Én nem tudom...

Én nem tudom, hogy a kommunikál és a kommunista szavak közti hasonlóság valamely lényegi összefüggésre utal-e. Annyi biztos, a kommunisták kitűnően kommunikálnak, olyannyira, hogy a Nyugat hosszú ideig elhitte, miszerint a Szovjetunió domesztikálható. Az európai haladó értelmiség számos esetben pavlovi reflexeket mutatott, ha a Pravda és a TASZSZ lágyabb húrokat kezdett pengetni, azonnal megindult nyálelválasztása, s feledve minden gyilkolászást, újra és újra lenyelte és megemésztette a sztálinizmus rémtetteit. A Szovjetuniót megjárt európai intellektuelek hittek saját szemüknek, és sokan közülük örvendezve fogadták a látványt, amit Jagoda vagy Berija tárt eléjük. A nyugati szabad világ szinte áhítozott a hazugságra, a kommunistáknak évtizedeken át sikerült hatásos kommunikációval elérniük, hogy az igazságtalanság az igazsággal együtt rejtve maradjon, s a rabság a szabadság nevét viselje.
Mennyire jellemző a szabadság és igazság szó immár több évszázados regnálása haladó körökben! Ezt a két fogalmat csúfolták meg a legvégletesebben a tömegtájékoztatásban is. Nekem kissé anakronisztikusnak tűnik, hogy a legnagyobb magyar politikai napilap, egy réges-régi merész névátcsoportosítás után, ma is a szabadság és a nép nevében kommunikál.
A szálak a haladó értelmiség esetében legtöbbször, mondhatnánk mindig Leninig és Marxig nyúlnak vissza, Sztálin jelenleg még nem komilfo. Lenin tisztában volt a szavak mágikus voltával, még inkább a sajtó szerepével: kollektív agitátor és propagandista stb. A mi jelenlegi baloldalunk, jelesül az MSZP úgy tesz, mintha ezt az egész tudományt elfelejtette volna: az utóbbi időkben gyakran elhangzott az az állítás is, hogy a szocialisták kormánya rosszul kommunikál, sikereit képtelen közkinccsé tenni, eredményeit véka alá rejti, igazságai nem hatolnak be a tömegekbe.
Van-e pravda ebben az állításban?
Nem mérvadó véleményem szerint az MSZP, a maga módján, mindig is kitűnően kommunikált. Különös gondja volt rá, hogy sajtókapcsolatait ápolja, hűséges embereit minden zűrből kimentse, s megfelelő pozícióhoz és anyagi javakhoz segítse. Politikusai között számosan vannak, akik tudnak a nép nyelvén beszélni, már csak azért is, mert ezt a dodonai nyelvezetet a Kádár-kor alakította ki, s aki nem volt benne perfekt, az KB-tagság helyett mehetett halbiológusnak vagy atomfizikusnak. Ennek a nyelvnek természetesen számtalan szintje van, a filozofikus mélységtől egészen a Horn Gyula-i tömörségig, aki mégis lenini zsenialitással kommunikál a lakóhelyi fórumokon, bár azt mondja adott esetben, hogy minek nekünk az a sok filozófusok. Tudja, hogy ebből is ért a nép.
Elterjedt az a nézet, miszerint Medgyessy nehézbeszédű. Itt jegyzem meg, hogy Mózes dadogott, s ha netán bonyolultabb dolgokban szólni kellett, Áron lépett elő, ám mégiscsak Mózes volt Isten választottja. Az MSZP-ben Kovács játssza Áron szerepét, ha Medgyessyre azt mondjuk, nehézbeszédű, akkor Kovácsra az áll: simanyelvű és könnyűszavú. Közös kommunikációjuk így eljut népünk legszélesebb rétegeihez, mert bárki bármit gondol, sokan vannak közöttünk, akik miniszterelnökünk pidgin magyarságát igenis értik, és mögöttes tartalmával maradék nélkül egyetértenek. Még hogy ezek nem tudnak kommunikálni? Semmi mást nem tudnak igazán.
Kezükben a magyar média döntő többsége, szolgálatukra kész a magyar sajtómunkások színe-virága. Amikor beismerik, s önkritika tárgyává teszik, hogy nem tudnak kommunikálni, tulajdonképpen kommunikációs bravúrt visznek véghez: anélkül, hogy egyetlen tényt említenének, esetlen őszinteségük mögött eredmények, népjóléti intézkedések, kormányzati sikerek tömege sejlik fel, melyeket így aztán nem tudnak kikezdeni az ellenfél „hazudozásai”.
Hogy mi lenne velük, ha valóban rosszul kommunikálnának, én nem tudom…