Bagi–Nacsa

S z a b a d E u r ó p a

„Orbán Viktor letette, majd megerősítette gyávasági vizsgáját: először is nem mert szembenézni saját kreatúrájával, másodsorban nem mert kiállni a legnagyobb kormánypárt elnökével.” E kimunkált véleményt Zuschlag János, ez a XXI. századi Lenin-fiú kürtölte világgá a Népszava című MSZP közeli napilap hasábjain. Tudom, Kovács László pártelnök előfizetési felhívása ellenére is jószerivel titokban maradna ez a verbális gyöngyszem – hogy mégis sokszorosítom, azt önmagán túlmutató jelentősége indokolja. Valóságos korrajz, jövendő korok történészeinek ajánlva.
Arról van szó, hogy a nagy múltú, de piciny jelenű újság címlapsztoriként tálalta, hogy a Fidesz elnöke két választási ígéretét sem teljesítette: immár egy hónapja nem állt ki nyilvános tévévitára Kováccsal; illetve nem tette tiszteletét a Bagi–Nacsa show-ban, miként Medgyessy Péter. Ez a két főbenjáró mulasztás már alkalmas is arra, hogy a lap általánosítva közölje vastag címbetűkkel: Orbán ígéretei csak kampányfogások.
Jövendő korok történészei itt bizonyára hisztérikusan felvihognak. Főleg, ha beleolvasnak a szövegbe is, amiből kiderül, hogy az Orbán–Kovács-vita egyszerűen „elfelejtődött” (az elnöki székből leköszönő MSZP-vezető most épp azzal van elfoglalva, miként tudná belavírozni magát a brüsszeli bizottsági bársonyszékbe). Bagi–Nacsáéktól pedig Orbán egyáltalán nem futamodott meg, csupán fontosabb volt neki ötödik gyermekének születése, mint a könnyed és hálás közszereplés. Megfutamodásról már csak azért sem lehet szó, mert a tárgyalásokat őszre halasztották – ama egyszerű okból, hogy a paródiaműsor vakációra ment, a tévécsatorna azóta is a korábbi felvételeket ismétli, mert a nyári műsorrend még annál is szentebb, mint hogy a politikusok miként tudják választási ígéreteiket teljesíteni.
Jövendő korok történészei persze nem ezen nevetgélnek majd, hanem azon, hogy 2004-ben egy komoly országos napilap képes volt a valóságos választási ígéretek kategóriájába suvasztani holmi szórakoztató tévéfellépéseket. Talán átlátnak a szitán, és világos lesz előttük, hogy az MSZP kampányszándéka nem volt egyéb, mint leszállítani Orbánt Medgyessy szintjéről Kovács szintjére – s mihelyt ez a ravasz werberi manőver okafogyottá vált, érdektelenné lett maga a vita is. Nem is szólva arról, hogy mi értelme politikai vitát folytatni választások után: mintha valaki előbb szeretne orgazmust átélni, s csak azután fogna az udvarláshoz. Ellentmondani lehet persze, hogy mi értelme volt akkor a halasztásra tett Orbán-javaslatnak. Nos, ez alighanem olyan udvarias gesztus volt, mint amikor a kérő kosarat kap ugyan, de nem mondják a szemébe, hogy sötét és ragyás képű.
Orbán tisztánlátásának bizonyítéka, hogy minden valószínűség szerint az életben nem kell már tévévitáznia Kováccsal – tartogathatja energiáit az új emberre, akit majd csak kivajúdik az erősen viselős MSZP. Ám hogy ez a következő hatvan-hetven évben biztosan nem Zuschlag lesz, erre akár mérget is lehetne venni. Nem csupán a „megerősített gyávasági vizsga” miatt, hanem azért is, mert a Bagi–Nacsa-féle paródiát nem átallja Orbán „saját kreatúrájának” nevezni, holott a szóban forgó figura Bagi és Nacsa uraké. (Orbán kreatúráit magyarul gyermekeknek nevezzük, s szerintem minden további nélkül szembenéz velük.) A „legnagyobb (helyesen: nagyobbik) kormánypárt elnökével” pedig minden bizonnyal rögvest kiáll, amennyiben végre véglegesítenek már egyet. Árulkodó viszont, hogy míg a Banánhéj „először” szerepel a Zuschlag-féle értékrendben, Kovács csak „másodsorban”. Vajon mit szól ehhez a kedves szomszéd a kerítésen túl?