Júniusban, legalábbis az előzetes adatok szerint, 2,4 százalékra mérséklődött a pénzromlás éves mértéke az eurózónában. Az inflációs adat voltaképpen kedvező, hiszen a brüsszeli statisztikai hivatal kimutatása szerint májusban a drágulás elérte a 2,5 százalékot. A 2,4 százalékos szint egyébként megfelelt az elemzői várakozásoknak is. A mutató kedvező alakulásához leginkább az járult hozzá, hogy az eurózóna legnagyobb gazdaságában, Németországban is mérséklődött a pénzromlás üteme, s zuhantak az olajárak is. Szakértők szerint az idei inflációs csúcspont májusban volt. A brüszszeli statisztikai hivatal közlése megnyugtatta az Európai Központi Bank (EKB) vezetőit. Az EKB a tegnapi kamatdöntésével változatlanul két százalékon hagyta az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát.
Ide kívánkozik, hogy az eurózóna folyó fizetési mérlegének többlete a szezonális változások kiszűrésével áprilisban kilencmilliárd eurót tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,8 milliárd eurós többlettel, illetve a 2004 márciusában realizált 5,3 milliárd eurós aktívummal – tette közzé az EKB. Lassult az euróövezeti feldolgozóipar Reuters kezelte beszerzői menedzsermutatója; az elemzők 55,2 pontot vártak júniustól, ehelyett 54,4 pont lett az index.
Az euróövezetben májusban átlagosan kilencszázalékos volt a munkanélküliség, ugyanannyi, mint áprilisban – közölte ugyancsak az EU statisztikai hivatala. A tavaly májusi munkanélküliség ráta 8,9 százalék volt volt az euróövezetben – jelentette az MTI.
Stabil az eurózóna gazdasága
Miközben a múlt hónapban mérséklődött az eurózónában az infláció, addig stagnált a munkanélküliség szintje, a Reuters által kezelt beszerzői menedzserindex azonban kissé lelassult.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!