, hogy betegek, egyszerűen megszöknek, egy országgal továbbállnak. A megelőzést szolgáló felvilágosítás jelenleg a leghatásosabb ellenszer, ezért az egészségügy azonnali feladata volna a hatásos tudatosítás.
– Említette, hogy Amerikában is folynak kísérletek. Nem lehetséges, hogy akár múló napjaink átütő eredményt hoznak?
– Ne bizakodjunk túlságosan kirobbanó eredményekben. Amerikában valóban nagy összeget áldoztak a kutatások megszervezésére, de ne legyünk hiszékenyek. Elsősorban egy olyan vírussal állunk szemben, amelyik az életciklusa során könnyen változik (mutálódik), s ezért a meglévő gyógyszerekre rezisztens törzsek alakulnak ki, amelyek ellen a szervezet már nem győzi a harcot. Másodsorban pedig Amerika szeretné gyors eredményeivel elsősorban az anyagiakat megszerezni. Ők a haszonelvűségből következően a világ kutatólaboratóriumaiból a legeredményesebb munkatársakat egybegyűjtenék, és a felfedezés, az eredmény elérése kizárólag az ő érdemük lenne. Dicsekvés nélkül mondom, meghívtak engem is a svédországi sikereim láttán, én persze a távolság, az itthontól való elszakadás miatt is képtelen volnék ott élni. Sokakat csábítanak az anyagiak, de náluk mindenképpen fontos a gyors eredmény, a tudományos dicsőség. Kicsit furcsa, hogy csak a gazdagok számára elérhetők
a néhány plusz életévet jelentő gyógyszerek, de oda nem jutnak el, ahol a legnagyobb szükség lenne rájuk. Egy konferencián hallottuk egy afrikai AIDS-fertőzött beszámolóját, aki elmesélte, hogyan romlott le az állapota, s milyen közel járt a halálhoz. Egy véletlen folytán bekerült egy kísérleti csoportba, s ennek köszönheti a gyógyszereket, amelyek új reményt adtak neki az élethez. Hálát adott sorsáért Istennek, s maga sem értette, hogy miért pont neki és csak egy maroknyi afrikai betegnek adatik meg ez a lehetőség. A tízezer fős előadóteremben szem nem maradt szárazon.
– Valóban ennyire védtelenek lennénk?
– A betegség eredetéről annyit tudunk – ez sem bizonyított –, hogy valamely afrikai majom harapásától került az emberi szervezetbe. Azt se feledjük, hogy az afrikai népek gyakran fogyasztottak nyers húst, de tessék csak belegondolni, a híres kínai éttermekben hogyan tálalják föl a majomagyvelőt. Ebből elég annyi, hogy a vírus állati eredetű, és mivel a vér, a nyál és a termékenyítő sejtek a legegyszerűbb továbbvivők, egyszerre, szinte a semmiből, robbanásként szaporodni kezdett az emberi szervezetben, és az emberiség körében, akkor már megállíthatatlanul. Megelőzés nem volt, gyógyítása nincs, az eddigi tapasztalatok alapján fertőzés után nem tűnik el a szervezetből. Beépül az ember genetikai anyagába, ám kezelések, elkülönített gyógymódok nyomán rombolása lelassítható, de a legtöbb egy évtizednyi idő, amit a fertőzött megél sorozatos legyengülések között. Még egyetlen fertőzött esetében sem sikerült kimutatni, hogy a vírus a különböző gyógykezelések révén eltűnt volna a szervezetből. HIV-fertőzött még nem gyógyult meg.
– Ahogyan említette, most elhagyta Svédországot, ezzel befejezte eddigi, mindenképpen sikeres munkáját?
– Semmiképpen. Bécsbe kerültem át, ahol génterápiával foglalkozom. Célunk a daganatos sejtek elpusztítása, ebben is hasznosíthatom eddigi tudásom. Ez legalább annyira izgalmas terület, mint az előbbi, és hozzátehetem, efelől is lehet közelíteni az AIDS ellenanyagának megtalálásához. Bizonyos, hogy ez kerülő út, de hátha…
– Egyelőre a nagy doktori fokozat ünnepélyes elismerésére készül.
– Ez ugyanott történik, ahol a Nobel-díjat adják át a kitüntetetteknek.
– Magyar tudós elismerése ez, aki azért még sok minden előtt áll.
– Én is ebben reménykedem. Magyar származású, svéd témavezetőm, prof. Fenyő Éva Mária nyugdíjba készül. Én mindössze most módosítottam pályámon, és Bécs mégiscsak szomszéd főváros. Gyakrabban találkozhatok magyar professzoraimmal, Minárovits Jánossal és Bátkai Lászlóval, akik elindítottak annak idején. Bízom abban, hogy egy virágzó együttműködést tudok teremteni hamarosan. Azután arra is gondolok, hogy családot kellene alapítani. Természetesen semmiről nem szükséges lemondani, de új kihívások elé nézni kötelező, különösen egy kutatónak.

---