(mitõl nyugszom meg…)

Én nem tudom, hogy a
horgászat idegnyugtató-e.
Általában ez a hiedelem,
bár némelyik izgékony személyek
a vízparton vagy a
csónakban feszülten és némán várakozó szenvedélybetegeket szívesen
nevezik csendes õrülteknek. Ha kérdeznék, azt mondanám,
nem vagyok szenvedélybeteg, inkább megélhetési horgásznak tekintem
magam, a zsákmány utáni vágyam nem afféle ösztönkésztetés,
amit – mint immár európai – szublimálok; a pontyban a halászlét,
a süllõben a tejszínes, rókagombás fogast látom. Így van ezzel
családom és környezetem számos tagja is.
Tehát amikor horgászni indulok, valójában robotolni megyek,
más szóval mindennapi kötelességemet teljesítem, s akkor engedek
magamnak némi pihenõt, ha a mélyhûtõben nem a fagyasztott nokedli
dominál, hanem a halfilé.
A minap tehát, amikor a horgászhelyem mögötti kõhányásnál
ívni kezdett a sneci, s nagyokat cuppant az angolna, úgy döntöttem,
magammal viszek egy hétméteres botot, amellyel a kövezésen átnyúlva
horgomon egy babahallal kapásra ingerelhetek néhány mohó
angolnát, amely halféle elevenen nem valami felemelõ látvány,
de fokhagymás vörösborban párolva feledhetetlen.
Egy kimustrált Skoda-ülésen ülve horgászok (Natasa a tatban
helyezkedik el), elõttem két nádcsomó, mögöttem a kõgát, elõl (elméletileg)
a növényevõk (keszeg, ponty), hátul a ragadozók (angolna,
süllõ). Elõször babahalat kellett fognom, úgy gondoltam, hogyha
a sneci ívik, figyelmetlen, ezért a kiemelõ szákkal próbálkoztam,
nem kishalas hálóval vagy horoggal. Kezdetben, ahogy megmozdultam
a csónakban, a kishalak szerte spricceltek. A konkurencia is
megjelent, egy hosszú nyakú, hegyes csõrû madár formájában, aki
vékony ujjaival ügyesen kapaszkodva settenkedett a köveken. Natasa
azonnal felfigyelt rá, morogni kezdett, bár a vadkacsákra újabban
már rá se ránt. Ez nem kacsa volt, talán küszvágó csér, ilyen
madarat most láttam életemben elõször. Ellestem tõle a settenkedést,
így aztán sikerült négy babahalat szereznem, a madár pedig
Natasa morgásától kísérve odébb settenkedett. Az egyik serdületlen
snecit horogra tûztem, s áthajítottam a kõhányáson. A bot egyik
vége a Skoda-ülés támláján volt, a másik a kövön. Lassan besötétedett.
Elõl a nádbokrok között nagy keszegeket fogtam lámpafénynél,
mígnem az egyik sikeresen összegabalyította a zsinóromat. A
homloklámpa fényénél próbáltam kibogozni. Aki csinált már ilyet,
az tudja, ez olyan lehetetlen, mint kézzel megfogni a bolhát. Közben
beleléptem a kishalas edénybe, a zoknimba akadt a horog, s mármár
kezdtem elveszíteni a türelmemet, amikor az angolnás bot
reccsent egyet, s kifele csúszott a csónakból. Utána vetettem magam,
de nem értem el, belecsobbant a vízbe és csöndben elmerült.
A kövön lévõ vége azonban rángatózott, jelezve, hogy odaát egy angolna
elkapta a küszt. Nagy nehezen, Natasán keresztül esve sikerült
a botot kiemelnem, tele ment vízzel, amikor lecsavartam a végérõl
a kupakot, vagy öt liter ömlött ki belõle. Ekkor jöhetett az angolna.
Egy határozott rántással átröpítettem a kõhányáson, s minõ
balvégzet, a nyolcvan centis hal pont orrba találta Natasát, aki a tõle
megszokott fontoskodással ágaskodva figyelte az eseményeket.
Hanyatt esett, de nem sértõdött meg, csak kissé csodálkozott. A hal
aztán tovább repült, be a csónakba, épp oda, ahol a pontyozó bot
félig már kigubancolt zsinórgomolyagja volt. Egy ronggyal torkon
ragadtam az angolnát, de ez nem akadályozta meg, hogy nyálkás
farkával kétszer szájon vágjon. Ezután belegyömöszöltem egy nejlontasakba,
de a farka sehogy se akart nyugton maradni, nem tudtam
bekötni a zacskót. Hogy az ördögi hal lecsillapodjon, a nedves,
nyálkás, rángatózó csomagot odavágtam a csónak pereméhez, a
nejlon kiszakadt, az angolna távozott. Negyven percig tartott, míg a
zsinórgubancot sikerült kibogoznom. Mindezt Natasa nagy nyugalommal
viselte, én illetlen szavakat vettem a számra. Hazatérve láttam
ám, hogy kutyám orra hófehér. Éppen felelõsségre akartam
vonni, hogy mibe dugta, amikor rájöttem, a fehéres ragadék nem
egyéb, mint az angolna megszáradt ragacsa. További fél óra alatt sikerült
kis kutyám orrát megtisztogatnom. Mire végeztem, éjfélre
járt. Akkor álltam neki, hogy kifilézzem a keszegeimet. Hogy ezért
szeretek-e horgászni, én nem tudom…